JÜTTNER CSABA (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Azzal szeretném kezdeni a hozzászólást, hogy véleményem szerint a '99-ben megalkotott, temetkezésről szóló törvény jó törvény volt. Igazolja ezt az, hogy öt év elteltével kerül sor a módosítására, és igazolja ugyanezt, hogy a módosítások tulajdonképpen nem olyan nagy horderejűek, tulajdonképpen pontosításokról, a '99-es törvény hatályának kismértékű kiszélesítéséről, és olyan, a mai gyakorlathoz történő igazításáról van szó, amelyre viszont azt lehet mondani, hogy aktuális.
Abból a szempontból is jó törvény volt a '99-es, mert bizonyára mindannyian emlékszünk arra, hogy milyen viszonyok uralkodtak akkor ezen a területen, milyen rendezetlenségek és bizony milyen kellemetlen helyzetek voltak tapasztalhatók akkor, amelyek ezen az emberek számára különösen érzékeny területen nagy visszhanggal is jártak.
A módosítások, pontosítások konkrétan időszerűek, azt gondolom, hogy ezzel a törvény még inkább pontosít, igazít, és még inkább pótolja a '99-es törvény hiányosságait. Azt gondolom, ezzel mindannyian egyet fogunk érteni.
A tartalmi módosítást, azt hiszem, inkább a mostani gyakorlat az, amely szükségessé tette. Ilyen tartalmi módosítás, amit mi elfogadhatónak tartunk, az, hogy milyen módon szabályozódik a temetők üzemeltetése, attól függően, hogy milyen tulajdonban van. Erre vonatkozóan a módosítás javaslatot tesz akár az önkormányzatokra, akár más tulajdonosokra, hogy vagy rendeletben - ez az önkormányzatokra vonatkozik -, vagy pedig kegyeleti közszolgáltatási szerződésben, vagy kormányrendeletben és egyéb temetőszabályzatban kell rendelkezni a temető üzemeltetéséről.
Egyet tudunk érteni azzal, hogy az adatvédelemre vonatkozó módosítás ebben a törvénymódosításban megjelenik. Azt hiszem, hogy ezt is a mostani gyakorlat követeli meg.
Mint ahogy azt a pontosítást is, amely arra vonatkozik, hogy kik rendelkezhetnek az eltemettetésről, a végintézkedés hiányában elhunyt temetéséről. Így bekerül a törvénybe az élettárs is, nem csak a közvetlen hozzátartozó vagy a házastárs.
(16.00)
Amit lényegesnek tartunk, hogy ugyanolyan módon kezeli a temetési szolgáltatási tevékenységet ez a módosítás, mint minden más vállalkozási tevékenységet, és ebből adódóan a módosításban megjelenik a telephely engedélyezésének az előírása azokra az esetekre, amikor nem a temetőben vagy a temetkezési emlékhelyen történik ez a tevékenység. Itt a szokványos jegyzői hatáskör bevezetése, azt gondolom, teljesen logikus volt.
A díjakra vonatkozóan is tartalmaz módosító javaslatot ez a törvénymódosítás, de nem a konkrét összegre, hanem pontosítja, hogy a temető tulajdonosa milyen díjakat kell hogy alkalmazzon, illetve milyen díjakat alkalmazhat. Ezt azért mondanám ilyen módon, mert meg szeretném nyugtatni azokat, akik esetleg hallják ezt a vitát, és majd értesülni fognak a törvénymódosításról, hogy a törvénymódosítás nem jelent díjemelést. Ez egy lehetőség a tulajdonos számára, és ezeket a díjakat, ami lehetőségként bevezetésre kerülhet, vagy alkalmazásra kerülhet, nem az érintetteknek, a hozzátartozóknak kell fizetni, hanem a temetkezési szolgáltatóknak vagy esetleg a temetőben lévő létesítményt bérlőknek. Erre vonatkozóan a törvénymódosítás, azt gondolom, teljesen érthető.
Az önkormányzatokra vonatkozóan, illetve a temetőtulajdonosokra vonatkozóan az infrastrukturális állapot jelenlegi helyzetének megváltoztatására történő halasztási szándékkal mi egyetértünk. Nyilván az lenne az ideális, ha kellő forrással rendelkeznének a temetőtulajdonosok ahhoz, hogy minél előbb el tudják végezni azokat az infrastrukturális beruházásokat, ami ideális lenne. De az belátható, hogy a jelenlegi költségvetési viszonyok között nem lehet a temetőtulajdonosokhoz olyan forrásokat juttatni, amiből rövid időn belül ki tudnák alakítani a módosításban szereplő infrastrukturális feltételeket. Ebből adódóan támogathatónak tartjuk, és támogatni is fogjuk, hogy halasztást kapjanak erre vonatkozóan az érintettek.
Még egy gondolatot szeretnék a törvénymódosítással kapcsolatosan elmondani. Teljesen egyet tudunk érteni azzal, hogy a törvény hatálya innentől kezdve minden egészségügyi intézményre ki fog terjedni, sőt nemcsak egészségügyi, hanem, mondjuk, igazságügyi orvos szakértői intézetre is. Azt gondoljuk, hogy ezzel véglegesen bezárulnak azok a kapuk, amelyek korábban nagyon sok konfliktust és nagyon sok felháborodást keltettek a hozzátartozókban, bezárul az a kapu, hogy a temetési szolgáltatók indulatból versenyezve küzdjenek azért, hogy kik végezhessék a temetést. Ezt mindenféleképpen nagyon fontosnak tartjuk, egyik legfontosabb elemnek gondoljuk a törvény jelenlegi módosításában.
Összességében: a Szabad Demokraták Szövetsége elfogadhatónak és támogathatónak tartja a törvénymódosítást.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés