DR. BARTHA LÁSZLÓ, az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony, de szívesen megvártam volna Garai urat is, legalább lehet, hogy több mindenre tudtam volna reagálni.

Így van, a bizottság valóban megvitatta a törvényjavaslatot, amit a miniszter úr expozéjában elmondott, és már a bizottsági vita legelső mozzanatában azt a kérdést tettük fel, amire itt egyfajta válasz érkezett, hogy mi indokolta a kormány részéről a sürgősség előterjesztését. Nagy meglepetésemre a kormány jelen lévő képviselője annyit mondott, hogy ők nem kérték a sürgős indoklást, mire aztán (Közbeszólás az MSZP soraiból.) - a tárca nem kérte -, majd egy kis vita után kialakult az a - hogy mondjam? - egység, hogy azért mégiscsak volt egy ilyen típusú igény, kérés.

Önmagában egy sürgősségi kéréssel talán nem is lehet nagy problémája a képviselőknek akkor, ha az elmúlt három évben nincsenek olyan negatív tapasztalatai, mint nekünk lehettek, hiszen szinte kivétel nélkül minden egyes alkalommal azt tapasztaltuk, hogy a sürgősségi indok mögött valami egészen más ok rejlett. Éltünk a gyanúperrel, hogy itt sincs másképp, itt is valamilyen sumákság, olyan dolog történhet, amit esetleg nem akar az előterjesztő, hogy a képviselők észrevegyenek. De hagytuk, hogy a vita elinduljon a bizottsági ülésen, és az a félelmünk is jogossá vált - én személy szerint is indokolatlannak tartottam -, hogy nagyon kevés idő állt rendelkezésére jó néhány pont elemzésére a képviselőknek, és nem tudtuk teljes mélységükben ezeket a pontokat átvenni. A vita is meggyőzött minket arról, hogy valóban erről van szó, hiszen mindkét oldalnak, tehát a kormány- és az ellenzéki oldali képviselőknek is számtalan olyan kérdése volt, amire igazából nem egészen kielégítő válaszokat kaptunk, és a bizonytalanság a törvénnyel kapcsolatban nem csökkent, hanem inkább nőtt.

Ahogy mentünk végig a kérdéseken, az adatvédelmi biztos úrnak volt két elég jelentős aggálya, amelyeknél az egyik kérdés esetében, tehát a fogyatékkal, illetve rendellenességgel születő gyermekek esetében, azt gondolom, hogy kompromisszumra tudott jutni a bizottság, mert ez egy olyan kérdés, ami megoldható módosító javaslatokkal, illetve azt gondoljuk, hogy megoldható módosításokkal.

Azonban az irányított betegellátási rendszerrel kapcsolatos kérdéskör egy más felvetés. Azért is volt érdekes számunkra, hogy a bizottságban ez nem kapott nagyobb hangsúlyt, hiszen nem is olyan túl rég, talán egy hónapja sincs, hogy a bizottság ülésén a témával külön napirend keretében foglalkozott a testület, és akkor egy olyan döntés született, amely szerint országgyűlési határozati javaslat benyújtását kezdeményezzük e rendszer valamilyen típusú megoldása érdekében, hiszen jelen pillanatban egy törvénytelen rendszerről van szó, illetve a mai magyar jogrendszerekbe, egészségügyi rendszerekbe már nehezen beiktatható ebben a formában, hiszen túl nagy az a volumen, amit felölel. Erre hívta fel a biztos úr a figyelmünket. Egyébként az ellenzék többször hangsúlyozta már adatvédelmi aggályait e rendszerrel kapcsolatban. De itt sem kaptunk más választ, itt is gyakorlatilag a többség érdemi állásfoglalás nélkül mégiscsak elfogadta, általános vitára alkalmasnak tartotta a tervezetet.

Számtalan aggály merült még fel az ellenzékben, és nemcsak az ellenzékben egyébként, hanem a kormánypárti képviselőkben is a törvénnyel kapcsolatban. A válaszok általában úgy hangoztak, hogy majd a törvény vitájakor a különböző módosításokkal lehetőség nyílik arra, hogy ezeket módosítsuk, illetve jobbító szándékú javaslatokkal a törvényt mégiscsak működőképessé tegyük. Azonban a három év negatív tapasztalatai minket erről sajnos ismételten nem győztek meg, ezért nem támogattuk jelen formájában a törvénytervezetet. Azt is elmondtuk azonban az ülésen, hogy abban az esetben, ha ezeket a módosításokat, amelyeket mi tervezünk, meg tudjuk vitatni, és érdemi vitában meg tudjuk győzni a kormányoldalt arról, hogy ezek jobbító szándékúak, és ők azokat elfogadják, akkor még mód és lehetőség nyílhat egy más típusú állásfoglalásra, most azonban, a törvény e formájában ezt sajnos egyelőre nem tudjuk megadni.

Köszönöm szépen. (Dr. Csáky András tapsol.)

Forrás: parlament.hu