DR. RÓNAKY JÓZSEF, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója: Köszönöm szépen. Ígérem, nagyon rövid leszek. Az üzemzavar nemcsak a 2003. évi beszámolóra telepedett rá, hanem egy kicsit erre a vitára is. Szeretném megköszönni azoknak a képviselő uraknak a véleményét, akik ráirányították a figyelmet arra, hogy ebben a hároméves időszakban más is történt, például az európai uniós csatlakozással kapcsolatos igen nagy munka és nagyon szép eredmény, valamint Szalay képviselő úrnak azt, hogy nem atomerőművi témákra is felhívta a figyelmet. Az általa említett törvénymódosítás előkészítése több szálon megkezdődött, és remélem, hogy a következő parlamenti beszámoló során már annak előrehaladásáról is számot adhatok, és a parlament is nemsokára elkezdhet a törvényjavaslaton dolgozni.

A vita során többféle “nyomásö kifejezés hangzott el. Egyrészt néhányan politikai nyomást véltek felfedezni, másrészt a mi jelentésünk említi az idő nyomása kifejezést. Már több fórumon is határozottan kijelentettem, így a parlament bizottságainak vitája során is, lehet, hogy volt politikai nyomás, de a hivatal abból semmit nem érzékelt, sem én személyesen, sem a munkatársaim. Ez tehát valamilyen virtuális nyomás lehetett.

Az idő nyomása kifejezést a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vizsgálati jelentéséből vettük át. A time pressure-t tükörfordítással fordítottuk le, és írtuk be a jelentésbe. Ez alatt azt kell érteni, hogy amikor a felügyelőink elbírálnak egy-egy módosítási kérelmet, engedélykérelmet, akkor a saját józan megfontolásuk vagy lelkiismeretük időnyomása alatt állnak, mert tudják, hogy egy-egy főjavítás alatt meghozandó műszaki döntésnek nem pusztán biztonsági, hanem bizony komoly anyagi következményei is vannak. Tehát nem azt kell érteni alatta, hogy az erőmű vezérigazgatója vagy esetleg politikus óránként követelte volna, hogy ebben az ügyben az engedélyezés gyorsabb legyen, hanem egyfajta felügyelői attitűd vezetett ide. Mi a saját tevékenységünket nem tudtuk elég objektív módon szemlélni, ezért külön megkértük a NAÜ vizsgálóbizottságát, hogy erre a tevékenységre fordítson nagy figyelmet. S ő nagy figyelmet fordított erre, és innen származik ez a kifejezés. Természetesen ezt a fajta felügyelői attitűdöt komoly képzéssel igyekszünk a továbbiakban a biztonság irányába erősíteni.

Végül annyit szeretnék még megemlíteni, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vizsgálata nem pusztán a Paksi Atomerőműre, hanem az atomenergia hatóságra is kiterjedt, amint azt már említettem is, és az utóvizsgálatnál a statisztika körülbelül ugyanolyan volt, mint az atomerőmű esetében.

Köszönöm szépen a tisztelt képviselő urak támogató megjegyzéseit és észrevételeit. Jó éjszakát kívánok, és köszönöm a lehetőséget. (Taps.)

Forrás: parlament.hu