JÜTTNER CSABA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Ház! A Szabad Demokraták Szövetségének frakciója elfogadja azt a felismerést, amit a módosítás tevője elénk tesz a módosító indítványában. Mi is egyetértünk abban, hogy bizony előfordulnak olyan élethelyzetek, ahol nem megfelelően szabályozott az eljárás módja, és nem megfelelő a törvényi rendelkezés. Ezért azt gondoljuk, hogy egy ilyen módosítást támogatni lehet. Ugyanakkor hozzá szeretném tenni, nem gondoljuk, hogy ez megoldja a mindenkori kialakult konfliktushelyzetet olyan módon, mint ahogy azt a módosítás javaslattevője, gondolom, várja és ő is szeretné. Ezt egyébként mi is szeretnénk, csak az élet időnként nem ugyanazt hozza vissza. Tehát vannak aggályaink abban a vonatkozásban, hogy a törvénymódosítás mennyire alkalmazható a gyakorlatban, pontosan azért, ami itt az imént is elhangzott, hogy olyan fogalmakat is tartalmaz, amit nehéz konkrétan beazonosítani.

Vannak aggályaink abban a tekintetben is vagy abból adódóan is, hogy mennyire hat visszatartó erőként ez a fajta törvénymódosítás. Én azt gondolom, hogy akikre ez a törvényi szigor majd vonatkozik, azokat nemigen tartja majd vissza ez a módosítás attól, hogy ilyen cselekményeket elkövessenek. Természetesen az viszont pozitívum, hogy lesz olyan lehetőség, hogy ebben a módosítás szerinti eljárások lefolytatásra kerülhetnek, és ezáltal szankcionálva lesznek.

A Szabad Demokraták Szövetsége támogathatónak tartja, nyilván azokkal a módosító finomításokkal együtt, amiről az imént is hallottunk, és amit mi is meg fogunk ismerni a végszavazásig.

Röviden ennyiben szerettem volna összefoglalni a frakció véleményét. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu