NÉMETH ERIKA, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Köszönöm a szót elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az emberi jogi bizottság november 9-én tárgyalta a napirenden lévő törvényjavaslatot. A bizottság vita nélkül, egy kormánypárti hozzászólással bocsátotta általános vitára az előterjesztést.
A bizottság többsége egyetértett abban, hogy ez egy sokak által rég várt törvény, amely szolgálja a foglalkoztatás bővítését, segít azon rétegeknek a munkaerőpiacra történő visszatérésben, amelyek ma hátrányos helyzetben vannak. Elsősorban az 50 év felettiekről, a gyes, a gyed és az ápolásra szoruló hozzátartozók gondozása miatt a munkából tartósan kiesőkről van szó, akikről mindannyian tudjuk, hogy elsősorban női munkavállalók.
A pályakezdők elhelyezkedését segítő intézkedések összecsengenek a kormányprogram szándékaival. Esélyteremtő lépésekről van tehát szó, amelyek járulékkedvezmény biztosításával motiválják a munkáltatókat arra, hogy bővítsék a foglalkoztatást, mégpedig ezekből a rétegekből.
A bizottság 15 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett, nem szavazat nélkül az előterjesztést általános vitára alkalmasnak tartotta. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés