SZABÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvényjavaslat - ahogyan az általános vitában és most, a részletes vitában előkerült - egy széles egyetértés által övezett és nagyon fontos új kulturális intézmény létrehozását szolgálja. Egy 1999-es projektötlet megvalósulásának lehetünk tanúi, illetve lehetnénk tanúi felhőtlen örömmel abban az esetben, ha ez az előttünk fekvő törvényjavaslat részleteiben, normaszövegében is megfelelne a cél nagyságrendjének.

Módosító javaslataim, amelyeket benyújtottam a törvényjavaslathoz, ezt tükrözik, és az ebbéli kételyemet fejezik ki, ugyanis ez a törvényjavaslat, tekintettel arra, hogy a NAVA annak működtetőjének, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium költségvetésében egy egészen szerény nyommal veteti magát észre ahhoz képest, hogy a szakmai társfelügyeletet ellátó Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma költségvetésében igen jelentős tétel szolgálja a NAVA céljait; ez egy olyan árulkodó körülmény, amely egyértelműen arra utal, hogy ez a törvényjavaslat - szemben a megfogalmazott célokkal - egészen más mögöttes célokat szolgál.

Éppen ezért ez a két módosító javaslat, amelyet benyújtottam, érdekes módon egymásnak ugyan ellentmondó, és a bizottsági szakban a módosító javaslatokról folytatott vita alkalmával a kormány képviselőjének én magam is felhívtam erre a figyelmét, abbéli reményemet fejeztem ki, hogy a kormány a 2. ajánlási pontban szereplő módosító javaslatomat támogatni fogja, mert akkor az első okafogyottá válhatna. Ugyanis az első módosító javaslatom a törvény valódi tartalmához igazítaná annak címét, vagyis rádió- és televízióarchívumról szóló törvényre módosítaná a címet... - azzal a meglehetősen fellengzős és a tartalommal összhangban nem levő címmel, amely a nemzeti audiovizuális archívumról szóló törvény címet viseli. Merthogy megítélésem szerint azzal, hogy kifejezetten rádiós-televízós műsorszámok archiválásáról szól ez a törvényjavaslat, ezzel arra a címre lenne méltó, hogy rádió- és televízióarchívum.

Ugyanakkor a második ajánlási pontban szereplő módosító javaslatom azt az 1. § (5) bekezdésének módosítására irányuló javaslatot tartalmazza, hogy törölje a szövegből azt a részt, amely szerint ennek a törvénynek a hatálya nem terjed ki a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 34. §-ának (3) bekezdése alá eső archiválási kötelezettségre. Ugyanis az a meggyőződésünk, hogy jelen formájában ez a törvényszöveg olyan helyzetet hoz létre, amelyben kettőzöttségek, duplikációk, párhuzamosan futó archívumok jönnek létre, és úgy gondolom, hogy ez kifejezetten nemkívánatos, hiszen az lenne jó, hogy valamennyi, az audiovizuális kultúra körébe tartozó kulturális érték egy archívum keretében kerüljön kezelésre, és egy archívumba kerülhessen, kiküszöbölve ennek akár csak a kedvezőtlen költségvetési hatásait is.

Úgyhogy a magam részéről nagyon fontosnak tartanám azt, hogy a törvény szövegét ehhez igazítsuk, és ismételten arra kérem a kormányt, hogy támogassa az archívum és ezen törvény hatályát kiterjesztő, 2. számú ajánlási pontban szereplő módosító javaslatomat.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu