BÁRSONY ANDRÁS külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt, mint az ön kérdéséből és a mi válaszunkból is kiderül, olyan, körülbelül kétszáz magyar származású polgárról van szó, akik a volt Szovjetunió állampolgárai voltak annak idején, és nyilván egzisztenciális okokból települtek át Kárpát-Ukrajnából a balti államok egyikébe. Lettországban ma az ott rezidens lakosság körülbelül 20 százaléka nem rendelkezik állampolgársággal a nagyon szigorú és egyébként nem teljesen Európai Unió-konform állampolgársági törvény következtében.
A magyar kormány az ön által is említett nemzetközi szervezetekben időről időre fölveti ezt a kérdést. Hozzá kell tegyem, hogy ez a kétszáz polgár több százezer orosz származású polgár sorsában osztozik sajnos, és emögött, hogy ők nem szerezhetnek nagyon könnyen lett állampolgárságot, nyilván politikai motivációk is vannak, amely nem elsősorban a magyar közösség irányába hat, de őket is negatívan érinti.
Mi annyit tudunk tenni azonkívül, hogy rendszeresen a kétoldalú találkozókon is fölvetjük a kérdést, hogy tájékoztatjuk őket, hogy vannak azért ennek az állampolgársági törvénynek olyan szakaszai, amelyek alapján ők megszerezhetik ezt az állampolgárságot. Van egy óriási problémájuk, ez a nyelvismeret teljes vagy részleges hiánya. Igyekszünk segíteni annak érdekében, hogy minél előbb könnyített eljárásban megszerezhessék az ottani állampolgárságot. A magyar állampolgárság megszerzése számukra ugyanúgy lehetséges, mint Kárpát-Ukrajna valamennyi polgára számára, ezért azt gondolom, hogy ezen a területen a most elfogadandó törvény hoz majd számukra némi könnyítést.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés