HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Egy gondolatban szeretnék említést tenni arról, hogy a Sors-Társak Egyesület 1999-2000-ben alakult, és a Sors-Társak Egyesület már 2000-ben igen keményen ostromolta a különböző tárcákat ugyanezzel a problémával.

Azért szeretném ezt megemlíteni, mert itt elhangzott, hogy mit tettek ellene. Tehát vissza lehet kérdezni, hogy 2000-től mit tettek ellene mindig az aktuális kormányon lévők. És azt is, hogy a felelősség elkenése most történik-e, amikor szembenézünk vele, vagy akkor, amikor ezt napirendre se vettük.

(18.00)

Tehát azért lássuk azt tárgyilagosan, hogy a kérdés felszínre kerülése és egy ilyen, három parlamenti főbizottságból álló albizottság másfél évi működése nagyon komoly szembenézés azzal a problémával, amelyről most folyik a vita, konkrétan a lakásmaffiás jelenségek az ingatlanok és lakások ügyében. Azt gondolom, hogy nem felelősségelkenésről van szó, nem a felelősség alól való kibújásról, hanem konkrétan éppen az ezzel való szembenézésről.

Ezt mutatja az az országgyűlési határozat is, amelyet még a szokványoktól eltérően is a parlament elfogadott, és ez a kormány igyekezett végrehajtani, s amelyről most egy olyan jelentés készül, amelyben, nem lehet tagadni, nagyon komoly eredmények vannak, és el kell ismerni: ha csak azt kiemelem, hogy a földhivatali nyilvántartás területén milyen fejlesztést csináltak az informatikában, amely fejlesztés lehetővé teszi, hogy bármely ügyvédi iroda, amely kéri, közvetlen kapcsolatba tud lépni a földhivatallal, vagy bármely önkormányzat vagy annak vagyonkezelője, amely kéri, ma informatikailag kapcsolatba tud lépni a földhivatallal, s perceken belül ellenőrizheti a vagyonát, ezt nem lehet eltagadni.

Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu