BIRKÁS TIVADAR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az elmúlt időszak, sőt lehet mondani, a rendszerváltás utáni korszak egyik legnagyobb vesztese a magyar sport volt, és a sporton belül is a sporttársadalom a legnagyobb veszteséget a sportpályák tekintetében szenvedte el.
Az elmúlt időszakban, a rendszerváltás óta csak Budapesten megszűnt mintegy 70 sporttelep, ami körülbelül 140 sportpályát jelent, és az elmúlt időszakban, annak ellenére, hogy az előbb elmondott hatalmas nagyságrendű sportpálya szűnt meg, a folyamat nem állt le, inkább felgyorsult. Felgyorsult, hiszen az elmúlt időszakban lehetett hallani Budapesten, hogy az Építők- és az Ikarusz-pálya, Győrben pedig az Elektromos-pálya került veszélybe, hiszen a '90-es évek közepén, a privatizáció időszakában bizony nem nagyon figyeltek oda arra, hogy amikor például az energiaszektort privatizálták, mi lesz azokkal a sportpályákkal, amelyek az ebben a szektorban érdekelt vállalatok kezén vannak. Sajnos, az állami, önkormányzati kézben lévő sportpályák közül is jó pár megszűnt.
Persze, kérdés lehetne, mi köze a politikának ehhez. Talán csak annyi, hogy a jelenlegi kormány nemhogy akadályozná a sportpályák beépítését és a sportpályák megszüntetését, hanem éppenséggel élen jár. Duma, duma, duma, hogy milyen fontos a gyermekek egészsége, és milyen fontos a sport. Persze fontos volt addig, amíg a jelenlegi miniszterelnöknek jó ugródeszkának bizonyult a sportminiszteri pozíció, azután miniszterelnökként első dolga volt megszüntetni. Azt, hogy mennyire veszik komolyan a sport helyzetét, jelzi az is, hogy körülbelül az ötödik gazdája a Belügyminisztérium - a Belügyminisztérium államtitkára van itt -, tehát ha jól látom az eseményeket, akkor most éppen a Belügyminisztériumhoz tartozik a sport, jelenleg az ötödik miniszter felügyeli ebben a kormányzati ciklusban a sportot.
Pont Gyurcsány Ferenc az utolsó sportminiszteri napjaiban engedélyezte egy sportpálya beépítését, majd pedig legutóbb a MAC Népstadion-pálya sorsa látott napvilágot, amellyel kapcsolatban nekem egy külön történetem van, hiszen két írásbeli kérdést nyújtottam be hasonló témában még annak idején Gyurcsány Ferenc miniszter úrhoz, egy-egy nap különbséggel. Az egyikre azt válaszolta, nem lesz eladva a MAC Népstadion-pálya, a másik válaszba pedig már az árát is beleírta, hogy nagyjából mennyiért kívánják eladni. Ez is mutatja, milyen komolyan kezeli ezt a kérdést a jelenlegi kormány.
Senkit nem érdekel az, hogy ezeket a sportpályákat használják; nem használaton kívüli sportpályákról van szó, hanem olyan sportpályákról, ahol 200-300 fiatal, idősebb rendszeresen sportol. Sajnos, ahogyan látjuk, a mai kormányt nem nagyon érdekli, hogy ha ezeket a pályákat beépítik, akkor vajon ezek a fiatalok hol fognak sportolni. Ma már nyílt titok, bizonyos elkeseredett sportvezetők és szülők tüntetést szerveznek a Parlament elé, egy Parlament előtti futballal próbálják meg felhívni a figyelmet arra a lehetetlen helyzetre, hogy ezeket a megszűnő sportpályákat nem lesz mivel pótolni, hiszen a nagyvárosokban nem lehet azt elvárni, hogy peremkerületekbe vagy a város másik végébe járjanak át a fiatalok sportolni. Ha a beépülő pályák helyén benzinkút, pláza vagy bármi más épül, azok soha többé nem fogják a sportolást szolgálni.
Ezért kérem arra a kormányt, állítsa le főleg azokat a pályákat, amelyek állami vagy közvetve állami kézben vannak, például százszázalékos állami vállalatok tulajdonában, és ha lehet, jogszabállyal próbálja meg valahogyan azt rendezni, hogy azok a sportpályák, amelyeket sportolók használnak, és nem állnak kihasználatlanul, ne szűnjenek meg, különösen ne a nagyvárosokban, hiszen mindannyian tudjuk, milyen a mai fiatalok egészségügyi helyzete. Ha ezek a pályák megszűnnek, akkor ez még tragikusabb lesz.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés