DR. MÉZES ÉVA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Selmeczi Gabriella képviselőtársam felszólalására szeretnék röviden reagálni. Azt mondja, hogy a népakarat kezdeményezte ezt a szavazást. Én meg azt gondolom, hogy valakik gyűjtöttek aláírást, és azok írták alá, akik az aláírásgyűjtés kezdeményezőivel szimpatizálnak. Tehát ez már az aláírásgyűjtéskor egyoldalú volt. (Kovács Tibor: Nyilván a Fidesz is szimpatizált a Munkáspárttal!)
És azt gondolom még, hogy annak idején, amikor ezt a furcsa kérdést, amit azóta sem tudunk igazán, még egymás között sem jól megmagyarázni, akkor akik az aláírásukkal ezt a népszavazást kikényszerítették, végképp nem olvasták el és nem értelmezték igazán, hanem csak hitüknek vagy az elvárásoknak megfelelően tették meg ezt az aláírást, és hoztak bennünket tulajdonképpen ebbe a helyzetbe.
Röviden még Soltész képviselőtársamnak is szeretném mondani, hogy át kellene gondolni azért azt, hogy ki riogat. Én úgy gondolom, hogy az SZDSZ nem szokott riogatni, és most sem riogatott. Riogatni éppen ez a plakát riogat, ami egy érzelmes, hatásvadász plakát tulajdonképpen, és feltételezi azt, hogy bármiféle döntés úgy születhetne, hogy bárki, aki a politika valamelyik térfelén is dolgozik, az a szülőanya vagy a születendő gyermek ellen volna.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés