GULYÁS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tekintettel arra, hogy a két választókerület majdnem határos, Varga Mihály képviselőtársamé és a miénk, ő említette ezt az ominózus kijelentést. Én szeretnék felmutatni egy tegnapi Heves megyei hírlapból egy idézetet, amely arról szól, hogy azt mondja: Az elnök kilép a Fideszből. Varga Mihály fideszes országgyűlési képviselő, volt pénzügyminiszter úr pénteki kijelentése Magyarországon olyan mértékben sérti a vidéki kistelepülések lakóinak érdekeit, tiporja sárba az egyenlőséget és követi a vidékellenes politikát, amely alapján következő döntést hoztam meg: a mai nappal lemondok a pétervásárai választókerület Fidesz-elnöki posztjáról, valamint egészen addig, amíg a Fidesz ezt az irányt követi.ö
(11.00)
Ezt Ivády Gábor úr, a Fidesz pétervásári választókerületének elnöke jelentette be, hangsúlyozom, a Heves Megyei Hírlapban.
Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, hogy egy területi vagy megyei fideszes vezetőnek a szavára lehet adni, és figyelembe kell venni, mint ahogy önök is többször kérték tőlünk, hogy ha a Fidesz részéről elhangzik egy állítás vagy kijelentés, azt ne vonjuk kétségbe. Ezt majd önöknek kellene egymás között rendezni, és azt követően, ha rendezték ezt az ominózus hozzászólást, elszólást vagy javaslatot, akkor utána lehet helyreigazítást kérni, és akkor majd értesülni fogunk. (Dr. Kovács Zoltán: Megtörtént a helyreigazítás!) Amennyiben majd megtörténik, akkor tessenek szívesek lenni Ivády Gábor úrral, a volt pártelnökükkel közölni, és akkor remélem, hogy arról is értesülni fogunk.
Köszönöm szépen, elnök úr, a lehetőséget. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés