KÓSA FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az imént, amint említettem, a kulturális és sajtóbizottság egészének a véleményét próbáltam összefoglalni, most csupán néhány szót szólnék az elhangzottakhoz, itt most már a személyes véleményemet hangsúlyoznám.

Különös felelősséget érzünk a kulturális bizottságban a tekintetben, hogyan segíthetünk nemcsak a Duna Televíziónak, az MTV-nek vagy a Magyar Rádiónak, hanem egyáltalán az országnak. Én úgy látom személyesen, hogy itt az elmúlt években valami félresiklott a rendszerváltás folyamatában, sokszoros módon megosztottá vált a magyar társadalom. Megosztott a társadalom olyan értelemben is, hogy gazdagokra és szegényekre szakadt szét, szinte kibékíthetetlen ellentétek feszülnek; megosztott olyan értelemben is, hogy politikailag a bal- és a jobboldal valamilyen módon túlzottan szemben áll egymással, még akkor is, amikor mind a két oldalon látni kellene, melyek a valóságos közös érdekek, melyek az ország, a nemzet érdekei. Egyszóval: van még egy harmadik megosztás is, ezt úgy fogalmaznám, hogy vannak olyanok, akik békességet akarnak, békességet a társadalomban, békességet köztünk, magyarok közt, emberek között, függetlenül attól, milyen politikai nézetekhez kötődünk, és vannak, akik nem akarnak békességet.

Ne szépítsük a dolgot: én úgy tapasztaltam, minden pártban van ilyen és olyan csoportosulás. Nem tudom a számokat, nem is az én dolgom ez. De ha most már a szívemre teszem a kezem, és azt kérdezem, mi ott a kulturális és sajtóbizottságban hogyan segíthetünk ennek a megosztottságnak az enyhítésén, akkor nem találok mást, mint hogy a kölcsönös megértés, a sírból visszahozott bizalom és az emberi szavak mentén megpróbálni valami olyasmit tenni, amit jó érzéssel fel tudunk vállalni. Szerintem a legutóbbi ülésen errefelé mozdultunk, és ezt érezte meg a Duna Televízió kuratóriumi elnöksége, és ezt igazolta vissza a nagy kuratórium, tehát a társadalmi kuratórium is.

Ehhez képest én ugyanolyan aggodalommal olvastam az idézett újságcikkeket, ahol még az én nevem is előfordul, mintha én ennek valami különleges szervezője vagy elkövetője lennék. Ha ez bizonyos sajtóorgánumok szerint bűn, akkor nekem ez a bűnöm, igen. Ha nekik nem tetszik, nem tetszik, nagyon sajnálom. Ez azt jelenti, hogy ők a háborúskodás pártján állnak, és nem értik meg, hogy erre a háborúskodásra nemcsak a magyar kultúra mehet rá, hanem rámehet az ország is, és olyan pillanathoz érkezünk el, amikor valakiknek el kell kezdeni erről is gondolkodni.

Nem akarom magam vagy magunkat ajánlani például a Duna Televízió műsoraiba, de nem ártana a Duna Televíziónak, ha észrevenné azt, hogy a kulturális bizottságban néhányan, akik eljárunk oda és rendszeresen részt veszünk, egyszer csak megpróbálunk egymással emberi hangon beszélni. Erről van szó. Azt hinné valaki, hogy ez nagyon természetes. Nem, ez nem mindenkinek tetszik.

Még annyit mondanék: itt a megszólalásainkban érződik, odafigyelünk a társunkra, a másik emberre, hogy ő mit gondol, mit mond. Én például - ha már Vígh Ilona engem említett - aznap, amikor ő megszólalt a kulturális bizottság legutóbbi ülésén, hazamentem, és felírtam a naplómba, hogy aznap a legfontosabb, amit hallottam, azt magától hallottam, kedves képviselőtársam, Vígh Ilona, mert azt mondta, hogy egy debreceni gyermekközösségben megkérdezték egy felmérés alapján, a gyerekek kit és mit tartanak a világon a legfontosabbnak, és első helyre mondták a számítógépet, a második helyre a televíziót és harmadik helyre az édesanyjukat.

Barátaim! Ez nem gyerekjáték, erre oda kell figyelni. Teljesen lényegtelen az, hogy ezt itt olyan valaki vette észre, akinek másféle politikai kötődései vannak, mint mondjuk nekem, de ez teljesen lényegtelen, mindenekelőtt emberek vagyunk. Lehetséges, hogy a politikának vannak olyan terepei, ahol előtérbe kell állítani a politikai küzdelmeket, mert ez hozzátartozik a demokráciához, a versengő európai demokráciához. Vannak azonban kérdések, ahol nem ez a fő feladat, hanem valami egészen más. Most ennek még az elején vagyunk, és muszáj, hogy vigyázzunk arra a kevésre, amit eddig elértünk.

Hallottam, ha jól értettem, hogy nem fejeződött be a Duna Televízió korszerűsítése, átalakítása, kiegyensúlyozottsága egyetlen ember, egyetlen személy megválasztásával. Ez egy folyamat kezdete. Oda kell rá figyelnünk, és segítenünk kell, hogy legalább példaértékűen meg tudjuk mutatni, hogy barátaim, tessék csak ott bekapcsolni egy hírműsort: kiegyensúlyozott, normális, tisztességes, és méltó a közszolgálati elnevezéshez.

Legvégül pedig: Bíró Sándor említette ezt a pártkatonaságot. Ezt a sajtóban valóban sokszor odalökik, egy-egy jelzővel illetnek egy embert. Ott reflexszerűen én is elmondtam, most is elmondom, hogy valóban kettőn áll a vásár. A politikai erőknek is meg kell érteniük, hogy akiket a köztelevízió kuratóriumának elnökségébe ajánlanak, azokat az embereket tiszteljék meg; tiszteljék meg ezeknek az embereknek az ítélőerejét, a munkáját, a tisztességét, de ugyanakkor az oda delegált emberek vagy az oda választott emberek is álljanak a sarkukra, merjenek szuverének lenni annak érdekében, hogy megvédelmezhessék a közszolgálati televíziók és rádiók szuverenitását.

(1.00)

Ez valahogy így függ össze. Van itt egy ilyen munkamegosztás, adja az ég, hogy jó irányba mozduljanak a dolgok.

Hát, bocsánatot kérek, hogy néhány, talán túlságosan is személyes gondolatot megfogalmaztam, de kell hogy emlékezzünk erre az összejövetelre. Nagyon kevesen vagyunk, de azt hiszem, hogy közös ügyeinkben, a magyar kultúra és sajtó ügyeiben meg kell próbálnunk, akármilyen nehéz is lesz, ezen az emberi hangon beszélni egymással.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu