DR. TOMPA SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Időközben a mikrofonomat ki kellett cserélni, ezért nehezen sikerül megszólalnom.
Az első szakaszban a fogalommeghatározásokhoz kapcsolódóan szeretnék hozzászólni. Kovács Tibor képviselőtársunk nyújtott be ebben a témakörben több módosító javaslatot is. Én képviselőtársaimmal olyan kapcsolódó indítványt tervezek benyújtani, amely ezek közül két fogalmat pontosítana. Az egyik a 3. § l) pontjának lb) alpontját, amely a szolgáltató hőközpont kérdéskörét definiálja. Mi itt szeretnénk kiegészíteni: ha a szolgáltató hőközpontok definíciójához hozzátartozna az is, hogy ahol közvetlenül kazánházból látják el a lakásokat távhővel, hőközpontok közbeiktatása nélkül - Miskolcon többek között abban a választókerületben, ahol én is képviselő vagyok, több ilyen megoldás is létezik -, szintén ebbe a kategóriába kerüljenek be az értelmezések között.
Ugyancsak egy ilyen kiegészítést szeretnénk javasolni az m) pont tekintetében, ahol a mérésről van szó, és szeretnénk egyértelművé tenni, hogy egy fűtési körhöz tartozó rendszeren belül csak egyféle mérési, illetve elszámolási mód legyen alkalmazható, hiszen ez eleve anomáliákat eredményezne.
Ebben a körben ehhez a módosító indítványhoz szerettem volna a kapcsolódó indítványainkat ismertetni. Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés