DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Egyetértek önnel abban, hogy valóban bölcs volt a nép, amikor ebben a kérdésben így döntött. Azt is meg tudjuk állapítani, hogy a népszavazás során a szavazati joggal rendelkező állampolgárok 24 százaléka szavazott igennel, így jogi szempontból nem terhelné jogszabály-alkotási kötelezettség sem a kormányt, sem az Országgyűlést.

Ugyanakkor változatlanul az a véleményem, hogy az egészségügyben általánosságban szükség van a születéskor várható átlagos élettartam növelésére, szükség van a meglévő igazságtalanságok megszüntetésére, szükség van az egészségügyi ellátás színvonalának javítására, a biztonság javítására, ezt pedig akkor tudjuk elérni, ha megvalósítjuk a köztársaság kormányának egészségügyi programját a népegészségügyi programtól kezdve a sürgősségi ellátáson át az ellátórendszer korszerűsítéséig. Ehhez pedig forrásokra, többletforrásokra van szükség, növekvő állami és önkormányzati forrásokra, uniós támogatásokra és természetesen magánkezdeményezésekre is.

Teljesen egyetértek önnel abban, hogy ezt csak kontrollált és szabályozott módon lehet megtenni. A jelenlegi jogszabályok is lehetőséget adnak arra, hogy az egészségügybe magántőke áramoljon, és akár működtetés, akár valódi privatizáció útján segítse ezeket a folyamatokat. Ugyanakkor egyetértek abban, hogy célszerűbb ezt egy összefogott jogszabálycsomagban megalkotni. Ezekhez a jogszabályokhoz természetesen mindenkinek a kezdeményezését várjuk, és várjuk az együttműködést a mi jogszabály-alkotási programunkban. A parlamenti vita során Vojnik államtitkár asszony részéről el is hangzott az a felhívás, hogy ha a parlamenti pártok ezekhez csatlakozni kívánnak, mi azt készségesen várjuk.

Forrás: parlament.hu