DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban hatalmas problémával állunk szemben. Látható, hogy a bő termés, a rekordtermés sem mindig áldás, akkor, ha a termelők nem képesek arra, hogy a kínálati piacot szabályozzák. Ez esetben ez a helyzet áll elő, mint most: egymás alá ígérgetnek, és olyan szintre viszik le az áraikat, hogy az önköltségük sem térül meg.
Teljesen egyetértek önnel abban, hogy ez tarthatatlan helyzet, és a kormánynak is a saját jogkörében, feladatkörében mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ez ne történhessen meg.
Az Európai Unióban a káposzta a könnyű piacszabályozási körbe tartozik, magyarul a közösségi forrásból semmiféle piacszabályozás nem működik. Egy kivétellel: amennyiben a termelők hajlandók közösségi szervezetben részt venni, és ezen keresztül, a tészeken keresztül értékesíteni az árukat, az elismert tészek esetében van lehetőség a támogatásra, és ezen szervezeteken keresztül van mód a mennyiségi szabályozásra.
Természetesen egy ország sem tud a 25 ország közül ebben igazából eredményt elérni, ha nincs együttműködés a többi országok között. E vonatkozásban, amikor a visegrádi négyek miniszterei két héttel ezelőtt Magyarországon a vendégeim voltak, már nemcsak a káposzta tekintetében, hanem egy és más gyümölcsfélék tekintetében is egyeztetést folytattunk, mert meg vagyok győződve arról, hogy ha ilyen jó termésű években nem kooperálnak a termelők egymással, nemzetközi vonatkozásban akkor sem képesek eredményt elérni.
Mi a magunk részéről készek vagyunk, hogy a beszerzési ár fogalmát pontosítsuk az agrárrendtartási törvényben, és ha a termelők partnerek abban, hogy itt együttműködnek a visszásságok feltárása érdekében, akkor mindenképp eredményesebbek lehetünk. Ennek megfelelően szeretnénk tevékenykedni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés