DR. BOZÓKI ANDRÁS, a nemzeti kulturális örökség minisztere: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Néhány szót szeretnék szólni II. János Pál pápa hatásáról Kelet-Közép-Európa szabadságára. Kétféle nagy felkelés zajlott le, kétféle nagy változtatási törekvés a diktatúra évtizedeiben. Az egyik típus a véres forradalom volt, a magyar szabadság kivívására való törekvés 1956 októberében és novemberében. Mint tudjuk, ez elbukott. A másik nagy kísérlet a prágai tavasz volt Közép-Európában, amikor egészen más módon, reformokkal próbálták megváltoztatni azt, ami reformálhatatlan. Ez a kísérlet éppúgy elbukott. Kiderült tehát, hogy sem alulról, forradalommal, sem felülről, reformmal nem változtatható meg a diktatúra. Ebben a helyzetben kellett kitalálni valami olyasmit, ami egy harmadik utat jelent. Erre az útra csak olyanok képesek, akik belülről, lélekben szabadok. Csak olyanok kezdhették ezt el, akiknek a zsigereikben volt az elnyomás minden tapasztalata, mindenekelőtt a lengyel ellenzékiek, azok, akik már korábban évszázadokon át megtapasztalták, hogy milyen állam nélkül, demokrácia nélkül, szabadság nélkül élni.

Ezen a ponton Karol Wojtyla pápává választása rendkívül fontos lélektani felszabadulást jelentett a másik Európa, Kelet-Európa népei számára. Voltak, akik tudtak élni ezzel, mindenekelőtt a lengyel Szolidaritás. A pápa első lengyel látogatása 1979 nyarán lélektani felszabadítást jelentett Kelet-Európa népei számára, először tapasztalhatták meg az erejüket mindazok a százezrek, akik tucatnyi lengyel városban gyűltek össze a pápai misére. Rendkívül fontos tehát, amikor a pápáról emlékezünk, arra is emlékeznünk, hogy őnélküle talán más lett volna a rendszerváltás, másmilyen lett volna a szabadság, amelyhez aztán 1989-ben eljuthattunk. A pápa látogatása nélkül talán másképpen alakult volna meg a Szolidaritás, ez a hatalmas, tízmilliós tömeget megmozgató tömegmozgalom. A pápa második látogatása 1983-ban Lengyelországban megmutatta, hogy a lelkierőre lehet támaszkodni a hadiállapottal szemben is. Harmadik látogatása 1987-ben pedig megmutatta azt is, hogy hiába gyilkolták meg Popieluszkót, hiába próbálta Jaruzelski fenntartani a fenntarthatatlant, a kommunista diktatúra évei meg vannak számolva, a változás elkerülhetetlen. De nemcsak a változás volt elkerülhetetlen, hanem a változás módjára is valamiképpen útirányt szabott mindaz, ami már a Szolidaritásnál megfogalmazódott, nevezetesen nem reformálni kell, nem forradalmat kell csinálni, hanem párbeszédbe kell egymással kezdeni, a rendszerváltást békés módon is meg lehet valósítani.

Ha van valami, ami politikai szempontból is öröksége lehet számunkra, kelet-közép-európaiak számára II. János Pál pápa működésének, akkor talán azt is mondhatom, sok más egyéb jelentős tette mellett itt, Közép-Európában a mi népeink számára ez az útmutatása volt a legfontosabb. Ezért is csatlakozom azokhoz, akik azt mondják, hogy halála nemcsak a katolikus közösség gyásza - ha egyáltalán gyászról beszélhetünk -, hanem mindenkié, aki a szabadságot szereti és a demokrácia elkötelezett híve, jelentős esemény, és alkalmat ad arra, hogy végiggondoljuk, mi történt velünk az elmúlt huszonöt évben.

Köszönöm a figyelmet, elnök asszony. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu