VARGÁNÉ KERÉKGYÁRTÓ ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Kedves Államtitkár Úr! Sajnos az én kérdésem nem ad okot mosolyra. Azért voltam kénytelen feltenni, mert nem túl rég Rogán Antal, a Fidesz egyik vezető fiatal politikusa, a valóságot elferdítő adatokra hivatkozott a hazai szegénység helyzetét értékelő nyilatkozatában.

Egyszer már elkövette azt a hibát, hogy a valóságtól elrugaszkodott, és akkor arra hivatkozott ország-világ előtt, hogy a fiatal kora és a tapasztalatlansága az oka. Sikerült újra elkövetnie ugyanezt a hibát, hogy nem a valóságnak megfelelő adatokra és tényekre hivatkozott. Azt állította, hogy 2004-ben egymillió embernek a rezsi kifizetése után havi 3400 forintja marad a megélhetésre, valamint hogy 2004-ben 3 millió ember élt a minimálbér felénél kevesebb összegből. Ezzel természetesen azt akarta sugallni, hogy ilyen rosszul dolgozik a jelenlegi kormány, és természetesen a szociális tárca. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.)

(A jegyzői székben Pettkó Andrást Szűcs Lajos

váltja fel.)

Az igazság pedig az, hogy ezt az adatot a Tárki tette közzé, és nem 2004-re, hanem 2002-re vonatkozott. (Folyamatos zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból.) Ehhez a 2002-es adathoz pedig 2001-ben gyűjtötte a tényeket. Ha Rogán képviselő úr nem is, de az emberek minden bizonnyal le tudják vonni a megfelelő következtetéseket.

A másik állításánál az évszám megegyezik, 2004-re vonatkozik, viszont nem 3 millió ember élt az elmúlt évben a minimálbér fele alatt, hanem majdnem fele. Tévedés ne essék, több mint egymillió szegény, kiszolgáltatott ember is iszonyúan sok! Mindent meg kell tenni, hogy a számuk csökkenjen, és tenni kell azért is, hogy a szegénység kialakulásának okait megszüntessük.

Ezért kérdezem az államtitkár urat, használ-e a szegénység elleni küzdelemnek a valóság elferdítése, és kérdezem azt is, hogy az elmúlt időszak intézkedésein, a lakhatási támogatáson, az adósságkezelési programon, valamint az eladósodott családok megsegítésére indított konszolidációs programon túl mit kíván tenni a továbbiakban a tárca. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu