ELNÖK: Köszönöm szépen. A Fidesz képviselőcsoportja a támogatott indítványok közül külön szavazásra kérte az ajánlás 4. és 11. pontját. Most az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokról határozunk, a külön szavazásra kért indítványok kivételével.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezeket az indítványokat.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 188 igen szavazattal, 144 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a külön szavazásra kért javaslatokról döntünk. Az ajánlás 4. pontjában Béki Gabriella a 9. §-ban a törvény 37/A. § (5) bekezdésének módosítását javasolja. A Fidesz kérésére külön döntünk erről. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 323 igen szavazattal, 8 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.

Az ajánlás 11. pontjában Harrach Péter és képviselőtársai a 15. §-ban a törvény 37/H. § (1) bekezdésének módosítását javasolják. A Fidesz kérésére külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 320 igen szavazattal, 10 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még lehet.

Az ajánlás 1. pontjában Harrach Péter és képviselőtársai a 3. §-ban a szociális törvény 10. § (1) bekezdésének módosítását javasolják. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 144 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

Az ajánlás 2. pontjában Harrach Péter a 7. §-ban a törvény 32/B. § (1) bekezdésének kiegészítését javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 3. pontjában Béki Gabriella a 9. §-ban a törvény 37/A. §-ában módosítást javasol. Erre alternatívát terjeszt elő a kiegészítő ajánlás 1. pontjában. Először az ajánlás 3. pontjáról döntünk.

Az önkormányzati és a szociális bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 140 igen szavazattal, 189 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Most a kiegészítő ajánlás 1. pontjáról szavazunk. A foglalkoztatási bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 151 igen szavazattal, 178 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

(18.40)

Az ajánlás 5. és az azzal összefüggő 9., 10., 13., 14., 40., 42. és 45. pontjában Harrach Péter a törvényjavaslat egészében határidő-módosításokat kezdeményez. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

136 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 1 tartózkodó szavazat mellett a módosító javaslatot az Országgyűlés elutasította.

Az ajánlás 7. pontjában Harrach Péter a 10. §-ban a törvény 37/B. § (1) bekezdése aa) pontjának kiegészítését javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

139 igen szavazattal, 186 nem ellenében, 1 tartózkodó szavazat mellett a módosító javaslatot az Országgyűlés elutasította.

A kiegészítő ajánlás 5. pontjában Farkas Imre és Jauernik István a 12. § (2) bekezdésében a törvény 37/E. § (3) bekezdésének módosítását javasolja. A javaslat elfogadása kizárja a kiegészítő ajánlás 3., 4., valamint az alapajánlás 8. pontjában szereplő alternatív tartalmú javaslatokat. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

11 igen szavazattal, 316 nem ellenében, 2 tartózkodó szavazat mellett az Országgyűlés a módosító javaslatot elutasította.

Így most a szociális segély csökkentésére vonatkozó szabály módosítását kezdeményező három alternatív indítványról döntünk. Valamennyit Béki Gabriella terjesztette elő.

Először a kiegészítő ajánlás 3. pontjáról szavazunk. A foglalkoztatási bizottság támogatja, a többi bizottság nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

147 igen szavazattal, 182 nem ellenében, 1 tartózkodó szavazat mellett a módosító javaslatot az Országgyűlés elutasította.

Most a kiegészítő ajánlás 4. pontjáról döntünk. A foglalkoztatási bizottság támogatja, a többi bizottság nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

142 igen szavazattal, 185 nem ellenében, 1 tartózkodó szavazat mellett a módosító javaslatot az Országgyűlés elutasította.

Most az ajánlás 8. pontját teszem fel szavazásra. A szociális bizottság támogatja, a többi nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

141 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 1 tartózkodó szavazat mellett a módosító javaslatot az Országgyűlés elutasította.

A kiegészítő ajánlás 6. pontjában Farkas Imre és Jauernik István a 15. §-ban a törvény 37/H. § (6) bekezdésének módosítását javasolja. Az önkormányzati bizottság támogatja, a többi nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

23 igen szavazattal, 305 nem ellenében, 1 tartózkodó szavazat mellett a módosító javaslatot az Országgyűlés elutasította.

Az ajánlás 12. pontjában Farkas Imre és Jauernik István a 16. § (1) bekezdésében a törvény 41. § (1) bekezdésében az ápolási díjra jogosultság egyik feltételét módosítják. Az önkormányzati bizottság támogatja, a többi nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

135 igen szavazattal, 194 nem ellenében, 1 tartózkodó szavazat mellett a módosító javaslatot az Országgyűlés elutasította.

Az ajánlás 12. pontjában Farkas Imre és Jauernik István a 16. § (1) bekezdésében a törvény 41. § (1) bekezdésének módosítását javasolják. Az önkormányzati bizottság támogatja, a többi nem.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

140 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett a módosító javaslatot az Országgyűlés elutasította.

A 15. pontban Harrach Péter a 19. § (1) bekezdésében a törvény 44. § (1) bekezdésének módosítását javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

139 igen szavazattal, 189 nem ellenében, 1 tartózkodó szavazat mellett a módosító javaslatot az Országgyűlés elutasította.

Az ajánlás 16. pontjában Csáky András a 20. § elhagyását kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

137 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 1 tartózkodó szavazat mellett a módosító javaslatot az Országgyűlés elutasította.

Az ajánlás 19. pontjában Szűcs Erika és képviselőtársai a 21. § (5) bekezdésében a törvény 55. § (6) bekezdésének módosítását kezdeményezik. A szociális bizottság támogatja, a többi nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

20 igen szavazattal, 305 nem ellenében, 2 tartózkodó szavazattal a módosító javaslatot az Országgyűlés elutasította.

Az ajánlás 22. pontjában Farkas Imre és Jauernik István a 38. §-ban a törvény 86. § (2) bekezdése a) pontjának módosítását javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

141 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 1 tartózkodó szavazattal a módosító javaslatot az Országgyűlés elutasította.

Az ajánlás 23. pontjában Farkas Imre és Jauernik István a 38. §-ban a törvény 86. § (2) bekezdésének módosítását javasolják. Az önkormányzati bizottság támogatja, az emberi jogi bizottság nem.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

4 igen szavazattal, 325 nem ellenében, 2 tartózkodó szavazat mellett a módosító javaslatot az Országgyűlés elutasította.

Az ajánlás 24. pontjában Harrach Péter a 38. §-ban a törvény 86. § (2) bekezdése a) pontjának kiegészítését kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

140 igen szavazattal, 186 nem ellenében, 2 tartózkodó szavazat mellett a módosító javaslatot az Országgyűlés elutasította.

Az ajánlás 26. pontjában Harrach Péter az 50. § (1) bekezdésében a törvény 124. § (1) bekezdésének kiegészítését javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

102 igen szavazattal, 225 nem ellenében, 1 tartózkodó szavazat mellett az Országgyűlés a módosító javaslatot elutasította.

Az ajánlás 28. pontjában Farkas Imre és Jauernik István az 51. § helyébe új rendelkezést javasolnak. A javaslat elfogadása kizárja a 27. pontot. Az önkormányzati bizottság támogatja, a többi nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

6 igen szavazattal, 318 nem ellenében, 4 tartózkodó szavazat mellett a módosító javaslatot az Országgyűlés elutasította.

Most a 27. pontról döntünk Tóth Gyula és Farkas Imre javaslata szerint. Az önkormányzati bizottság támogatja, a többi nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

3 igen szavazattal, 321 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a módosító javaslatot az Országgyűlés elutasította.

Az ajánlás 29. pontjában Csáky András az 52. §-ban a törvény 132. § (1) bekezdése g) pontjának módosítását javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

141 igen szavazattal, 189 nem ellenében, 1 tartózkodó szavazattal a módosító javaslatot az Országgyűlés elutasította.

Az ajánlás 33. pontjában Sisák Imre és Csáky András az 56. § (1) bekezdésében a gyermekvédelmi törvény 19. § (2) bekezdését módosítják. A javaslat összefügg a 36. ponttal, így ezekről együtt szavazunk. Ezek elfogadása kizárja az egymással alternatív tartalmú 31. és 32. pontokat, továbbá a 37. pontban szereplő indítványt, valamint a kiegészítő ajánlás 7. és 10., továbbá 8. pontját.

Először az ajánlás 33. és 36. pontjairól döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

132 igen szavazattal, 195 nem ellenében, 2 tartózkodással a módosító javaslatot az Országgyűlés elutasította.

(18.50)

Most a 31. és az azzal összefüggő 34. pontokról döntünk, Lezsák Sándor, Farkas Imre és Jauernik István javaslata szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 130 igen szavazattal, 195 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította.

Így most a 32. és a 35. pontokról döntünk, Sisák Imre és Csáky András javaslata szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 139 igen szavazattal, 187 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította.

Most a kiegészítő ajánlás 7. és 10. pontjairól döntünk, amelyet a szociális bizottság terjesztett elő. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 304 igen szavazattal, 21 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a 37. és 39. pontokról döntünk, amelyeket Béki Gabriella terjesztett elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal, 167 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 38. pontjában Farkas Imre és Jauernik István a 70. §-ban a hatályba léptető rendelkezéseket módosítják. Az önkormányzati bizottság támogatja, a többi nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 8 igen szavazattal, 316 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 41. pontjában Sisák Imre és Csáky András a 70. § (5) bekezdésének módosítását kezdeményezik. A bizottságok nem támogatják.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 135 igen szavazattal, 196 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 43. pontjában Sisák Imre és Csáky András a 71. § (4) bekezdését módosítják. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 143 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 47. pontjában Szabó Erika és képviselőtársai a 73. § (3) bekezdés b) és f) pontjának elhagyását kezdeményezik. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 139 igen szavazattal, 187 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 49. pontjában Vidorné Szabó Györgyi és mások a 73. §-t új bekezdéssel egészítik ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 14 igen szavazattal, 316 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Tisztelt Képviselőtársaim! A határozathozatalok végére értünk. Kérdezem képviselőtársaimat, van-e valakinek olyan javaslata, amiről kellett volna szavaznunk, és nem szavaztunk. (Nincs ilyen jelzés.) Senki nem jelzi szándékát.

A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Képviselőtársaim! Áttérünk a kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak a határozathozatalára. Az előterjesztést T/12724. számon, a bizottságok együttes ajánlásait T/12724/14. és 29. számon kapták kézhez. A zárszó a részletes vita lezárását követően elhangzott, most a határozathozatalok következnek.

Először az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés, a T/12724/14. számú ajánlás 30., 32., 37., 42. pontjai, továbbá a T/12724/29. számú kiegészítő ajánlás 8. pontjai alapján. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezeket az indítványokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 311 igen szavazattal, 10 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a további módosító javaslatokról határozunk.

Az ajánlás 1., 2., 3., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 15., 16., 17., 18., 19., 20., 21., 23., 24., 25., 26., 27., 28., 29., 31., 33., 34., 36., 38., 39., 40., 41., 43., 44. és 47. pontjaiban Pósán László és Kuzma László a törvényjavaslat egészében nyelvtani korrekciókat terjesztettek elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 125 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 4. pontjában Pósán László és Kuzma László a 2. § a) pontjában az állami és piaci szereplők viszonyára vonatkozó elv módosítását kezdeményezik. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 129 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 5. pontjában Pósán László és Kuzma László a 2. § b) pontjának módosítását javasolják. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 130 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 6. pontjában Pósán László és Kuzma László a 2. § d) pontjának módosításával azt kezdeményezik, hogy az önrész előírása ne legyen minden esetben indokolt. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 125 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 7. pontjában Pósán László és Kuzma László a 2. § e) pontjának módosítását javasolják. A javaslat összefügg a 22. ponttal, így ezekről együtt döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 134 igen szavazattal, 189 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 14. pontjában Pósán László és Kuzma László az 5. § (1) bekezdés b) pontjában évenkénti beszámolási kötelezettséget javasolnak. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 129 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította.

A kiegészítő ajánlás 1. pontjában Pósán László és társa az 5. §-t új bekezdéssel javasolják kiegészíteni. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 124 igen szavazattal, 196 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

A kiegészítő ajánlás 2. pontjában Pósán László és képviselőtársa a 6. § (1) bekezdésének kiegészítését javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 130 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

(19.00)

A kiegészítő ajánlás 3. pontjában Pósán László a 7. § (2) bekezdésének módosítását kezdeményezi. A rendelkezésből a külön szabályra történő utalás elhagyását javasolja. Az oktatási bizottság támogatja, a többi nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 133 igen szavazattal, 187 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

A kiegészítő ajánlás 4. pontjában Pósán László a 7. § (2) bekezdésének kiegészítését javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 128 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

A kiegészítő ajánlás 5. pontjában Pósán László a 7. § (3) bekezdésének b) pontját módosítja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 122 igen szavazattal, 195 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította.

A kiegészítő ajánlás 6. pontjában Jánosi György a 18. § (4) és (6) bekezdéseinek módosítását, valamint a (7) bekezdés elhagyását javasolja. Az oktatási és az alkotmányügyi bizottság támogatja, a gazdasági bizottság nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 308 igen szavazattal, 11 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.

A kiegészítő ajánlás 7. pontjában az oktatási bizottság a 19. § módosítását kezdeményezi. A javaslat összefügg a kiegészítő ajánlás 10. pontjával, így ezekről együtt döntünk. Az alkotmányügyi bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 314 igen szavazattal, 9 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

A kiegészítő ajánlás 9. pontjában Molnár Albert a 23. § elhagyását javasolja. A javaslat elfogadása kizárja az ajánlás 35. pontját. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 16 igen szavazattal, 303 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 35. pontjában Pósán László a 23. § módosítását kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 131 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 45. pontjában Szabó Zoltán a 30. § kiegészítésével technológiai innovációs díj alapítására tesz javaslatot. A bizottságok támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 145 igen szavazattal, 176 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 46. pontjában Pósán László a 33. § (1) bekezdésében a közoktatási törvény 17/A. § (1) bekezdésének módosítását javasolja. Az oktatási bizottság támogatja, a többi nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 132 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította.

A kiegészítő ajánlás 11. pontjában Molnár Albert új rendelkezésekkel egészíti ki a törvényjavaslatot. A gazdasági és a költségvetési bizottság támogatja, a többi nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 20 igen szavazattal, 304 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

A kiegészítő ajánlás 12. pontjában az oktatási bizottság a 34. § (1) bekezdés f) pontjának elhagyását kezdeményezi. Az alkotmányügyi bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 317 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Képviselőtársaim! A határozathozatal végére értünk. Megkérdezem képviselőtársaimat, van-e valakinek indítványa, melyről nem döntöttünk. (Nincs jelzés.) Senki nem jelzi.

A zárószavazásra következő ülésünkön sort kerítünk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala következik. Az előterjesztést T/12721. számon, a bizottságok együttes ajánlásait T/12721/51. és 58. számon kapták kézhez. A zárszó elhangzott, most a határozathozatalok következnek.

A határozathozatalok során nem döntünk az ajánlás 9., 18. pontjairól, mert azok nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást. Nem határozunk továbbá az ajánlás 13. pontjáról sem, mert azt az előterjesztője visszavonta.

Felkérem Vincze László jegyző urat, ismertesse az előterjesztő által támogatott javaslatokat.

Forrás: parlament.hu