BALLA GYÖRGY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk lévő törvényjavaslat tartalma gyakorlatilag négy szóban összefoglalható: duma, duma, duma és megint csak duma. (Derültség az MSZP soraiban.) Ez a törvényjavaslat, bár látszólag a távhőszolgáltatásról szól, nem más, mint a kormány újabb szereplési lehetősége, újabb beszéd és sokkal kevesebb cselekedet. Ezt a törvényjavaslatot persze be lehet terjeszteni, el is lehet fogadni, sőt a ciklus végén - mint az elvégzett munkát - ki is lehet majd pipálni, csak éppen a kormány most úgy tesz, mint az egyszeri ember, aki egész nap vizet gereblyézik.

(10.20)

Persze azzal is sokat lehet dolgozni, el lehet benne fáradni, csak éppen a munka gyümölcse lesz meglehetősen silány és éretlen. És bizony jelen törvényjavaslat nem ad semmiféle megoldást a távhős lakásokban élő emberek legfontosabb problémájára. Mert mi is a legnagyobb gond, mi a lényeg? Mi az, ami az ilyen lakásokban élő embereknek valódi bizonytalanságot okoz? Nos, semmiképp sem az, amit a törvényjavaslatban a kormány beszél. Az igazi probléma az, tisztelt államtitkár úr, hogy a távhőszolgáltatás drága, nagyon-nagyon drága. Ez tartja bizonytalanságban az embereket. Nem az foglalkoztatja őket, amiről önök beszélnek, hanem az, hogy ki tudják-e fizetni a számlát. Arra a kérdésre keresik nap mint nap a választ, hogy a fűtésszámla kifizetése után marad-e még ennivalóra, telik-e még minimálbérből ruhára a gyereknek, vagy futja-e még a nyugdíjból gyógyszerre is.

Nos, tisztelt képviselőtársaim, én azt hiszem, ha az embereket ezek a kérdések foglalkoztatják, akkor talán a kormánynak is ezzel kellene foglalkoznia, nemcsak beszélnie kellene a távhőszolgáltatás gondjairól, hanem talán megoldást is keresnie, tehát nemcsak vizet gereblyézni, hanem valóban munkához látni, tisztelt államtitkár úr.

Tisztelt Képviselőtársaim! Bár szerintem tudjuk a választ, de azért tegyük fel a kérdést: tényleg drága-e a távhőszolgáltatás? Nos, én azt hiszem, a saját józan eszünk és az ott lakó emberek panasza bőven eligazítást adhat ebben az ügyben, de ha nekik nem hinnénk, akkor forgassuk egy kicsit a törvényjavaslatot, sőt vegyük figyelembe azt is, ami az előbb elhangzott a tisztelt Házban.

Érdekes a helyzet, hiszen az általános indokolásban a miniszter beszél ugyan erről, szól a problémákról, csak éppen a javaslat passzusaiban nem találjuk a megoldást. Nézzük, mit is ír a törvényjavaslat, mit is ír az előttünk fekvő anyag! Az energiahordozó-árak és az üzemeltetési költségek emelkedése miatt a hőszolgáltatás díjai többszörösükre növekedtek. Időközben jelentősen emelkedtek a lakásfenntartás egyéb költségei is; vagy kicsivel később olvashatjuk: a létesítéskor meglevő hiányosságokat máig sem lehet felszámolni. Az esetek döntő többségében csak lassan történik a fűtési rendszerek korszerűsítése. Emiatt viszonylag nagy a hőveszteség, rossz állapotban van a radiátorok jelentős része, nincs lehetőség a szabályozásra. Már csak az a kérdés, tisztelt államtitkár úr, hogy ha a problémát ön is jól látja, akkor miért nem teszi semmit ennek megoldása érdekében.

Tisztelt Képviselőtársaim! Vidéki városok adataira támaszkodva nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy egy család egy évben távfűtésre, meleg vízre egy 50-60 négyzetméteres panellakásban 110-140 ezer forintot költ. Azt is tudjuk - az előttem szóló Podolák képviselő úr ezt meg is erősítette -, hogy Budapesten a távfűtés jóval drágább, mint vidéken.

Nézzük meg, hogy ezért a 110-140 ezer forintért vajon hány köbméter gázt lehet vásárolni! Egy gyors osztás után bizony kiderül, hogy 2500-2800 köbméter gáz árának felel meg a távfűtés költsége. Budapesten tehát mindez elérheti a 3000 köbmétert is. És hol húzták meg önök annak idején a gázkompenzációkor az alacsony jövedelem határát? Bizony, 1500 köbméternél! És mit is mondtak azokra, akik 3000 köbméternél is többet fogyasztanak? Bizony azt, hogy ők a dúsgazdagok, akik villájuk medencéjét fűtik gázzal! Most meg kiderül, hogy egy csepeli panelben élő munkásember annyit költhet fűtésre és meleg vízre, mint aki önök szerint dúsgazdag. Valami itt nem stimmel, tisztelt képviselőtársaim, leginkább az nem, hogy gazdag lenne, aki 3000 köbméter gázt használ el, no meg az sem, hogy az alacsony jövedelműek 1500 köbméternél is kevesebbet fogyasztanak. De főképp az nem, hogy éppen azoknak kerül legtöbbe a fűtés, akik a legkevésbé tehetősek, és ezért távfűtött panellakásban laknak, vagy éppen korszerűtlen falusi házakban kénytelenek élni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Keressük tehát a megoldást! Vizsgáljuk meg, hogy lehet-e egyáltalán olcsóbb a távfűtés. A válasz egyszerű: igen, de az pénzbe kerül. Mert a megoldást valahol ott kell keresni, ahol a probléma jelentkezik. És ha tudjuk, hogy a távfűtés alapvetően azért drága, mert szabályozatlan és energiapazarló rendszereken keresztül valósul meg, akkor világos, hogy az egyetlen járható út a rendszerek felújításában rejlik. Persze az sem lenne baj, ha önök nem emelnék nyakló nélkül a gáz árát, hiszen a távhőszolgáltatók döntően gázt használnak a hőenergia előállítására, így a gázáremelés hatása bizony a távfűtött lakásokban is jelentkezik. És persze tudnunk kell azt is, hogy a távhőszolgáltatók meglehetősen sok villamos energiát is használnak, amit önök voltak oly kedvesek szintén jelentősen megemelni. Ezért aztán nem is lehet csodálkozni azon, hogy a távfűtött lakásokban mind a hődíj, mind pedig az alapdíj az inflációt meghaladó mértékben emelkedett.

De térjünk vissza oda, hogy hogyan lehet olcsóbb a távfűtés, térjünk vissza az energiahatékonyság ügyéhez. Nyilvánvaló, hogy ha kevesebb energiát fogyasztunk, az kevesebbe kerül, és nyilvánvaló az is, hogy az energiafogyasztás csökkenésének nem lehet más módja, mint a korszerűsítés. A korszerűsítés pedig - akár akarjuk, akár nem - pénzbe kerül. Persze lehet azt mondani, hogy nézzük mindezt üzleti alapon, fizesse meg a korszerűsítés költségét az, aki a fűtést használja, csak éppen aki ilyet mond vagy eszerint cselekszik, az egyrészt érzéketlen, híján van a szolidaritásnak, másrészt nincsen tisztában a valósággal. Hiszen épp az a baj, hogy pont a legalacsonyabb jövedelmű emberek élnek ilyen lakásokban. Számukra nem az a kérdés, hogy mennyi pénzt költenek felújításra, hanem az, hogy ki tudnak-e jönni hó végéig a fizetésükből vagy a nyugdíjukból. Lehet persze arról beszélni, hogy nagy a jólét, de valószínűleg kevesen osztják a milliárdos miniszterelnök ebbéli véleményét a panellakásokban élők közül.

Lehet persze azt is mondani, hogy a távhőrendszernek az önkormányzat a tulajdonosa, oldja meg ő a problémát. Csak az a helyzet, hogy a tisztelt kormány és a kormánypárti többség gatyára vetkőztette az önkormányzatokat, többek között azzal is, hogy a távfűtött óvodák, iskolák, szociális intézmények hődíját mintegy 60 százalékkal emelte meg az elmúlt két és fél esztendőben. Így aztán az önkormányzatok ma nem azon gondolkoznak, hogy miből korszerűsítsenek, hanem azon, hogy mennyi hitelt vegyenek fel, mennyi vagyont adjanak el egyáltalán azért, hogy működni tudjanak. A szolgáltatók pedig egyre többet költenek javításra. Mindannyian láthattuk egy-két hete a televízióban a miskolci példát. És persze, ha többet költenek javításra, akkor kevesebb marad karbantartásra. Márpedig ha csökken a karbantartás, akkor egyre több lesz a hiba, és egyre több a javítási költség. És persze minél több megy javításra, nyilván annál kevesebb jut korszerűsítésre. Ebből pedig az derül ki, tisztelt képviselőtársaim, hogy ha minden így marad, akkor nemhogy olcsóbb nem lesz a távfűtés, hanem egyre drágulni fog, már persze, ha egyáltalán lesz, aki ki tudja fizetni.

Mindeközben a kormány pedig nemhogy segítene a probléma megoldásában, hanem még a meglevő forrásokat is megszünteti. Ha nekem nem hinnének, tisztelt képviselőtársaim, akkor figyelmükbe ajánlom az ellenzékinek talán egyáltalán nem nevezhető Magyar Hírlap cikkét. Idézem: “Spórolni lehetne az energiával. Ezt szolgálta az öt éve indított nemzeti energiatakarékossági program. Magánszemélyek, önkormányzatok, vállalkozók ezrei juthattak így támogatáshoz. Bár a gazdasági tárca adatai a pályázat népszerűsége mellett annak hatékonyságát is igazolják, az eredetileg évi ötmilliárd forint pályázati összeg az utóbbi időben folyamatosan fogyatkozott, míg 2003-ban négymilliárd forint, tavaly csupán feleekkora volt a pályázati keret.ö

Eddig az idézet, most pedig nyugodtan hozzátehetjük, hogy az idei költségvetésben új pályázatok befogadására egy fillér sincs, a programot tehát szétverte a kormány. Pedig ez egy jó program volt. És hogy jó program volt, annak alátámasztására elmondanék tisztelt képviselőtársaimnak egy szolnoki példát.

Tudható, hogy az 1970-80-as években épült panelszerkezetű tömbépületekben levő lakások hőveszteségeinek 35-40 százaléka a nyílászáró szerkezeteken keresztül jön létre, egyrészt a felületi átbocsátás miatt, másrészt pedig a légréseken keresztüli átszivárgás formájában. Vagy kicserélik tehát az egész ablakot - ez kétségkívül komplex megoldás, csak éppen nagyon drága -, vagy utólagosan szigetelik a nyílászáró szerkezetet, ami a légrés okozta veszteségeket képes megszüntetni. Míg a nyílászárócsere egy átlagos panellakás esetén 500-800 ezer forintba kerül, addig az utólagos szigetelés lakásonkénti költsége 12-17 ezer forint. Ezzel az utóbbi megoldással is a fűtési hőveszteség 12 százalékkal csökkenthető.

Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy a panellakásokban élő emberek nagy többsége ezt a költséget sem tudta vállalni. Így aztán ellenzékből is letettünk az asztalra egy javaslatot, amely arról szólt, hogy a bekerülési költség 30 százalékát fizesse az önkormányzat, 30 százalékát a kormány a fent említett nemzeti energiaprogramon keresztül, a maradék 40 százalékra pedig a szolgáltató adott volna kamatmentes hitelt, amit a lakók a fűtési költség megtakarításából fizethettek volna.

(10.30)

Az embereknek tehát nem került volna egy fillérjébe sem az, hogy 12 százalékkal csökkentsék fűtési kiadásaikat. Csak éppen mire tavaly a szocialista vezetésű önkormányzat rászánta volna magát a program megvalósítására, addig a tisztelt kormány bejelentette, hogy köszönhetően a többszöri megszorításnak, a programból elfogyott a pénz, és új pályázatot nem fogadnak be. Az idén pedig már program sincs. Tízmillió forint önkormányzati és ugyanennyi állami pénzből több mint 2 ezer családon lehetett volna segíteni. Tehát nemcsak beszélni, hanem cselekedni is lehetett volna.

Tudom, tisztelt szocialista képviselőtársaim, hogy válaszként a panelprogramra fognak hivatkozni. Helyes, tegyék ezt. De vajon azt tudják-e, hogy Szolnok szocialista vezetésű városából hány társasház tudott érvényes pályázatot benyújtani a nagyszerű programra? Elárulom: összesen egy darab. 8600 távfűtött lakás van Szolnokon, és összesen egy társasház tudott sikeresen pályázni. Az már csak hab a tortán, hogy még ebben az egyetlen árva társasházban sem távfűtés van. Legyen tehát panelprogram, ebben egyetértünk, ezt támogatjuk is. De az ne PR-program legyen! Ha már van ilyen, akkor lehessen hozzáférni, akkor valóban segítség legyen és ne csak beszédtéma.

A törvényjavaslatban is szerepel, és tény is, hogy a korábbi távhőtörvénynek megfelelően mindenhol át kellett állni az úgynevezett mérés szerinti elszámolásra. Ez megtörtént, de mégsem; hiszen nem lakásonként valósul meg a mérés, hanem hőközpontonként. Ez lefordítva magyarra azt jelenti, hogy jó esetben egy társasház által elfogyasztott hőenergiát lehet mérni, de egyáltalán nem mond semmit a lakásokról. Tudom és igaz, hogy a lakásonkénti mérés drága, és nagyon sok esetben nem megvalósítható. Létezik azonban alternatív megoldás, ami a költségosztókon alapul. Lehet erre persze jót vagy rosszat mondani, de érdemes megnézni a tényeket.

A tényadatok szerint azokban a társasházakban, ahol a lépcsőházankénti mérésre álltak át, jottányit sem csökkent a hőfogyasztás mértéke. Ellenben azoknál a társasházaknál, ahol egyúttal felszerelték a költségosztókat és az automata hőszabályozós radiátorszelepeket is, a felhasznált hőmennyiség mértéke 20-25 százalékkal csökkent. Azoknál a társasházaknál pedig, ahol mindez együtt járt a nyílászárók cseréjével is, a megtakarítás mértéke meghaladta a 40 százalékot. Gondolom, ebből is világosan kiderül, hogy a panellakásoknak nem jogi szabályozásra van szükségük, tisztelt államtitkár úr, hanem hőszabályozásra; a panellakásokban élőknek pedig nem feltétlenül új törvényre, hanem valódi segítségre.

Ismét Szolnok városára kell hivatkoznom, ahol ez a program, tehát a költségosztók és a radiátorszelepek felszerelése évek óta jól működik, pontosabban: működött. A program költségeinek zömét ugyan a szolgáltató finanszírozta, de a lakóknak is hozzá kellett járulni. Sajnos, az utóbbi időben, a sikerek ellenére egyre kevesebb társasház jelentkezik be a programra, mert az ott élők nem tudják vállalni a minimális hozzájárulást sem. Úgy tűnik, mégiscsak van valami baj a nagy jóléttel, miniszterelnök úr.

Kiderült tehát, hogy a hőközponti mérésre történő átállás, bár alapvetően helyes döntés volt, önmagában a lakásonkénti szabályozhatóság és költségosztás nélkül mégsem oldott meg tehát semmit, viszont felvetett egy új problémát. Lehetett sejteni, sőt, tudni is, hogy a korábbi városi átalánydíjhoz képest eltérés lesz a hőfogyasztás mértékében, pusztán az épületek minősége miatt is. Nos, ez így is történt, és szintén tényadatok mutatják azt, hogy az 1970-es évek elején épült panelszerkezetek esetén a hőfelhasználás tényleges mértéke a korábbi városi átalányhoz képest 30-70 százalékkal nőtt. És nyilvánvalóan nem azért, mert ott pazarlóbban élnének az emberek, hanem egyszerűen azért, mert a legrosszabb minőségű házakban laknak. Többségükben szegény, idős, nyugdíjas emberek, esélyük sincs arra, hogy önerőből korszerűsítsék lakásaikat. Nem kellene mégiscsak segíteni nekik, államtitkár úr?

Feladat tehát van bőven. Mindenképpen vissza kellene állítani és kellő mennyiségű pénzzel feltölteni az energiahatékonyságot növelő programokat. Valódi, hozzáférhető panelprogramot kell kialakítani. Meg kellene teremteni a financiális lehetőségét mind szolgáltatói, mind pedig fogyasztói oldalon a szabályozható és a tényleges fogyasztást figyelembe vevő távhőrendszerek kialakításának. És hogy elkerüljük a miskolci példák elszaporodását, normatív alapon kellene támogatást biztosítani az önkormányzatoknak a saját tulajdonukban lévő távfűtési rendszerek korszerűsítésére. Ezek együttesen teremthetnék meg a jogi szabályozással együtt annak lehetőségét, hogy a távfűtött lakásokban élők elviselhető szintre csökkentsék költségeiket, hogy valóban biztonságban éljenek.

Itt lenne a kiváló alkalom mindezek megvalósítására, csak az a baj, hogy az előttünk lévő törvényjavaslat éppen ezzel nem foglalkozik. Marad a tettek nélküli üres beszéd. Ugyanakkor sajnos a jogi szabályozás keretében is jó néhány problémát láthatunk. Világosan beszél a törvény arról, hogy a nem fizető bérlő helyett a tulajdonosnak kell helytállnia, de egy szót sem szól arról, hogy milyen kötelezettségei vannak a szolgáltatónak a tulajdonossal szemben. Előállhat olyan helyzet, hogy a tulajdonos csak akkor értesül bérlői adósságáról, amikor az már igen tetemes összeget ér el. Ez szerintem semmiképp sincs így jól. Mint ahogy az sincs jól, hogy ez a bekezdés nincs összhangban a lakástörvénnyel.

A lakástörvény például lehetővé teszi a bérleti jogviszony felmondását a szemétszállítási díj nem fizetése esetén, de nem teremt ugyanilyen lehetőséget a távfűtési tartozások esetére. A törvény továbbra sem ösztönzi kellő mértékben a szabályozott és fogyasztásarányos költségosztási elven működő elszámolásra a szolgáltatót. A törvényjavaslat a távhőszolgáltatással összefüggő panaszok kivizsgálását az önkormányzat jegyzőjétől a fogyasztóvédelmi felügyelőséghez telepíti át. Ez helyes, a döntés helyes, bár az indoklással komoly probléma van. Azt állítják, hogy ezzel különválik az önkormányzat tulajdonosi pozíciójától a fogyasztói érdekvédelem. Nos, a jegyző a panaszok kivizsgálásakor hatósági munkát végez. Ebbe a törvény szerint semmi beleszólása nincs a tulajdonosi jogokat gyakorló képviselő-testületnek vagy polgármesternek. Az indoklás tehát azt sugallja, mintha a magyar önkormányzatok nem működnének törvényesen. Ezzel a kijelentéssel azért óvatosabban kellene bánnia a kormánynak, tisztelt államtitkár úr.

A törvényjavaslat beszél arról, hogy a távhőtörvényt összhangba kell hozni a gáztörvénnyel és a villamos energiáról szóló törvénnyel. És itt egyetértünk Podolák képviselő úrral, mert ez rendben is van. A baj csak az, hogy jelen törvényjavaslat épp az említett két törvény szellemével nincs összhangban. Hiszen mind a gáztörvény, mind pedig a villamos energiáról szóló törvény alapgondolata a piacnyitás és a majdani verseny feltételeinek megteremtése volt. Ennek a gondolatnak jelen törvényjavaslatban nyoma sincs. A távhőszolgáltatást továbbra is monopóliumként deklarálja. Azt gondolom, hogy hosszabb távon mindenképpen érdemes lenne azon elgondolkodni, hogy hogyan kell megteremteni a szolgáltatói verseny feltételeit a távhőszolgáltatásban is. Ha jól értettem, az MSZP vezérszónoka, Podolák képviselő úr is erről beszélt.

Összegzésképpen, tisztelt miniszter úr, a következőket szeretném elmondani. Magyarországon 645 ezer családról, több millió emberről van szó, amikor a távfűtésről beszélünk. Több millió olyan emberről, akik nem tehetnek arról, hogy a 70-es, 80-as években energiafaló rendszereket építettek. Olyan emberekről, akik ma sem tudják önerőből felújítani, korszerűsíteni, energiahatékonnyá tenni lakásaikat; olyan emberekről, akik számára a bizonytalanságot az jelenti, hogy ki tudják-e fizetni a fűtésszámlájukat. Ők arra a kérdésre keresik nap mint nap a választ, hogy a fűtésszámla kifizetése után marad-e még ennivalóra, telik-e még a minimálbérből ruhára a gyereknek, vagy futja-e még a nyugdíjból gyógyszerre is. Nem beszédre várnak, hanem cselekedetre. Kérem, gondolják ezt át, tisztelt államtitkár úr.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu