DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Urak! Ennek a kunszállási ügynek van egy története, amit önök is említettek. Valóban, ez így igaz, hogy a csomópont szerepel az engedélyezési tervben, nem is kétséges. A település annak idején ragaszkodott ehhez, viszont a kiviteli terv erre soha nem készült el. Tehát a település úgy adta meg a hozzájárulást az építési engedélyhez, hogy a településen csomópont épül, de az engedélyben nem szerepel kikötésként a megépítési kötelezettség, érdekes módon. Az engedélyezési tervben foglaltaknál kevesebbet lehet építeni, de többet nem. A koncessziós szerződésben eredetileg a koncesszor kötelezettségeként szerepelt a csomópont 2001 végéig történő kiépítése, így van, akkor még a koncesszor saját költségén.
A kötelezettség teljesítése alól azonban a Fidesz-kormány idején a magyar állam határozatlan időre lemondott, így tekintettel az állam joglemondására, a csomópont megépítése sajnos ma nem kényszeríthető ki az AKA Rt.-től. Ez így van. A beruházás megvalósítható a koncessziós szerződés módosításával, a rendelkezésre állási díjban történő megfizetéssel - valóban ez megtehető -, vagy a szerződés módosítása nélkül is egyszeri kompenzációval történő megfizetéssel, például az ÚFCE terhére. A beruházás nagyságrendje 800 millió, usque 1 milliárd forint lenne.
A csomópont megépítése azonban forgalmi és hálózati szempontokat figyelembe véve most sem indokolt. A megépítés szükségessége a kormány részéről nem indokolható, illetve nem bizonyítható ezen szempontok alapján. Amennyiben mégis történne egy ilyen módosítás, a veszély fennáll, hogy a parlamenti döntés elhúzódhat, mely az egész harmadik fázis megvalósítását veszélyezteti, illetve a későbbi kezdés az építési ár növekedését jelentheti, amelyet senki sem akar, illetve senki sem szeretne itt, hiszen az eddigi építési árat is igencsak támadják. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Úgyhogy a kormány, illetve a minisztérium részéről ezt a módosítást én nem javasolom.
Köszönöm szépen.
(20.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés