SZABÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Mécs Imre képviselőtársam jó szándékát nem megkérdőjelezve: azt hiszem, hogy ahelyett, hogy ezt a fajta rózsaszín ködbe burkolózó jó szándékot helyezzük előtérbe, jobb - látva ezt a törvényjavaslatot - megfogalmazni a kritikáinkat, és nem útjára engedni. Akkor teszünk jót a NAVA ügyének, ha ezt a törvényjavaslatot nem engedjük útjára.

Ugyanis ez a törvényjavaslat… - következetesen előtűnik Mécs Imre képviselőtársam mondandójában a múlt megmentendő öröksége. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a törvényjavaslat nem irányul a műsorok válogatására, a múltban való szelekcióra, és nem irányul a múltra. Ugyanakkor azt látjuk, hogy - és ez a bizottsági vitában is felmerült a minisztérium képviselői részéről -, hogy létrehoz a törvény egy olyan tanácsadó testületet, amely a múltra vonatkozó megállapításokat tehet, és a költségvetési kapcsolatokat látva az a határozott meggyőződésünk és álláspontunk, hogy ez a tanácsadó testület bizony fog tenni ilyen megállapításokat, ahogyan Galambosi András fogalmazott: az Audiovizuális Örökség Tanácsadó Testület megállapíthat a múltra vonatkozó kiemelkedő dokumentációs értéket. Meg fog ilyet állapítani, és a körülbelül havonta 1 milliárd forint veszteséget felhalmozó köztévének féléves apanázsa, 5,6 milliárd forint oda fog kerülni a Televízióhoz, és ennek valójában semmi köze nincs a NAVA eredeti célkitűzéseihez. Ez a múltról szól.

Ez egyfajta determináció ebben a törvényjavaslatban a múltra vonatkozóan (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), holott ez a törvényjavaslat deklaráltan nem a múltról, hanem a hatálybalépéstől számítva a jövőre vonatkozik.

Forrás: parlament.hu