DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt szeretnék az RMDSZ sikeréhez gratulálni. (Taps az MSZP soraiból.) Választási eredményük - a román politikai élet polarizálódását ismerve - belső megosztási kísérletek között és az ellenpropaganda, valamint a magyarországi politikai import ellenében értékesebb, mint volt eddig bármikor is. Az MDF azt kívánja, hogy a felvidéki Magyar Koalíció Pártja sikeréhez hasonlóan az RMDSZ a jövőben még hatékonyabban képviselje az erdélyi magyarságot mindazokban a sorsdöntő kérdésekben, amelyek megoldása előtt Románia ma áll.

Visszatérve felszólalásom címéhez, hogy “Magyar vagyok, nem turistaö, képviselőtársaim talán emlékeznek erre az öt évvel ezelőtti trikófeliratra. Ez a mondat azt akarta kifejezni, hogy ha egy határon túli magyar az anyaországba jön, még akkor sem turista, ha épp csak a Balatont vagy az Aggteleki-cseppkőbarlangot akarja meglátogatni. Nem turista, nem idegen, hanem magyar, aki otthonról épp hazalátogatott. Munkát keresni, dolgozni sem a turizmus vágya, hanem a megélhetés hajtotta ide. Arról persze hosszan beszélhetnénk, hogy itt, ebben a mostoha anyaországban sokan mégis milyen hideg tekintettel, milyen részvétlenül tekintenek rájuk, hogy mekkora a tudatlanság, újabban pedig a politika mérhetetlen kártétele. (Dr. Répássy Róbert: Most tapsoljatok!)

Csak egy példa: tegnap az egyik televízióba valaki azt az üzenetet küldte be - idézem -: “Most akkor a román papok fehéren vagy feketén miséznek?ö Hogy mindenki értse: a román papok azok az erdélyi református lelkészek volnának, akik ugyan sem így, sem úgy nem miséznek, de a néző azt szerette volna tudni valószínűleg, hogy törvényes dolog-e, ha az itteni testvérgyülekezetekben istentiszteletet tartva a híveket az igenre kérik. Ez a vaksi részvétlenség azonban szerencsére nem tömeges.

Szavazzon mindenki legjobb lelkiismerete szerint! Ez állt volna abban a közös politikai nyilatkozatban, amelyben a választókat kértük volna a népszavazási részvételre. Az MDF-nek ez a kezdeményezése azonban sajnos a kompromisszumképtelenség miatt elvetélt, ezért most csak az MDF nevében kérhetem ugyanezt. Azt kérem, és az MDF azért támogat minden józan javaslatot, mert pontosan tudjuk, hova vezet az erőpolitika, hova vezet az, ha egy jó javaslat csak azért vérzik el, mert nem X párt vezetője terjesztette be, ha csakis azért nem valósulhat meg, mert éppen más a csapásirány. Az MDF-nek ilyen javaslata volt öt évvel ezelőtt: az, hogy a kormány készítse elő a határon túli magyarok különleges jogállását mindazok számára, akiknek ez éppen azért kellene, mert az illetők nem magyar állampolgárok. Hasonló koncepciót a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség is kidolgozott, mégsem erről hoztunk törvényt.

Itt tartottunk öt évvel ezelőtt, és ugyanitt tartunk ma is. A különleges jogállás akkor elvetélt, hiába támogatta a külügyi és az emberi jogi bizottság is egyhangúlag. A népszavazás pedig ma már az állampolgárságot kéri. Az MDF az igent kéri, kér azonban mást is, azt, hogy lehetőleg ne trianonozzunk éjjel-nappal. Sütő András véleménye például az, hogy Trianon sokkal nagyobb nemzeti tragédia annál, hogysem azt népszavazással orvosolni tudnánk. Még a kedvező döntés is csak enyhíteni képes a mindennapi trianonokat, mert a kisebbségi magyarság továbbra is a régi vasmarokban marad.

Mi is volt a tényleges Trianon, tisztelt Országgyűlés? Az, hogy a felvidéki magyaroktól majdnem 1 milliárd holdnyi termőföldet raboltak el, és ezt máig nem rendezték, mert nem adták vissza. Trianon az, hogy a marosvásárhelyi magyar családok lakásainak 70 százaléka van ma román tulajdonban. Ezeket a kérdéseket, és még tízezer ilyen kérdést nem old meg egy népszavazás.

Tisztelt Országgyűlés! Mindezt azért is tartottam fontosnak elmondani, mert ebben a mai zűrzavarban úgy látszik, mintha csak két párt létezne. Hogy egyik se bántódjon meg, ezért egy történelmi példát mondok csupán. A háború utáni koalíciós években, amikor Rákosi még nem is volt birtokon belül, Bibó István szerint máris mindenben csak két álláspont létezhetett, a kommunistáké meg a kisgazdáké. Hol voltak a parasztpártiak, és hol a kereszténydemokraták? A mai média is - tisztelet a kivételnek persze - mintha csak a két párt, a két nagy párt mindennél hevesebb összecsapásáról adna hírt, más megoldás mintha nem is lenne. Pedig van: itt fekszik a parlament előtt, az MDF javaslata a kedvezményes honosításról, pont arról a törvényjavaslatról, amire válaszában az igazságügy-miniszter úr részben már utalt.

Rövidesen döntünk ennek a napirendre vételéről (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ami az ajánlásban a 19. pontban található. Az MDF nevében ehhez kérem a támogatásukat.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu