NÉMETH ERIKA, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság november 9-én tárgyalta a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló törvényjavaslatot.
Az előterjesztő rövid tájékoztatását követően ellenzéki oldalról egy konkrét kérdés hangzott el, ami arra vonatkozott, hogy azoknak, akik három évre vannak a nyugdíjtól, vállalniuk kell a részmunkaidős foglalkoztatást, de mi van akkor, ha ez nem realizálódik. Nem realizálódik például azért, mert egy kistelepülésen megszűnik az általános iskola felső tagozata - a pedagógus eddig ott dolgozott -, a szomszéd településen pedig nem tudnak számára továbbfoglalkoztatást biztosítani még részmunkaidőben sem. Arra irányult a kérdés, hogy ebben az esetben hogy működik a dolog.
Az előterjesztő a válaszában úgy fogalmazott, a programba való belépés feltétele az, hogy az elvi lehetőségét vállalja az érintett munkavállaló annak, hogy ha adódik valamiféle lehetőség a munkavégzésre, akkor azt köteles elvállalni. Nem is biztos, hogy a programba lépéskor áll rendelkezésre ez a lehetőség, hanem a hároméves periódus alatt bármikor, amíg az illető a nyugdíjkorhatárt el nem éri. Amikor azonban nincs ilyen lehetőség, akkor a munkáltató felmentheti a munkavégzés alól, ha nem tud számára munkát ajánlani. Ezek az emberek tehát foglalkoztatottak maradnak, nem veszítik el az állásukat. A törvényjavaslat nagyon humánusan próbálja az ilyen helyzeteket megoldani.
Az emberi jogi bizottság a visszavonulás méltányos lehetőségét biztosító törvényt vita nélkül, 11 igen és 6 tartózkodó szavazattal általános vitára alkalmasnak tartotta. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés