DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tulajdonképpen nem értem, hogy a két, előttem felszólaló képviselőtársam milyen durva hangnemről és milyen felfokozott légkörről szólt. (Dr. Kóródi Mária: Nem mondtam durva hangnemet.) Felfokozott légkört tetszett említeni, képviselő asszony, aminek mi nem láttuk eddig nyomát. Tárgyszerű, tényszerű érveket soroltunk föl a tekintetben - akár a vezérszónoki körben, akár az eddig elhangzott fideszes hozzászólásokban -, hogy miért tűnik szemfényvesztésnek ez a szülőföldprogram, és mennyire nem alapozta meg semmi sem a Gyurcsány-kormány programjában, sem az eddig beterjesztett költségvetési javaslatban azt az ígéretes vagy jónak tűnő, új nemzetstratégiát, amelyet önök meghirdettek. Tárgyszerű vitát folytatunk, azt hiszem, hogy itt nincs semmiféle durva hangnem, semmiféle felfokozott légkör, legalábbis nekünk ez nem állt szándékunkban.

Ha önök valamiről azt hallhatták, hogy itt olyan vélemények hangzottak el, amely nem tetszik, akkor az az lehetett, amit a határon túli magyar szervezetek legitim képviselői végre először elmondhattak itt, a Magyar Országgyűlés épületében. És nem akartak többet, nem akartak mást mondani, megköszönték, hogy új gondolatokkal, új stratégiával próbálkozik a kormány, de azt kérték, mindannyian, egybehangzóan és határozottan, hogy adják meg a kettős állampolgárságot nekik, hogy a kormánypártok változtassanak az eddigi elutasító logikájukon.

A nemzet nem épülhet föl nemekből, tisztelt képviselőtársaim. Nem is jó az a gondolat, amely talán a nemekből eredezteti a nemzet fogalmát. Végezetül szeretném hozzátenni: a nemzet a nemzésből származik, a nemzés teremtés, amely igent feltételez. Ezért fogunk mi arra buzdítani mindenkit, hogy december 5-én igennel szavazzon a kettős állampolgárságra. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu