DR. VASTAGH PÁL, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Nem túlzás, ha azt mondom, hogy a Magyar Országgyűlés valóban történelmi döntés előtt áll, hiszen az eddigi nyilatkozatok szerint joggal bízhatunk abban, hogy a parlamenti pártok annak vitája után megerősítik az Európai Unió új alkotmányos szerződését.

Három esztendővel ezelőtt Laekenben, az Európai Tanács ülésén elfogadott nyilatkozat jelölte meg ennek az alkotmányozási folyamatnak a célját, és ez három fő irányt tartalmazott; az egyik az, hogy az Európai Unió kerüljön közelebb az emberekhez, kerüljön közelebb Európa polgáraihoz, különösen - és ezt kiemelték a laekeni nyilatkozatban - a fiatalokhoz. Másodszor: az Európai Unió őrizze meg működőképességét a tíz új tagállammal történő bővítés után is. Harmadikként pedig azt jelölték meg a laekeni deklarációban, hogy az Európai Unió legyen képes arra, hogy a nemzetközi politika, a világpolitika alakítójává, formálójává, aktívabb szereplőjévé váljon.

Ezeket az irányokat kell számon kérnünk akkor, amikor az alkotmányos szerződés most már véglegesnek tekinthető szövegének megerősítéséről döntünk, és ezekhez az irányokhoz, szempontokhoz természetesen hozzá kell kapcsolni azokat a sajátos magyar megközelítéseket, amelyeket az egész alkotmányozási folyamatban, valamennyi szakaszban, a Konvent időszakában is és a kormányközi konferencia szakaszában is megpróbáltunk, és azt mondhatom, sikerrel próbáltuk érvényesíteni.

A Magyar Országgyűlés úgy döntött, hogy a ratifikáció formája a parlamenti út legyen. Az Unió tagállamainak többségében ezt a formát választották, tizennégy tagállam a megerősítés parlamenti formáját választotta; más tagállamok a megerősítés referendum útján történő formáját választották. Minden tagállamnak joga, hogy saját alkotmányos berendezkedésének szabályai szerint döntsön.

Meggyőződésem, hogy egyik vagy másik formát egymással szembeállítani nem lehet, egyik sem tekinthető demokratikusabbnak és kevésbé demokratikusnak, úgyhogy a Magyar Országgyűlés meggyőződésem szerint bölcsen döntött, amikor ezt a formát választotta. Ezt több összefüggéssel alá lehet támasztani. A legfontosabb ezek közül talán az, hogy az alkotmányos szerződés nem követeli meg a tagállamoktól, hogy nemzeti szuverenitásuk, jogalkotó hatásköreik újabb elemeit ruházzák a közösségi intézményekre.

Hasonlóképpen kiemelhetjük azt is, hogy a magyar közvélemény, Magyarország egésze múlt év április 12-én népszavazás formájában döntött a fő kérdésről, az Unióhoz történő csatlakozásról. A mérlegelésnél az is nyomhat a latba, hogy az új tagállamok polgárainak kevés a tapasztalatuk a tekintetben, hogy a régi vagy az új alkotmányban felvázolt intézmények működése a jobb, tehát a döntéshez szükséges reális információk, úgy érzem, hogy meglehetősen korlátozottak. És azt se feledjük el, hogy 325 oldalas okmányról van szó, amit 36 jegyzőkönyv egészít ki, közöttük nyolc új jegyzőkönyv, tehát egészében olyan mennyiséggel kellene megbirkózni a döntéshozatal folyamán, ami, azt hiszem, a szakemberek számára is komoly kihívás és komoly feladat.

Valójában milyen ennek az okmánynak a jellege, tisztelt képviselőtársaim? Hiszen az elnevezés sokféle, alkotmányos szerződésnek, szerződésnek, alkotmánynak is nevezik a sajtóban, a szakirodalomban. Én úgy tudok erre a kérdésre válaszolni, hogy ez az okmány, amit most megerősíteni készülünk, tartalmában alkotmány, megfelel mindazoknak a követelményeknek, amelyeket az alkotmányokkal szemben klasszikus követelményként meghatároztak, hiszen rögzíti az Unió és a tagállamok kapcsolatát, ennek a lényegét, a hatásköri szabályokat, rögzíti az Unió intézményi szerkezetét, azok működési módját, meghatározza az Unió intézményei és az állampolgárok kapcsolatát.

Tehát ezek azok az ismérvek, amelyeket általában az alkotmányokkal szemben az európai jogi kultúrában évszázadok során kialakítottak; ennek ez a szerződés megfelel. Nyilvánvalóan sajátos jellegű, formájú dokumentumról van szó, hiszen az Európai Unió nem egy egységes állam, az Európai Uniót államok alkotják, államok szövetsége alkotja, és az államok és az Unió közötti dokumentum formáját tekintve nyilvánvalóan csak szerződés lehet.

Ennek a dokumentumnak a lelke, a lényege véleményem szerint az I. és a II. fejezet: az I. fejezet, amelyben az értékek, célkitűzések meghatározása történik, és a II. fejezet, amely az Alapvető Jogok Chartáját - amely még 2000 decemberében, Nizzában keletkezett - építi be, emeli be, ruházza fel jogi erővel az alkotmányos szerződés.

A III. fejezet meglehetősen részletező szabályozást tartalmaz, hiszen leírja a közös és közösségi politikák valamennyi fontos, lényeges elemét. Hangsúlyozom, hogy ez a részletező szabályozás is bizonyos szempontból tartalmaz pozitív vonásokat, hiszen garanciát jelent arra a pontos és részletező leírás, hogy az Európai Unió intézményei ne terjeszkedjenek túl az alkotmányban meghatározott határokon, kereteken, ne következzen be egy lopakodó hatáskörbővítés.

Magyar szemmel mit mondhatunk erről az alkotmányról? Ha a törekvéseinket vetjük össze a végeredménnyel, az alkotmány szövegével, lelkiismeretesen állíthatom, nyugodt lélekkel, hogy a magyar törekvések szinte maradéktalanul érvényesültek. Ezek a törekvések elsősorban arra irányultak, hogy olyan alkotmánya legyen az Uniónak, amely biztosítja a bővítés után is az Unió működőképességét, érvényesüljön a tagállami egyenjogúság. Ennek példáit a miniszter úr is expozéjában elmondta, hogy ez konkrétumaiban mit jelent, főként az egy ország-egy biztos elvének 2014-ig történő maradéktalan érvényesítése, és más területeken is vannak ennek konkrét jelei.

És ami talán számunkra különös fontossággal bír, ez az a javaslat, amelyet a kormányközi konferencián sikerült elfogadtatni, hogy az Európai Unió értékei között szerepeljen a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak védelme. Ez az egyszerű mondat nagyon bonyolult és nagyon fontos tartalmat fejez ki számunkra, hiszen ezzel a mondattal a kisebbségek védelme, a kisebbségek jogainak védelme bekerült az Unió értékei közé, és ez azzal a következménnyel jár, hogy az európai kisebbségvédelmi rendszer újabb fontos elemmel szélesedett, amelyet a későbbiekben nyilvánvalóan használni lehet.

Ennek a mondatnak az értelmezésében számomra nagyon pontos eligazítást nyújt az Európai Parlament jelentéstervezetének megállapítása, amely világosan leírja, hogy ezek az értékek továbbá referenciakövetelményeket jelentenek a jövőbeli bővítésekkel kapcsolatban, és alapot adhatnak szankciók kivetésére olyan tagállamokkal szemben, amelyek tartósan súlyosan megsértik ezeket. Ez egyszerűbben fogalmazva azt jelenti, tisztelt képviselőtársaim, hogy a jövőbeni felvételeknél, összefüggésben a '93-as koppenhágai kritériumok első csoportjával, hangsúlyosan veszik figyelembe azokat a körülményeket, amelyek az emberi jogok érvényesülésére, beleértve a kisebbségi jogok gyakorlati érvényesítésére vonatkoznak.

Ez tehát meggyőződésem szerint újabb lehetőséget jelent számunkra, újabb esélyt teremt arra, hogy Európában a kisebbségvédelem olyan helyen jelenjen meg az európai közös intézmények szemléletében, amely erősíti ezek érvényesítését, és fontos követelményként határozza meg ezek érvényesítését az egyes tagállamokkal szemben.

(8.40)

Ami pedig az alkotmány további tartalmait illeti, tisztelt képviselőtársaim, elsősorban azt szeretném kiemelni, hogy ez az alkotmány egy szociális értékekben gazdagabb Európa vízióját vázolja fel; ez az alkotmányos szerződés vagy alkotmány az európai szociális modell alapvető értékeit rögzíti, sőt ezeket további új elemekkel egészíti ki, mint a teljes foglalkoztatás célkitűzésként történő definiálása vagy az egyenlőség minden irányú és széles terjedelmű érvényesülése a társadalomban, a szolidaritás és számos más olyan jog, olyan érték, amely az újonnan csatlakozó államok polgárai számára meggyőződésem szerint különös jelentőséggel bír, hiszen érezhetik, láthatják mindezekből az értékekből, hogy milyen Európa formálódik a következő évtizedekben.

De hasonló jelentősége van annak, hogy ez az alkotmány egy demokratikusabb Európát, egy demokratikusabb Európai Uniót tartalmaz, ennek a célkitűzéseit tartalmazza, és ez az intézmények működésén túlmenően, amelyek valóban átláthatóbban és demokratikusabban működő intézményekké válnak, nagymértékben megnöveli az Európai Parlament szerepét, a nemzeti parlamentek ellenőrző szerepét és a közösségi jogalkotás és a nemzeti parlamentek közötti szoros kapcsolat kialakításának lehetőségét, és nem utolsósorban az alapvető jogok chartájának beépítésével nagyon széles skálája alakul ki azoknak a jogoknak, amelyek a demokratikus részvétel lehetőségét biztosítják.

Ez az alkotmány egy biztonságosabb Európát ígér. Biztonságosabb Európát, mert megváltoztatja a döntéshozatal fő formáit a szabadság, biztonság, igazságosság övezetének megteremtése kapcsán, hiszen itt is a döntési eljárás fő formája a minősített döntés lesz, ami megteremti annak az esélyét, hogy egy hatékonyabb jogalkotás alakuljon ki az Európai Unióban, új, hatékonyabb intézményeket hoz létre, és megerősíti az intézmények közötti operatív együttműködés formáit. Ez az a kérdés, amelyben szinte teljes összhangot láthatunk az európai közvéleményben, hogy egy biztonságosabb Európa érdekében bizony az európai közvélemény sok szempontból hajlandó a nemzeti szuverenitás határait is rugalmasan érvényesíteni, értelmezni, hiszen a biztonság mindannyiunk közös érdeke.

Szeretném azt is kiemelni, tisztelt képviselőtársaim, az alkotmányos szerződés tartalmát illetően, hogy ez az alkotmányos szerződés utal Európa történeti fejlődésére, arra az európai modellre, amelynek a gyökerei a közös hagyományban, a vallási, a történeti, a humanista fejlődés közös gyökereiben találhatók meg.

Tisztelt Képviselőtársaim! Meggyőződésem, hogy az alkotmányos szerződés hatása érvényesül a magyar alkotmányfejlődés kapcsán is. Nagyon sok vitát folytattunk az elmúlt évtizedben arról, hogy kell-e a magyar alkotmányt változtatni. Határozott véleményem, hogy sok kérdésben ez az alkotmányos szerződés eligazít, és sokkal világosabb kiindulópontokat ad akár a szociális jogok értelmezése, akár az érdekegyeztetés társadalmi fontossága és alkotmányos vetülete kapcsán.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal szeretném befejezni, hogy ez az alkotmány a következő évtizedeinket meghatározó dokumentum, éppen ezért tartom szükségesnek, hogy a kormány is egy nagyon határozott kommunikációs tevékenység keretében ennek tartalmát a társadalommal igyekezzen megismertetni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és ugyanerre a közös munkára hívom fel az országgyűlési képviselőket is.

Köszönöm, elnök úr. (Taps.)

Forrás: parlament.hu