DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem véletlenül mondtam bizottsági előadóként, hogy vajon hol van a környezetvédelmi hatásvizsgálat ebben a törvényben. Tisztelettel kérem az államtitkár urat is és mindenkit, aki környezetvédelmi, illetve környezeti hatásvizsgálatról beszél, legyen olyan kedves megmondani, hogy ebben a törvényjavaslatban ez hol található. Környezetvédelmi engedély van, amihez nem kell hatásvizsgálat, és egységes környezethasználati engedély, amiben szintén nincs hatásvizsgálat.
Ezen túlmenően, igen tisztelt képviselőtársaim, tisztelettel kérem önöket, hogy a környezeti hatásvizsgálatról szóló rendeletben a bányászatra vonatkozó részt legyenek olyan kedvesek megnézni, és ha ezt a részt megnézik, akkor rájönnek arra, hogy ezek között a hatásvizsgálatra köteles tevékenységek között olyan fontos bányászati tevékenységek nem szerepelnek, amelyek csak Győr-Moson-Sopron megyében mintegy 400 darabot jelentenek, ezek pedig a kavicsbányák. Márpedig a kavicsbányák úgy tájképileg, mint egyébként hatásukban a környező ingatlantulajdonosokra, azt gondolom, jelentős szereppel bírnak.
Tehát azt kérdezem, hogy amikor e törvényjavaslat kapcsán azt mondják önök, hogy egyébként e környezeti hatásvizsgálat biztosítja azt, hogy a lakosság és az ingatlantulajdonosok érdemben részt vegyenek az engedélyezési eljárásban, és nemcsak úgy, hogy észrevételt tehetnek a lényeges kérdésben - ez megint egy érdekes jogi megfogalmazás -, és ezt egyébként az engedélyezés során a hatóság figyelembe veszi, figyelembe veheti... Nos, kérem szépen, a környezeti hatásvizsgálat és az egységes környezethasználati engedély ilyen szempontból nem ugyanaz. S amikor önök ebben a törvényjavaslatban arról beszélnek, hogy a környezeti hatásvizsgálat bekerült, és ez védi a tulajdonosokat, akkor tisztelettel jelzem önöknek, hogy a környezeti hatásvizsgálat nem került be e törvényjavaslat által az eredeti törvénybe.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
(20.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés