GÚR NÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Örömmel tölt el az a visszaigazolás, amiről miniszter úr szólt, hiszen mondhatom azt, hogy Zempléntől Edelényig mind a két kistérséget érintően ezek pozitív üzenetértékkel bírnak. Ha azt akarom mondani, hogy Szalonnától Szendrőn keresztül Rudabányáig a települések számára ez pozitív üzenetértékkel bír, akkor nem túlzok.
Mindezek mellett azt szeretném kérni miniszter úrtól, hogy tekintse át azt a folyamatot is, ami arról szól, hogy az önkormányzati rendszeren kívül, az önkormányzatok támogatásán kívül hogyan és miképpen lehet adott esetben a hátrányos és a leghátrányosabb helyzetű térségekben a vállalkozások tekintetében is a maitól még további segítségeket nyújtani, pont annak érdekében, hogy a felzárkózást intenzifikálni lehessen, a fejlődés folyamatát erősíteni lehessen.
Válaszát köszönöm, tisztelettel elfogadom. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés