KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (Európai Parlament, Szocialista Képviselőcsoport): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Ünneplőbe öltöztettem a lelkemet, hiszen a közel tíz nap múlva bekövetkező egyéves évforduló valóban mindannyiunk számára történelmi fordulópont volt, és az a lehetőség, hogy európai parlamenti képviselőként itt lehetek a magyar nemzeti parlamentben, az számomra személyes megtiszteltetés, és hitem szerint nemzeti jogalkotásunk számára pedig eredmény és büszkeség.

Minden dicsekvés nélkül mondhatom mindannyiunk nevében, hogy a magyar jogalkotásban az európai parlamenti képviselők státusát rögzítő törvény példamutató, és példamutató az a szándék, hogy az európai parlamenti képviselők ne szakadjanak el a nemzeti parlament tevékenységétől, hanem munkájukról itt, a nemzet Házában is számot adjanak, és vigyék magukkal az itteni politikai és emberi üzenetet.

Meggyőződésem, hogy az elkövetkezendő hónapokban és években az Európai Parlament részéről is erősödni fog a konzultációs igény a nemzeti parlamentekkel. Éppen a legutóbbi időszak dokumentumaiban kerül elő mint ajánlott módszer és eszköz a nemzeti parlamentekkel való párbeszéd erősítése. Az már személyes szomorúságom, és az előttem szóló kormányzati képviselők, Kocsi László, Eörsi Mátyás elmondták, hogy ennek a konzultációnak valóban az eszmék cseréjének kellene lenni, így ezért nem igazán jó érzés, amikor sár fröccsen az ember ünneplőbe öltöztetett lelkére, például a politikai vitanap méltatlan címével és helyenkénti hangütésével.

(11.10)

Arany János szerénysége kellett ahhoz, hogy azt mondja: “Nem pöröltem, - / Félre álltam, letöröltem.ö Lehet, hogy pörölni fogok, de a törölközéssel azért nem foglalkozom, mert van, ami magától is lepereg.

Tisztelt Képviselőtársaim! Delegációm, a kilenctagú szocialista csoport nevében - talán néhány kérdésben mind a huszonnégy magyar európai képviselő nevében - arra kell keresnünk a választ, hogy mi, akik Brüsszelben dolgozunk, hogyan tudtunk élni a történelmi lehetőséggel, hogyan tudtunk hozzájárulni egy új Európa útjának alakításához, amelyik gazdasági erejével és földrajzi határaival is túl akar lépni a történelmi korlátokon. Útról beszélek, nem eurómilliárdokról, nem pénzről, hanem történelmi értékválasztásról és egy új útról, amelyik Európa számára a világban lehetőségeket ad.

Talán éppen most egy éve, hogy Catherine Lalumičre-t, akkor európai parlamenti képviselőt, a korábbi Madame Europe-ot elkísértem egy francia tannyelvű gimnáziumba itt, Budapesten. És Catherine Lalumičre azt mondta a rendkívül érett és komoly 17-18 éves fiataloknak, hogy az Európai Unió nem éjjel-nappal nyitva tartó pénztár. Aki csak anyagi forrást és segítséget keres, az lehet, hogy nem jó helyen, és nem jó úton keresi, mert az Európai Unió másfajta távlatot és közös jövőt ajánl azoknak, akik értékekben is hinni tudnak. És ez az egy év számomra bebizonyította, hogy Catherine Lalumiere-nek igaza van, hiszen bár ezalatt az egy év alatt az új Európa a tíz tagország felvételével történelmi falakat tört át, ez az új Európai Unió elindult egy olyan úton, amelyik hitelesebbé, demokratikusabbá és megalapozottabbá teszi a döntéshozatalt.

Egyetértek Eörsi Mátyással, hogy az Európai Parlament szerepének erősítése ennek a történelmi feladatsornak egy része. És azzal is egyetértek, hogy anarchisztikus, kaotikus vonások maradnak az európai intézmények kapcsolatrendszerében mindaddig, amíg egyértelmű nem lesz a döntések hierarchiájában a közvetlenül választott Európai Parlament megnövekedett súlya.

De azt is megtanultuk egy év alatt, hogy ezen az új úton meg kell küzdeni minden olyan eredményért, amelyek a hétköznapokban is - többen számonkérőleg emlegetik a hétköznapokat - az élet új minőségét és a történelmi út jelentőségét érezhetővé teszik majd. És különben is, egy év alatt megtanultuk, hogy nagyon sok minden relatív, hiszen itthon katasztrofális vereségnek próbálták meg feltüntetni a Szocialista Párt választási eredményét, Brüsszelben pedig elismert siker volt a kilenctagú magyar delegáció, amelyik a szocialista családot erősíti, és amely kilenctagú delegáció egyetlen tagja sem maradt stráf nélküli közlegény. Hiszen ezt a delegációt azzal becsülte meg a szocialista család, hogy fontos funkciók egész sorával bízta meg a képviselőit.

Kapcsolatot építettünk ki az Európai Unió intézményeivel, és ezekben az intézményekben pedig azt tapasztaltuk, hogy elismerik és ismerik a magyar kormány tevékenységét; elismerik és ismerik a kormányzati szakemberek tudását és tárgyalókészségét, akik nekünk, mindannyiunknak, mind a huszonnégyünknek segítséget nyújtottak a munkánkban.

Mi pedig, szocialisták a parlamentben, nem csupán követői, hanem alkotótársai szeretnénk lenni a kormányzati törekvéseknek, szembesíteni az itthoni gyakorlatot a kinti tervekkel és elvekkel, és ehhez minden érintett együttműködését keressük.

Sőt, túl is lépünk a megszokott határokon, hiszen nem a magyar határokon belül gondolkodunk, hanem kiterjesztjük ezt az együttműködést a közösen képviselt régióra is. Céljaink világosak: versenyképes, hatékony európai gazdaságot akarunk, amelyben minden tagállam felelősségét elismerjük - a sajátunkat is. De azt is tudjuk, hogy a versenyképesség önmagában nem oldja meg a szegénység problémáit, a versenyképesség önmagában nem emeli fel az esélyteleneket. És ezért ragaszkodunk a társadalmi összetartozás Európájának eszményéhez, amely a szolidaritásra és a kirekesztés elleni küzdelem értékeire épül. Ez a lisszaboni stratégiában megrajzolt értékrend.

És ismerjük az uniós huhogókat, akik Lisszabon csődjéről beszélnek. Ők azok, akik éveken át akadályozták a szociális Európa programjának elfogadását, és ők azok, akik a versenyképességet és a társadalmi kohéziót egymást kizáró értékrendnek tekintik. Meg vagyok arról győződve, hogy a versenyképes társadalom kötelessége az, hogy ha 7 millió embert felfelé húz a kéményhatás, akkor 3 milliót ne írjunk le mint veszteséget, mint kálót, mert ez a fajta gazdasági számolás számunkra elfogadhatatlan.

Nem tudom, hogy lehet-e valaki borzasztóan szocialista, de hogy az Európai Parlament szociális értékek dominanciájával politizál, azt nap mint nap tapasztalom; és nem szocialista, hanem szociális értékekkel, az esélyek egyenlőségére építve. És ebben a vitában Barroso elnök is visszakozott, aki kénytelen volt beállni ebbe a szociális trendbe; és megerősítette mindezt a márciusi csúcs is, amelyik után az Európai Parlament dokumentuma olyan szociális, ha úgy tetszik, baloldali kifejezéseket használ, mint a kohézió, a társadalmi összetartozás, a környezet védelmén alapuló fenntartható fejlődés.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mi, szocialisták, magyar szocialisták, ehhez még azt is hozzátesszük, hogy mindent meg kell tenni a társadalomból való kihullás megakadályozására. Mindent meg kell tenni azért, hogy semmi olyan diszkrimináció ne érhessen minket, amelyik csökkenti a felzárkózás esélyeit Európán belül, a régiókon belül és a régi és az új tagországok között. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)

Ezért, ebből következően mi olyan európai segítségre számítunk, és olyan forrásokat kívánunk mozgósítani (Az elnök újból csenget.), amelyek komplex választ adnak belső feszültségeinkre, és mögöttük ott vannak a felhasználható nemzeti tervek.

Elnézést kérek, hogy túlléptem az időmet. Hadd mondjak annyit, hogy Európa és a magyar társadalom között (Az elnök ismét csenget.) annyi rokon vonás is felfedezhető, hogy az egymillió lépést…

Forrás: parlament.hu