DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! - mondanám én, ha államtitkár úron és rajtam kívül más is részt venne ebben a vitában. Most tudunk beszélni igazából azokról a kérdésekről, igen tisztelt államtitkár úr, amelyek írásban is eljutottak önhöz. Remélem, hogy mód lesz rá, mert más nem vesz részt a vitában, úgyhogy ketten talán ezt meg tudjuk tenni.
Igen tisztelt elnök úr, lehet, hogy csak kétpercesekben tudom elmondani, amit szeretnék, mert előzetesen úgy kaptuk meg az ajánlást, hogy fel van bontva a részletes vita. Természetesen egy szerkezetben is mehet, de így nem biztos, hogy egy ötpercesbe bele fog férni a mondandóm, tudniillik nem így terveztem előzetesen.
Igen tisztelt Elnök Úr! Nem érint ez engem különösebben érzékenyen, de máskor is elírták már a nevem. Tisztelettel jelzem, hogy nem két p-s Pap János vagyok, hanem egy p-s, és rendre így fut. Szeretném a jegyzőkönyv számára mondani, hogy ha lehet, ezt majd javítsák ki.
Igen tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm szépen a két támogatott módosító indítványt. Az első mindjárt az 1. pontban szerepel, ahol egy pontosítást hajtottunk végre.
A következő az ajánlás 2. pontja. Megmondom önnek őszintén, nem értem igazából, hogy a szén-dioxidot miért nem tudják befogadni, tudniillik az egész törvényben e javaslat vonatkozásában csak a szén-dioxidról van szó, és az összes többiről nem beszélünk. Annál is érdekesebb ez, mert ön az általam feltett kérdésre - hogy mennyire vonatkozik ez más üvegházhatású gázra is - azt válaszolta, hogy csak és kizárólag a szén-dioxidra vonatkozik. Ez egy picit fals, mert a törvényjavaslatban meg azt olvashatjuk, hogy a metánnál és más üvegházhatást kiváltó gáznál - dinitrogén-oxid, kén-hexaflorid s a többi - szén-dioxid-egyenértékre számítjuk át, akkor valóban nemcsak a szén-dioxidról van szó, ha átszámítjuk, viszont tudjuk, hogy ez a törvény csak a szén-dioxid-kibocsátásra vonatkozik, hiszen a melléklet is csak szén-dioxidot említ. Véleményem szerint a szén-dioxid megnevezése ilyen esetben a törvényben, hogy csak és kizárólag erre vonatkozik, azt hiszem, nem túlzás. Ettől a törvényben a felsorolás, hogy az egyes üvegházhatású gázokat hogyan számítjuk át szén-dioxidra, természetesen még megállja a helyét, de ez a törvény most csak és kizárólag a szén-dioxidra vonatkozik. Ezért én azt gondoltam volna, hogy ez a módosító indítvány elmegy.
A 3. pontban szereplő módosító indítványomat - ez nagyon érdekes kérdés, és erre ön nyilván tud válaszolni, de természetesen csak akkor, ha nemcsak a vita végén reagál rám, hanem menet közben is tudunk beszélgetni; most mód van rá, mert az idő és a lehetőség adott - a környezetvédelmi bizottság támogatja, amely a kereskedelmet és a forgalmat nem duplifikálja meg, hanem azt mondja, hogy kimarad a forgalom, és csak a kereskedelem marad benne. Érdekes módon a környezetvédelmi bizottság ülésén az előterjesztő képviselője egyetértett ezzel a módosító indítvánnyal, míg a gazdasági bizottság ülésén nem értett egyet vele. Tisztelettel kérdezem önt, hogy most akkor az ajánlás 3. pontjában szereplő módosító indítványt a tárca támogatja-e vagy nem támogatja.
Igen tisztelt államtitkár úr, a 4. pont miatt nehezen fogok beférni az öt percbe, tudniillik ez véleményem szerint egy olyan pont, amely akár a kétszer ötperces felszólalást is hozta volna magával. Három ponton keresztül is azon próbálkozom, hogyan fogalmazzam meg azt, hogy a kiosztható egység hány százalékát kell kiosztani. Tudniillik ez a törvényjavaslat úgy fogalmaz - ha minden igaz, ez a 8. §-ban található -, hogy az első kereskedési időszakban a kiosztható kibocsátási egységek teljes mennyiségének legalább 95 százalékát kell ingyen odaadni. Az az én nagy problémám, hogy az ön írásos válaszában is az szerepel, hogy természetesen csak annyit kapnak, amennyi a kibocsátásuk. Ez számomra is így logikus, és ha van egy üzem vagy egy cég, amely beleesik a törvény hatályába, és neki egységet kell adni, akkor annyit kap, amennyi az ő kibocsátása, illetve az én logikám szerint 5 százalékkal kevesebbet kap, pontosan azért, hogy fogja vissza. Csakhogy ennek a törvényjavaslatnak a 8. §-a azt mondja, hogy az összes kiosztandót ki kell osztani az erre jogosultak között.
Az én nagy problémám innen keletkezik, mert korábbi évek kibocsátásait vesszük figyelembe, és az alapján határoztuk meg, hogy mennyi a számunkra juttatható kvóta. És így most többet adunk, mint amennyi az egyes jogosultaknak járna, illetve amennyit fel tudnak használni, mert a törvény előírja, hogy ki kell adni, tudniillik nem azt mondja, hogy a számukra kiosztható összes 95 százalékát kell kiadni. Az összes kibocsátó cégnek csak a 40 százaléka esett bele a szén-dioxid-kibocsátásba, és ha ennek a 40 százaléknak járó egységnek a 95 százalékát bocsátjuk ki, akkor értem, hogy kevesebbet akarunk adni nekik, mint amennyi járna - de akkor a törvény pongyolán és rosszul fogalmaz. Ha így van, azt kell mondani, hogy a jogosultakra eső rész 95 százalékát osztom ki, de akkor a 60 százalék megmarad az állam kezében, és a 60 százalékkal azt tesz az állam, adott esetben a kormány, amit szeretne.
Elnök úr, folytassam vagy kérjek újabb ötpercest?
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés