FEDOR VILMOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Figyelve az időre, közben a vitát hallgatva, néhány mondatot leírtam, ezt szeretném önökkel megosztani.

Ugyanis vagyunk itt néhányan a teremben - Németh Zsolt ugyan most elhagyta, de őt is beleértem -, akik annak idején részt vettünk a magyar-szlovák, magyar-román alapszerződés kapcsán kialakult vitában, és elkezdtünk egy párbeszédet. Ez ezt megelőzően tíz esztendővel volt.

Nem állítom - mert nem lenne igaz -, hogy nem voltak különbségek az álláspontok között, mégis megkockáztatom, hogy most, évek múltán úgy gondolhatjuk valamennyien, hogy részesei voltunk annak a folyamatnak, amelynek eredménye mégiscsak az, hogy ma egy uniós tagország parlamentjében tárgyalhatjuk az igen fontos előterjesztéseinket.

Eredménye és nagyon fontos eredménye az is, hölgyeim és uraim, hogy állandósult a magyar-magyar párbeszéd. Erre Bugár Béla utalt hozzászólásában. Ennek a folyamatnak része és fontos állomása az a szándék, az az akarat, ami a tárgyalt előterjesztésekben megfogalmazódik.

Én nem tudok azokkal a hozzászólásokkal mit kezdeni, melyek megkérdőjelezik ennek a szándéknak a tisztességét. Ugyanis ha van lemaradás, akkor az valamennyiünket terhel, függetlenül attól, hogy a terem melyik oldalán ülünk, és függetlenül attól is, mely párthoz tartozunk. Nem jó ez a helyzet - s ebben több mindenkivel egyetértek -, ami ma kialakult. Nem jó, mert az indulatok, az át nem gondolt mondatok között nehéz rátalálni az igazra. És végképp nem jó, ha az igaz, a vélt vagy valós igaz pártok szórólapjairól, nagygyűlésekről üzen nekünk.

A felelősség, hölgyeim és uraim, azoké, akik ezt a helyzetet előidézték. Én magam sokkal inkább a párbeszédben hiszek, mely felelős - ismétlem: felelős - megoldásokat keres évtizedes megoldatlan problémákra. És téved az, aki azt hiszi, hogy ez egy szavazaton múlik, hogy egy szavazattal az ő elmaradt dolgait rendbehozhatja. Nagyon téved, nem egy szavazaton múlik ez a kérdés!

Egyetértek Csapody Miklóssal, amikor azt mondja, hogy jó lenne, ha az ember nem érezné azt nap mint nap, hogy egy magyarságverseny részese, egy magyarságverseny résztvevője. Nem tudom, figyelték-e, már majdnem minden képviselő azzal kezdi a hozzászólását, hogy tisztázza magát, hogy honnan jött, hová tart. Nagyon fontos lenne abban közösen látni és egyformaképpen gondolkodni, hogy hova is tartunk.

Engedjék meg, hogy elmondjam, nem gondoljuk mi, önökkel együtt nem gondoljuk azt, hogy ez az előterjesztés megoldja a menni vagy maradni lélekölő dilemmáját. A helyzet ennél sokkal bonyolultabb, mert nehéz eldönteni, milyen segítség, milyen lehetőség kell ahhoz, hogy ki-ki eldöntse: ott él, ahol született, vagy úgy dönt, költözik.

De abban egyetértünk - remélem -, hogy mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ha valaki úgy akarja, akkor ott boldogulhasson - itt utalnék Szanyi államtitkár úr megjegyzésére -, igen, ott boldogulhasson, ott lehessen magyar, ott lehessen egész egyszerűen ember, ahol született.

(21.40)

Sajnálom, hogy nincs itt Németh Zsolt, mert együtt voltunk vele annak idején Beregszászon, amikor az Antall-kormány támogatásával elindult egy kórház építése, azért, pontosan azért, hogy ezzel is példát mutassunk a határon túl. Ez nagyon fontos vállalás volt, mégis, amikor kimentünk a múlt évtized közepén, azt tapasztalhattuk, és arról számoltak be, hogy sajnos nem maradt magyar nyelven beszélő orvos, mert áttelepültek. Nem beszélt senki arról, hogy sokszor az embert a kényszer viszi el. Ki beszélt most itt, szóba nem került a száz évvel ezelőtti másfél millió. Nem hiszem, hogy azok az emberek azért hagyták el, mert nem lettek volna magyarok.

Azt gondolom, hogy érdemes idézni egy magyar példát is, engedjék meg. Én Miskolc alpolgármestere vagyok, annak a városnak az alpolgármestere, ahol 15 évvel ezelőtt 218 ezer ember élt; ma 176 ezer. A fiatalok, a diplomások elmentek. Ha önök azt hiszik, hogy könnyű válaszolni a szülőnek arra kérdésre, hogy mit tegyek, hogy boldogulhassak, elmenjek, ez a legnehezebb és lélekölő dilemma egy család életében.

Amikor szavazunk, és erről beszélünk, kérem önöket, hogy ezt fontolják meg. És hallgassanak Bugár Bélára, hallgassanak Markó Bélára abban, hogy igen, abban vagyunk érdekeltek, hogy ők ott maradjanak, és ott szavazzanak. Erre már többen utaltak a képviselőtársaim közül.

Hölgyeim és Uraim! Végezetül: én hiszek az intézmények, települések együttműködésében, a kis- és középvállalkozások kapcsolatában, a közös gazdasági társaságokban, a kulturális, tudományos, oktatási együttműködésben és mindabban, ami ezt ösztönzi. A szülőföldprogram véleményem szerint ilyen lehet.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu