DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Gőgös képviselő úrhoz, a teherbíráshoz és a sporthoz szorosan kapcsolódik az, amit mondani szeretnék. Nagyon jó, hogy elmondta a felszólalásában, hogy EU-forrásokra is lehetne számítani. Nos, tisztelt képviselőtársam, Mosonmagyaróváron egy sportcsarnokot ígértek be ezelőtt néhány éve, és ennek a sportcsarnoknak a megépítése korábban 50 százalékos állami támogatással valósult volna meg. Később visszaléptek egy 30 százalékos támogatásra, mára pedig eljutottunk oda, hogy önök az úgynevezett PPP rendszerben szeretnék megépíttetni. Tisztelt képviselőtársam, ez éppen kétszer annyiba kerül a városban élőknek, mint ha azzal a technikával építették volna meg, mint a pápai sportcsarnokot, amit egyébként a Horn-kormány ideje alatt kezdtek el építeni, és az nem kormánypárti beruházás volt.
Igen tisztelt képviselőtársam, ha EU-forrásokra is hivatkozva ön azt gondolja, hogy Mosonmagyaróvárnak csak azért, mert önök kitalálták ezt a trójai falovat, kétszer annyiért kell sportcsarnokot építeni, mint másnak, és ön ezt az EU-hoz csatlakozva jónak és követendőnek tartja, akkor engedje meg, hogy szomorúságomat fejezzem ki azért, hogy Mosonmagyaróvár önkormányzata minden évben 120-150 millió forintot fizessen azért, hogy valakivel megépíttetik a sportcsarnokot. Azt a sportcsarnokot, amiből a befektető később nyilvánvalóan ki szeretné venni a pénzét, és ő rendelkezik majd felette. Igen tisztelt képviselőtársam, kérem önt, hogy ne a PPP rendszerrel, hanem ezzel a módosító indítvánnyal segítse Mosonmagyaróvár lakosságát, hogy valóban 800 millió forintért épüljön meg a sportcsarnok, és tizenöt év alatt ne kelljen érte kifizetni 1,8 milliárd forintot.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés