IVANICS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban nem képezi vita tárgyát, hogy ebben a kérdéskörben törvényt kell alkotni, és egy jó szabályozást kell létrehozni. Ez nyilvánvalóan még nem az.

Elsősorban azért nem lehet az, mert valahogy a lényeg elveszik a törvényjavaslat kapcsán, hiszen, ha jól meggondoljuk, nem véletlen, hogy nem csatlakozott '97-ben közvetlenül annak idején a Horn-kormány, később az Orbán-kormány, hiszen Magyarország 1990 után egy olyan gazdasági változáson ment keresztül, amelyben az ipari potenciál hihetetlen módon átrendeződött. A magas energiafelhasználású ágazatok visszaszorultak, és áthelyeződött a hangsúly a nagy energiafaló gyárak termeléséről a kereskedelemre, a szolgáltatásra. De ez nem jelenti azt, hogy nem kell a jövőben gondolkodnunk arról, hogy hol lesz szükségünk azokra a kapacitásokra, amelyek jelenleg a rendszerben megvannak.

Nem véletlen, hogy a 12. §-ban a vis maior kiosztás keretében kiosztott kibocsátási egységet nem átruházhatóvá teszik, és az egésznek a beindulásáig az egész alap a Kincstár kezében van. Azért nagyon veszélyes ez a törvény, mert egy kereskedelmi jellegű dolog, amit odadobunk a gazdaság, odadobunk a kereskedelem asztalára, ugyanakkor ezzel nagyon szorosan bekorlátozható a magyar ipar, a magyar gazdaság fejlődése a későbbiek során. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) És ez a kérdés nincs kitárgyalva ebben a törvénytervezetben, ezért ebben a formában ez a törvény nem támogatható.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

(13.30)

Forrás: parlament.hu