SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Hát bizony, nem egy hálás téma a Magyar Televízió ügyét tárgyalni a parlamentben. Amióta csak emlékszünk, ez mindig az érdeklődés homlokterében állott az elmúlt 10 évben. Most sincs másképpen. Az elmúlt ciklusban az akkori ellenzéki pártok igen vehemensen támadták a Magyar Televíziót, annak vezetését és vezetési gyakorlatát. És amikor jött a kormányváltás, azt gondoltuk, személyesen is azt gondoltam, hogy ők teljesen szakítani fognak azzal a gyakorlattal, amit korábban kritizáltak. Nem lett így. Ezt most már látjuk mindannyian. És mondjuk meg kritikusan, hogy ez nemcsak a mostani kormánypártok miatt van így, nemcsak miattunk, ellenzéki pártok miatt van így, ezt a helyzet szülte. Sajnos, ez a helyzet nem változott azóta, nagyon nehéz lesz ezen változtatni.
Hogy a 2003-as beszámoló makulátlan tisztaságú beszámoló-e, azt majd meglátjuk, még vitatkozunk ezen egy sort, mindenesetre én úgy látom, hogy a pozitívumairól, amelyekről már a képviselő urak ejtettek szót, többet nem érdemes mesélni. Azt viszont elmondhatjuk, hogy valamire alkalmas mindenképpen ez a beszámoló. Arra mindenképpen alkalmas, hogy lássuk, hogyan működik a szocialista-liberális vezetés kezében egy köztelevízió.
Pető Iván itt nemrégiben koncepciós eljárásokat sejtetett és magyarázott a Magyar Rádió vezetésében. No, hát akkor emlékezetébe idézném, hogy azért a Televíziónál is voltak elbocsátások az elmúlt időben, nem is kevés, ott is voltak azért ügyek, ott is voltak azért botrányok, és nem is kevés.
Ha a formai dolgokon túltesszük magunkat, akkor lássuk a beszámoló tartalom szerinti elemzését. Ha én tanárként értékelném ezt a beszámolót, akkor azt mondhatnám, mindent összevetve, hogy egy gyenge elégséges, 2-es alá-alá. Bizony, átengedném a vizsgán, de csak nagyon jó szívvel. Igazából itt a küllemre, külalakra vonatkozna az alá-alá jegy, és ha most megnézzük a stiláris szempontokon túl a tartalmi szempontokat, ott bizony már azért komoly gond van.
Kezdjük azzal, ami örök téma, hogy mitől közszolgálati egy televízió. Attól, hogy a közösséget szolgálja, pártosságra való tekintet nélkül. A mi megítélésünk szerint a Magyar Televízió most csak nevében közszolgálati. Nem közszolgálati sem a műsorszolgáltatási rendjét tekintve, sem a demokratikusan tekintett jogviszonyát tekintve. Hiszen törvénytelenül működik megítélésünk szerint, törvénytelen, mert a legnagyobb ellenzéki pártnak, a parlament felét kitevő Fidesznek egyetlen delegáltja sincs a kuratórium elnökségében. Ez több mint bűn, ez hiba, ahogy az öreg Talleyrand mondta annak idején. Azt lehet mondani, enyhén szólva anakronisztikus, hogy egy 8 főt kitevő parlamenti frakciónak 4 tagja ott ül a kuratórium elnökségében, míg a Fideszé egy sem.
Ezek után mi bizony nem tudunk felelősséget vállalni az elmúlt két év, 2003 cselekedeteiért. Lássuk, hogy melyek azok a cselekedetek, amelyekért nem tudunk felelősséget vállalni, és viszont nekünk el kell mondani, hogy helytelenítünk!
Szóval, azt ígérték itt többen is, már a beszámoló során is elhangzott, a bizottsági ülésen is elhangzott, hogy változások fognak történni. Az elnök úr az előbb azt mondta, hogy a fordulat éve volt; most tekintsünk el az 1948-as fordulattól, nyilván nem ezzel akarta párhuzamba állítani. Nézzük csak meg, hogy mit is ígértek! Azt ígérték a vezetőségben, hogy a szervezeti átalakulás meg fog történni. Na jó, el fog kezdődni. Hát, nagy jó indulattal lehet csak azt mondani, hogy a szervezeti átalakulás elkezdődött. Szerintünk nem kezdődött el.
A működési rendszer korszerűsödni fog. Korszerűsödött? Hát, nem. Sőt, becsontosodott a régi rendszer. A felelős vezető kiválasztása meg fog történni. Hát, volt ám, főleg felelős vezető. Nagy felelőssége van Ragáts Imrének abban, hogy a Televízió itt tart. És ne felejtsük el, Ragáts Imre alig féléves elnökösködés után megbukott. Nem is akárhogyan. Ha jól tudom, a mai napig is bírósági szakaszban van az ügye. Hát, ez sem sikerült. A szerződéskötések ellenőrzése, igazi ellenőrzése sikerült? Csak részben. Tehát itt is félmegoldást látunk, igazából nem jó megoldásokat látunk. A közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzat megalkotása, elterjesztése, a munkatársakkal való megismertetése sikerült? Részben. Ugyan megcsinálták talán, bár ebben sem vagyok biztos, de hogy a munkatársak zöme ezt nem ismerte meg, az is biztos. Tehát ennek az értelme is nulla.
Aztán, hogy a kifizetéseket, a furcsa kifizetéseket megszüntették-e a Televízión belül? No, erre aztán sok példát láttunk a beszámolóban, hogy ilyenek bizony történtek. Némelyiket talán megszüntethették, de nagy részét szerintem éppen csak feltárták, de a kifizetéseket továbbra is gyakorolták. Az elnökség demokratikus felállását ígérték annak idején, Medgyessyék is. Megtörtént? Nem. Nem történt meg, sőt, adtak egy fricskát a legnagyobb ellenzéki pártnak, erről már volt szó korábban.
Vagyoni helyzet javítása. Ez az, ami a legnagyobb katasztrófát okozza. Az a helyzet, hogy a vagyoni helyzet továbbra sem javult, folyik a vagyon felélése, és folyamatos likviditási problémák jellemzik a TV-t mind a mai napig.
Egyszóval ezek voltak azok, amiért nem tudunk felelősséget vállalni. Vannak persze olyan dolgok is, amelyeket üdvözölhetnénk, például hogy a kuratórium felállított öt munkacsoportot, és ezek a Televízió különböző részlegeit vizsgálják. Nem derül ki, hogy ezek a munkacsoportok működnek-e még. Nem derült ki az sem a beszámolóból, hogy a munkacsoportok, amennyiben vizsgáltak bizonyos területeket, hoztak-e olyan döntéseket, amelyek a Televízió kuratóriumának elnökségére, illetve magára a TV vezetésére nézve kötelezőek. De azért szemelgetve ezekből az ellenőrzésekből, egyet-kettőt emeljünk csak ki! A műsorszolgáltatási ellenőrzési csoport például kiemelte, hogy gyermekműsorok esetében a helyzet már-már tarthatatlan. Nem készülnek bizonyos gyermekműsorok a Televízióban, a köztelevízióban. A hír- és információs műsorokról még ez a beszámoló is úgy tesz említést, hogy bizonyos mértékben a kiegyensúlyozatlanság jellemző rá. Hát még akkor mit mondanánk mi erre?
A regionális műsorok devalválódnak, ez általános probléma egyébként. A sportműsorok mindenről lemaradnak. Alig van egy-két sportműsor, amit a Magyar Televízió most már közvetíteni bír. A Híradó bulvárosodik. A szólás szabadsága populáris. Emlékezzünk csak arra a bizonyos telefonbeszélgetésre Ildikó, Péter meg Sándor között! Na hát, ki ennek a műsornak a vezetője? Hát nem Sándor? Sándor, hát azért néha olyan műsorokat csinálsz, amiket már jobb lenne, ha magad is átgondolnád, hogy érdemes-e ilyet betenni a köztelevízióba!
Általában elmondhatjuk, hogy a kormányoldal minden hírműsorban fölülreprezentált. És akkor ott van az egyik kedvencünk: a Nap-kelte. Ahol hajrá, MSZP! kiáltások hangzanak el, még ha csak 2005-ben is. De szerintem így volt ez 2003-ban is, csak nem voltunk ennyire érzékenyek. Ugye, elnök úr, emlékszik maga is arra, hogy milyen műsorok vannak a Nap-keltében?
(23.40)
Én bizony egyszer leültem egy héten minden nap a Nap-kelte elé, végignézegettem, jegyzeteltem, és azt láttam, hogy az arány a kormánypárti és ellenzéki politikusok között 80:20 százalék, persze kormánypárt javára. (Halász János közbeszól.) Jó hét volt. Lehet, hogy egyébként 90:10 az arány, de ez bizony szomorú ránk nézve.
Állandó téma a Televízió gazdálkodása, s ez bizony összefügg a függetlenséggel is. A mellékletek, amelyek a beszámolóban találhatók, arról tanúskodnak, hogy bizony nem volt mindig a tervezés magas szintű, és a rossz tervezéshez képest is olykor 2003-ban időszakonként is horribilis veszteségek keletkeztek, amelyeket mindig csak úgy tudtak kipótolni, hogy a Magyar Országgyűlés ezt a tőkét kiegészítette. Persze, sokszor büszkén felemlegetik a Televízióban azt is, hogy az elmúlt ciklushoz képest emelkedett a nézettség, akkor 10-11 százalék volt, most már 14 százalékos. Akkor viszont visszakérdeznék: hol vannak az innen hiányzó reklámbevételek? Mert ez viszont hozzá kerülne.
Nekem állandó nagy gondom az is, hogy ha egyszer közszolgálati műsorokról beszélünk, akkor miért készítünk a Televízióban külső gyártásban műsorokat, és ennek miért ilyen magas a perctarifája. Ezt egyébként a felügyelőbizottság jelentése pontosan meg is fogalmazza. Így fogalmaz: 2002-vel összehasonlítva 2003-ban csökkent a belső műsorgyártás (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), közel 50 százalékkal nőtt a külső műsorgyártás, csökkent a hazai beszerzett film. Végül a FEB is így fejezi be, és én is így fejezem be a gondolatomat: a társaság számára hosszú távon a megoldást az jelentené, ha egy reális költséggazdálkodáshoz igazodó (Az elnök ismét csenget.), az EU előírásainak is megfelelő, normatív jellegű költségvetési támogatási rendszer alakulna ki.
Ha ez meglenne, valószínűleg mi is pozitívabban állnánk hozzá az egész beszámolóhoz. Így nem tudjuk támogatni, sajnos, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés