DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Nem kötelező a pártállami rendszert ismerni, de ha valaki törvényjavaslatot nyújt be a parlamentben, akkor nem árt, ha ismeri a tárgyát, amire vonatkozik a törvényjavaslat. A nem tudás ebben az esetben nem mentség, mert ugyan nem kellett mindenkinek élni az egypártrendszerben, de ha abban az ügyben rendelkezni akar, akkor mégiscsak kell tárgyi ismeretekkel rendelkeznie.
Én is ott folytatnám, ahol a vita a két képviselőtárs között zajlott. Azt mondtam, hogy meglehetősen zavaros ennek a javaslatnak a fogalmi rendszere. Ha jól emlékszem, már az 1. §-ban - vagy talán a preambulumban - kimond olyasmit, hogy MSZMP tisztségviselője mint kategória. Nem tisztázza a javaslat, hogy ki is az MSZMP tisztségviselője; erről Wiener képviselő úr hosszasan értekezett. Én úgy fogalmaznám meg laikus módon, hogy azok számára is, akik esetleg nem ismerik azt a rendszert, ismerős legyen: nem lehet tudni, hogy tisztségviselőnek gondolják-e az alapszervi munkahelyi párttitkárokat például, függően attól, hogy függetlenített párttitkárok voltak vagy nem voltak függetlenített párttitkárok. Vagy hogy egy ad absurdum tisztségviselőt mondjak, egy választott bélyegfelelőst minek gondolnak a képviselő urak. Nem gondolom, hogy egy törvényben lehet olyan elnagyolt kategóriát használni, hogy tisztségviselőö, pláne ha az előző törvényjavaslat kapcsán arról beszéltek a javaslatot benyújtó képviselőtársaim, hogy emberi sorsokról van szó. Attól még önmagában nyilván nem lehet ide sorolni valakit, hogy valaki az MSZMP tisztségviselője volt. Ha nem tisztázzák, hogy milyen szintre és mire gondolnak, akkor következményekkel kell számolniuk.
Ráadásul akit érdekel a téma, nem kell, hogy az állampárt vagy a pártállam apparátusának a részese legyen - mármint múlt időben -, ismerheti, hogy hogyan működött a rendszer, erről vannak hozzáférhető leírások, lehet pontos képet adni arról, hogy kikre érdemes gondolni akkor, amikor MSZMP-tisztségviselőkről van szó. Wiener képviselő úr is erről beszélt, de én kiegészíteném azzal, hogy az előző rendszerben - ha a rendszer működéséről akarnak beszélni a képviselőtársak - nem pusztán a párttagok tartoztak, nevezzük így, a politikai elithez. Az előző rendszerben - talán tudják a laikus képviselőtársak is - létezett egy káderhatásköri lista, amely pontosan szeletelte a társadalmat, hogy kinek a kinevezéséhez kell központi bizottsági, kinek a kinevezéséhez helyi, tehát kerületi, megyei pártbizottsági engedély és így tovább. Az így káderhatásköri lista alapján kinevezettek bizonyos értelemben az előző rendszer politikai elitjéhez tartoztak. A párton kívüli mintaemberek, akik újságfőszerkesztők voltak, az akkori közvéleményre jelentős befolyással voltak, ugyanúgy az előző rendszer működésének szerves részét képezték, mint a politikai elit. Magyarul tehát rossz az MSZMP mint meghatározás.
A közszereplőre hivatkoznak képviselőtársaim. Szerintem nem szerencsés, hogy a levéltári törvényben legyen megfogalmazva, hogy kit értünk közszereplő alatt, ezt máshol kellene meghatározni, de az egyértelmű és világos, hogy nem fordítható át a mai közszereplői rendszer a - nevezzük így - pártállami vagy állampárti rendszerre.
(18.20)
Ráadásul a képviselőtársak az eddig használt megoldással szemben tételesen is kimondják, hogy a '90. május 2-át megelőző időszaknak is vannak közszereplői, tehát a múltra vetítik, ha úgy tetszik, a mai állapotot. Nyilvánvaló, hogy a képviselő urak beleértik a közszereplőkbe, mondjuk, az Elnöki Tanács tagjait, de ma ennek megfelelő intézmény nincs. Nincs mondjuk, a járási tanácsoknak megfelelő intézmény, holott egy időszakban a járási tanács teljhatalmú vezetői a rendszernek alapvető emberei voltak. De hogy ne csak párt- vagy ilyen állami jellegű tisztségekre gondoljanak, a pártállami rendszernek fontos eleme volt a Hazafias Népfront, a Béketanács, az akkori szakszervezetek, amelyek nem analógok a mai szakszervezetekkel. Ha a mai rendszert fordítjuk le az egykori rendszerre, ezekkel a pozíciókkal és intézményekkel nem tudunk mit kezdeni.
További kifogások a javaslat ellen, hogy miért mondtam, hogy javíthatatlan. Az 5. § részletesen foglalkozik azzal, hogy az MSZMP egykori tisztségviselőinek tevékenységét hogyan kell kutatni. Az egész meglehetősen bonyolult és pontatlan paragrafus értelmetlen, a dereguláció ez ügyben is értelmetlen, mert május 2-ától szabad kutatni az MSZMP egykori tisztségviselőinek most már nemcsak '89-ig, hanem '90-ig a tevékenységét.
Egyéb ügyek. A 6-7. § a mai kutatásokat leginkább akadályozó, sokat emlegetett problémával foglalkozik, a titkosítással. Nem egyedül vagyok azzal, hogy a 6-7. §-t meglehetősen zavarosnak találom, egyáltalán a két paragrafus egymáshoz való viszonyát. De nem ez az érdemi probléma, hanem az, amiről Wiener képviselő úr is beszélt: a minősített iratok visszaminősítése államigazgatási tevékenység volt mindeddig, most pedig a törvényjavaslat alapján parlamenti tevékenységgé válik. Nem világos a szövegből, hogy a parlament felülbírálhatja, ha tetszik, az államigazgatási tevékenységet. Szerintem a képviselők itt nem tudják pontosan, hogy milyen típusú titkos iratok léteznek. Ha 30 napon belül minden titkos vagy minősített irat jegyzéke beérkezne a parlamentbe, éjjel-nappal ülésezne a nemzetbiztonsági bizottság, tudniillik, ahogy Wiener képviselő úr is utalt rá, nem pusztán belügyi és pártiratok és mondjuk, miniszterelnökségi iratok vagy minisztertanácsi iratok titkosak, hanem tervrajzok is, hihetetlen tömegben, amelyekhez személyiségi jogok és szerzői jogok tartoznak, műszaki dokumentumok. Aki ismeri valamennyire a keletkező iratok jellegét, az pontosan tudja, hogy a nemzetbiztonsági bizottság, hiába hihetetlenül felkészültek a tagjai, alkalmatlan arra, hogy a nem politikai jellegű iratokról véleményt mondjon, tehát magát a technikát én alkalmatlannak gondolom az elképzelt cél megvalósítására.
Még ha azt mondaná a javaslat, hogy a nemzetbiztonsági bizottság fölállít erre a célra egy revíziós bizottságot ilyen meg ilyen technikával, azt még reálisabbnak gondolnám, mint azt, hogy maga a nemzetbiztonsági bizottság csinálja. A határidők irreálisak: 30 napon belül és év végéig ezt a dolgot nem lehet megoldani, holott, ha jól értem, akkor abban egyetértés van, hogy a 2009-ig szóló határidőket jó lenne lerövidíteni, csak ennek a lerövidítésnek más technikát kellene találni.
Még két megjegyzést tennék. A 8. § a közokiratok, levéltári anyag megrongálását büntetné, erről Demeter képviselő úr beszélt. Ezzel a szándékkal én egyetértek. Persze ez nemcsak a múlttal kapcsolatos probléma, mert ismerjük mindannyian, hogy a jelenben is bűnügyi bizonyítékokat tüntetnek el, nem túl látványos következményekkel számolva, de azért a javaslatnak kellene számolni azzal, hogy van a kulturális örökség védelméről egy törvény, és harmonikusan kellene az ilyen ügyeket kezelni, tehát ha valaki egy Árpád-kori leletet megsemmisít, nem biztos, hogy kisebb bűntényt követ el, mint ha egy szál iratot eltüntet, magyarul erre mondom, hogy össze kellene hangolni az örökségvédelmi törvénnyel.
Végül megemlítem azt, ami érdekes kuriózuma ennek a javaslatnak, hogy a levéltári törvénybe illesztve mondja ki, hogy jogellenesen birtokolt levéltári anyagot - ami tényleg nem szép dolog, hogy ilyet feltételezünk, illetve az szép dolog, hogy feltételezzük, az nem szép, hogy valaki birtokol ilyesmit - hatóság vagy bíróság előtt bizonyítékként nem lehet használni - mondja ki a javaslat. Túl azon, hogy az előző ügyben Btk.-t kívánna módosítani egy ilyen salátatörvénnyel, ami esztétikai értelemben nem túl szerencsés dolog, ez meg büntetőeljárási szabályokat kívánna módosítani. (Dr. Répássy Róbert: Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló törvény...) Nem. Itt arról van szó, hogy túl azon, hogy ezeket az iratokat (Dr. Répássy Róbert közbeszólására:) Jó, akkor végigmondom a mondanivalómat, a képviselőtársak majd nyilván reagálnak. Tehát az büntetőeljárási kérdés, hogy mit lehet, mit nem lehet bizonyítékként használni. Eddig a bíróságok szabadon mérlegelték azt, hogy mit használnak bizonyítékként, mit nem; ebben a javaslatban - függetlenül az egyéb problémáktól - ezt nem lehet szerintem szabályozni.
Összességében azt tudom mondani - lehet, hogy szigorú az ítélet -, hogy a szándékkal, hogy rövidüljön a titkosítás vagy a minősítés határideje, egyetértünk, de ezzel a javaslattal nem lehet megoldani. Megvallom őszintén, ha itt misztikus okokat keresnek mások az MSZP javaslata mögött, én nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy itt a képviselőknek a gesztus volt fontos, hogy egy ilyen javaslat megjelenjen, és bizony sokszor az a benyomásom, hogy végig sem olvasták az általuk jegyzett javaslatot, technikailag rosszul fogalmazták meg, tehát ez nem szolgálja a hirdetett cél megvalósítását.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés