DR. CZEGLÉDI LÁSZLÓ, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Most már úgy is március van, és bizonyos kérdéseket nem lehet megkerülni. Domokos képviselő úrnak meg is jegyeztem a nevét már a múltkor is, mert reményt adott. Reményt adott arra, hogy ehhez a médiatörvényhez, amely a születésekor pozitív volt, de sok tekintetben naiv, hozzá lehetne nyúlni, mert a finanszírozás olyan kérdés, amihez hozzá kellene nyúlni, és ez nemzeti ügy.
(0.00)
Nemcsak annak a 60 százaléknak, aki megszavazza a politikai pártokat, és azok idekerülnek ebbe az ülésbe, hanem annak a 40 százaléknak is vagy annak a résznek is, ami növekszik az utóbbi években, akik nem szavaznak. Ugyanis ezt a népet nevelni kell. Nevelni kell a jóra. Azért nem lehet összehasonlítani a kereskedelmi televíziókat a köztelevízióval, mert nem azonos a funkciójuk, és nem azonos a súlyuk. Nem azonos a súlya a köztelevízió híradójának, ahol nem annyira a tűzesetek és a bűnügyek viszik el a pálmát, hanem a hírek, hogy mi történik itt, akár éjfélkor is.
Nem állítottuk, hogy 2003-ban megoldottunk mindent. Azt mondtuk, hogy a fordulat éve volt. Nem azt mondtuk, hogy innentől kezdve itt a Kánaán. Örülök annak, hogy a képviselő urak rengeteget idéztek ebből a beszámolóból, mert ez számomra azt bizonyítja, hogy mégiscsak jó ez a beszámoló, hisz' ezzel egyetértettek az idézettek szerint.
Ez a beszámoló rendkívül kritikus. Azért ilyen rendkívül kritikus, mert ilyen helyzetet találtunk. Az ellenőrzés sem volt tökéletes, de azelőtt nem volt ellenőrzés. Ez egy folyamat. Azt kellett megtanulnia a Televíziónak, hogy valóban részvénytársaság, hogy valóban vannak olyan funkciók, amelyeket bizony számon kérünk. Hisz' így került sor a Ragáts-ügyre is, hogy a szerződéseket átvizsgáltuk. Azokat a szerződéseket is, amelyek esetleg szándékosan vagy véletlenül nem kerültek első körben a vizsgálat körébe.
Sajnos 2003-ban történt egy olyan, ami a magyar médiatörténetben rendkívüli, hogy nagy nehezen választottunk egy elnököt száz pályázóból, azt hiszem, a hatodik körben, és utána kiderült, hogy sajnos ez az elnök, aki korábban alelnök volt, alkalmatlan erre a funkcióra. Az volt a bátor lépés, hogy ezt megléptük, hogy visszahívtuk, vagy kezdeményeztük a visszahívását, és odáig jutottak a dolgok, hogy nem feladta, hogy nem látta tovább. (Sic!) Az lett volna a bátortalan lépés, ha ezt takargatjuk, az lett volna a hibás lépés, ha ezt nem lépjük meg akkor. Higgyék el, akkor is többször éjfélig tárgyaltunk ebben a kérdésben, és nem erre vállalkoztunk 2003 márciusában, hogy ilyen ügyeket kell tárgyalni - hisz' én például nem ebből élek, nem főfoglalkozás számomra -, de ha elvállaltunk egy feladatot, akkor úgy gondoljuk, hogy meg kell tudnunk oldani, vagy álljunk fel. Miután nem álltunk fel, és továbbvittük ezeket az ügyeket, úgy gondoljuk, hogy érdemes volt, és ez az ellenőrzési háló odáig terjedt, hogy ma már azt merem állítani, hogy a Televízió pénzügyei rendben vannak.
Műsorok. Azt ugyan tiltja a médiatörvény, hogy konkrét műsorokkal foglalkozzunk, de nyilvánvalóan a kuratóriumnak kell foglalkoznia a tendenciákkal. Én a békésiekkel nem tudok vitatkozni, ritkán járok Békésben, de higgye el, képviselő úr, legalább ennyi jót is kapunk visszajelzésképpen. Hol az igazság? Rendeztünk tavaly a közszolgálatiságról egy konferenciát, ahol az egyik vitatéma az volt, hogy a politikai műsoroknál - mert a politikai műsorok igazából a Magyar Televízióban jelennek meg, a kereskedelmi televízióknak ez nem éri meg; ki is mondják - mi a helyes arány. Volt egy olyan álláspont, hogy 50-50 százalék. Nagy vita kerekedett. Hozták a BBC etikai kódexét, ahol egyharmad-egyharmad-egyharmad szerepel, tehát egyharmad kormány, egyharmad a kormányt adó koalíció és egyharmad az ellenzék. Ez a modell mindig többpárti modell. Nem tudjuk, hogy hol az igazság, próbáljuk megkeresni. Egyrészt az adatok valósak, többé-kevésbé, a felmérések hibahatárán belül, bár néhány olyan felmérést és célvizsgálatot rendeltünk, ami az általános felmérési gyakorlattal ellentétes eredményeket is mutatott.
Kétségtelenül arra kell törekednünk, és meg kell teremteni ennek a személyi feltételeit, hogy kiegyensúlyozott legyen a Magyar Televízió a politikai hírműsorokat illetően. Egyáltalán nem vagyunk elégedettek, hogy nincs egy, A Héthez hasonló műsor, hogy nincs több politikai elemző műsor - többoldalú politikai elemző műsor -, ezen dolgozunk. De higgyék el, amikor a Magyar Televízió Híradójának nyolc kamera áll rendelkezésére, ebből kettő rossz, és mind a nyolc korszerűtlen, hadd ne mondjam, hogy a sokkal kisebb vidéki városi televíziók is jobban állnak. Ez nem a mi hibánk. Az ÁSZ megállapította 2002-ben, hogy az indításkor, a részvénytársaság megalakulásakor már nem volt meg az az anyagi bázis, amelyre a Televíziót felépíthették volna. Ez nem történt meg. Úgy gondolom, 2006-ban jutunk el oda - pontosan azért, mert a régi, ötvenéves szerkezetet át kell alakítani, egy modern televíziót kell felépíteni, egy modern technikára kell meghatározni a szervezetet, és ez a folyamat még most is folyik, és folyni fog az év végéig -, akkor leszünk abban a helyzetben, hogy felelősséggel, több évre előre tekintve tudunk javaslatot letenni arra, hogy hogyan kellene ezt a kérdést végre megoldani.
Úgy gondolom, hogy a fő kérdésekre választ adtam; ha nem, akkor állok az önök rendelkezésére. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés