DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A környezetvédelmi bizottság is még a múlt év végén, december 1-jén tárgyalta ezt a nagyon fontos törvényjavaslatot, amely valóban 645 ezer távfűtött lakásban élő számára jelent alapvető változást és reményeink szerint javulást.

Ezt az előterjesztést a bizottság 11 igen és 8 tartózkodás mellett tartotta általános vitára alkalmasnak. Ez azt is jelenti, hogy igazából a bizottság egésze üdvözölte az előrelépést. Egy nagyon jól követhető, figyelemreméltóan gondos prezentációval segítették a munkánkat a bizottság ülésén, és jól érzékeltették a megfelelő szabályozás jelentőségét és azokat a problémákat, amelyek törvényhozási, jogszabály-alkotási feladatot jelentettek, illetve jelentenek.

Mindannyian tudjuk, hogy mennyire sokba kerül - ha műszakilag egyáltalán lehetséges, bár a társasházi törvény által már erre módot kaptunk - egy-egy épület leválasztása a távfűtési rendszerről, és mivel mindannyian rendszeresen találkozunk a távfűtött lakásban élők panaszaival, így egyetértettünk az előterjesztővel abban, hogy a monopolhelyzetben lévő szolgáltató esetében a fogyasztókat fokozottan kell védenünk, és ezt a védelmet meg kell oldani szervezetileg is. Ezért helyeseltük, hogy a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez, illetve annak megyei szerveihez helyeznénk át a felhasználói panaszok kivizsgálását, illetve az ezzel kapcsolatos hatásköröket.

Nagyon helyeseltük a bizottságban, hogy a törvényjavaslat pontosítani kívánja a mért felhasználó és a szolgáltatást igénybe vevő díjfizető fogalmát, jogállását, jogait és kötelezettségeit. Ez eddig sok gondot jelentett, reméljük, hogy a jövőben ez már kevesebb bajjal, panasszal jár.

A korábbi, '98 és 2003 közötti átalánydíjas elszámolás fokozatos megszüntetése nagyon jó lépés volt a valós távhődíjfizetés irányába, de az igazi eredmény most valósul meg, amikor ezt az átalánydíjas rendszert egyszer és mindenkorra kivesszük a törvényjavaslatból, és követelményként fogalmazzuk meg a pontos és hiteles épületenkénti mérést. Örülünk annak, hogy a szolgáltató költségén felhasználói hőközpontot kell ott létesíteni, ahol ez másképp nem oldható meg. Csak remélni tudjuk, hogy ezt forráshiány nem fogja megakadályozni, sem az önkormányzati, sem a más tulajdonban lévő távhőszolgáltatók esetében.

Továbbra is lesznek azonban viták, a társasházak, a lakásszövetkezetek továbbra is gondban lesznek, hiszen az épületen belüli lakáselhelyezkedés - délen van vagy északon, középen vagy oldalt, alul vagy fölül - azért nagyon sok problémát fog jelenteni a díjelosztásban. Ez most is probléma, a jövőben is így lesz.

De beszéljünk arról, amit igazán feszegetett a környezetvédelmi bizottság! Ez pedig az, hogy vajon környezetkímélő-e a távfűtés. Alapvetően, ha jól működik, ha pontosan, precízen működik, ha gazdaságosan működtetik, akkor a távfűtés egy nagyon korszerű és a környezetet kímélő fűtési mód.

(10.00)

De sajnos Magyarországon nem ez a helyzet. Egyrészt maga a vezetékrendszer elavult - láttuk nagyon sokszor, hogy még a hó alatt is kizöldell a fű, ahol vezet a távfűtési vezeték; ez jó a fűnek, de nem biztos, hogy jó a környezet egészének és a gazdasági helyzetünknek -, és azt is nagyon jól tudjuk, hogy milyen szigeteletlen, panelhézagos, milyen rosszul záródó ajtókkal és ablakokkal fogadják azt a hőt, amit a távfűtőművek megtermelnek.

Igazából a nagy kérdés pedig az, hogy vajon a távfűtést honnan szerezzük, van-e megfelelő alternatív fűtőrendszer, bekapcsoljuk-e a más módon termelt hőt, felhasználjuk-e ezt. Jó, hogy az 50 kilowatt alatti erőművek bekapcsolását támogatjuk… (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Megawatt!) Megawatt, ugye? Tudtam, hogy biztos rosszul mondom. Tehát megawatt. Örömmel vettük, kétségeink vannak viszont abban, hogy az egyszerűsített eljárást mindenben segíteni tudjuk. Még egyszer: nagyon fontos, hogy alternatív megújuló energiát kell támogatnunk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ez lenne az igaz feladat.

Köszönöm szépen a figyelmet, kedves elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu