DR. VASTAGH PÁL (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves határon túli Vendégeink, a vita Résztvevői! Valóban igaza volt annak a hozzászólónak, aki azt mondta néhány perccel vagy órával ezelőtt, hogy nem könnyű ebben a vitában részt venni. Így van, nem könnyű ebben a vitában részt venni, különösen nem könnyű felelősséggel részt venni a vitában, hiszen lehazugozni, cinizmussal vádolni, ez viszonylag egyszerű, és ez könnyen megy. De arra szeretném figyelmeztetni önöket, és kérem, fontolják meg, hogy akinek ebben a kérdésben más álláspontja van, az nem a nemzet vesztét akarja. Akinek aggályai vannak a javasolt megoldásokkal szemben, az nem nemzetrontó. És higgyék el, nagyon sokféle aggály joggal vethető fel e kérdés javasolt rendezése során.

Az is elhangzott, jó lenne majd akkor találkozni, amikor az állampolgársági törvény módosításáról tárgyal a Magyar Országgyûlés. Szeretném emlékeztetni a jelenlévőket, hogy a Magyar Országgyûlés nemrégen tárgyalta az állampolgársági törvényt, pontosan 2001 márciusában, és semmi akadálya nem lett volna, ha ezt a megoldást, amit most önök számon kérnek a másik oldalon, előterjesztik, javasolják, ha a kormány az állampolgársági törvény módosításakor erről szót ejt. Akkor is volt aláírásgyűjtés Erdélyben, sőt tetemes mennyiségűt gyűjtöttek már össze. Egy szó nem hangzott el az országgyűlési vitában erről a problémáról 2001 márciusában. Ez is hozzátartozik az igazsághoz.

És az is hozzátartozik, hogy nagyon sokféle véleménnyel ismerkedhet meg az, aki nem a politikai küzdelem szintjén akar ezzel a kérdéssel foglalkozni, hanem egy kicsit mélyebben akar mögé látni, és nagyon sok olyan konzervatív jobboldali gondolkodó írásával is találkozik, amelyben bizony nagyon súlyos aggályokat fejtenek ki történészek, szociológusok, például a nemzetközi jog professzora a Miskolci Egyetemről, hogy ezt vajon hogyan lehet beilleszteni a nemzetközi rendszerbe és a hazai jogrendszerbe. Tehát ne állítsák be úgy a dolgot, mintha ez pusztán egy egyoldalú döntés lenne, amit semmilyen összefüggésrendszerbe nem kell behelyezni. Éppen a kedvezménytörvény tapasztalatai, annak a fogadtatása bizonyítja számunkra azt, hogy kellő körültekintéssel kell a megoldást megtalálni.

Azt hiszem, a vitának ebben a szakaszában érdemes ezeket a pozíciókat tisztázni, és érdemes némi toleranciát mutatni azokkal a véleményekkel szemben is, amelyek nem egyértelműen és nem feltétlenül igenpártiak ezekben a kérdésekben.

Azzal szeretném folytatni a gondolatmenetemet, és tulajdonképpen a mondanivalóm lényege az, amit hozzászólásában Markó Bélától is hallhattunk, hogy ez a régió, ez a kelet-közép-európai térség egy olyan korszakhatárhoz érkezett, amely gyökeresen megváltoztathatja az elmúlt nyolc évtized keserves történetét.

Egy olyan lehetőséghez érkeztünk, amelynek a kihasználása és az áttekintése közös felelősségünk, nemcsak a magyar államé, hanem a szomszédos országok hasonló kötelezettsége is ugyanúgy megállapítható, hiszen éppen az európai uniós integrációs folyamat, az Európai Unió térségbeli megjelenése adja a korábbiaktól gyökeresen eltérő válasz lehetőségét a nemzeti konfliktusok feloldására. Ez az, amit nekünk most felelősséggel kell végiggondolni, hogy milyen új nemzetpolitikai alapvetést kíván ez mindannyiunktól, hiszen megváltozik az állam szerepe, gyökeresen megváltozik, éppen az európai integrációs folyamatok hatására. Megnő a helyi autonómiák, a helyi intézmények jelentősége, jelentős mértékben csökken az állam hatalma. Jelentős mértékben fölerősödnek a regionális kapcsolatok, a gazdasági kapcsolatok, a kulturális kapcsolatok, és a magyar államnak is le kell vonnia azt a következtetést, hogy sokkal jobban figyelembe kell vennie a nemzetiségi kérdést, a határon túli magyarságnak nemcsak a kulturális, nyelvi, identitásbeli igényeinek a támogatását, hanem szociális helyzetének, gazdasági helyzetének a változásait és az ennek megfelelő módon történő támogatását.

Ezért illik bele ez a törvény - most az aktualitásától eltekintve - ebbe a gondolatmenetbe, hogy a Szülőföld Alapról szóló törvény arra nyit lehetőséget, hogy a Magyar Köztársaság támogassa ezeket az autonómiákat. Ha a címzetteket végignézik, tisztelt képviselőtársaim, önkormányzatokat találunk benne, nagyon helyesen.

Ha lehet, én javasolni fogom, és remélem, támogatást kap, hogy ne csak az európai uniós határ menti együttműködések támogatása váljék lehetővé, finanszírozhatóvá, hanem olyan együttműködés is vagy olyan forma is, amely éppen az uniós csatlakozásra való fölkészítést tudja finanszírozni, támogatni, hiszen szükség van arra, hogy az önkormányzati vezetők tudjanak pályázatokat írni, hogy erre fölkészüljenek a csatlakozás időpontjára.

Tehát, tisztelt képviselőtársaim, én úgy érzem, ezen kellene gondolkodnunk, hogy ennek az új nemzetpolitikának milyen irányai, milyen elvei lehetnek a közös kiindulópont talpkövei.

Kritika hangzott el a határon túli szervezetek képviselőitől, hogy nem tudják érvényesíteni az elképzeléseiket. Ennek feloldására javasolom azt, hogy az általános vitát ne zárjuk le, adjunk lehetőséget arra, hogy álláspontjuk részletesebb ismeretében akár bizottsági módosító indítványok formájában is beépítsük a törvénybe azokat a javaslatokat, amelyek a törvény működését, hatékonyságát segítik.

Tehát ebben kérem a felelős gondolkodást valamennyi országgyűlési képviselőtől. Ne szalasszuk el azt a történelmi fordulópontot, amely teljesen új irányba terelheti a nemzetpolitikát és a magyar-magyar kapcsolatokat.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu