NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt hozzáfognék az érdemi részhez, hadd reagáljak Pásztohy államtitkár úr megjegyzésére. Ugyanaz a megjegyzésem, mint Kékes Ferencnek, hogy óriási zavar van a rendszerben, örülnék, ha 17 pályázatunk lett volna benn és nyert volna, de nem erről szól a történet. Összességében jóval kevesebb van, és még egyik sincs kifinanszírozva, államtitkár úr, tehát az adatai nem igazak, hamisak; bocsánat, valószínűleg rossz adatot adtak önnek, vagy pedig az információs rendszer nem működik rendesen. Kérem, ha le tudjuk tisztázni, bármikor állok a rendelkezésére. (Pásztohy András: Gratulálok hozzá.)

A szomorú tény az, hogy az a közös eredmény, amelyet a szövetkezetünk révén 700 termelő összefogásával hoztunk létre és SAPARD-pályázatokat nyert, ennek a pályázatnak a kifinanszírozása adja a legjobb példát arra, hogy milyen óriási problémák vannak.

Tisztelt Államtitkár Úr! 130 millió forint támogatással tartozik ennek a szövetkezetnek az állam, és 70 millió forint visszatartott áfával tavaly októberben és novemberben. A csőd fenyegeti az ország legnagyobb tészét, mert az állam nem teljesíti szerződéses kötelezettségeit. Csőd fenyegeti, mert nem tudjuk kifizetni a banki hiteleinket, és úgy tudjuk csak egyedül a létfenntartásunkat biztosítani, hogy a gazdáinknak nem fizetünk a leadott terményért. Ez szerintem ön szerint sem lehet helyes dolog.

A másik pedig: Vastagh Pál képviselő úr hozzászólására szeretnék néhány dologban reagálni. Úgy gondolom, hogy Vastagh Pál volt az egyedüli képviselő a végén, aki tulajdonképpen elismerte, hogy kellettek volna fogadókész, a javaslatainkra, problémafelvetéseinkre fogadókész események ezen a mai vitanapon, de ez nem történt meg. Nem sikerült sajnos a kormányzatot kimozdítani abból az önelégült, önigazoló sikerpropagandából, amit eddig folytatott, nem sikerült elfogadtatni - és ez lehet, hogy a mi kudarcunk is -, nem sikerült elfogadtatni önökkel azt, hogy az embereknek problémáik vannak, és a problémáik megoldása érdekében cselekvőképes, problémaérzékeny kormányra van szükség többek között az európai uniós ügyekben is.

Sajnos, ezt nem tudtuk megtenni. Sajnálom, Vastagh képviselő úrral együtt én is azt reméltem, hogy ennek a vitanapnak lesz olyan eredménye, amiben azt tudjuk üzenni a magyar társadalomnak, hogy van elég eszközünk arra, és van elég eszköze a kormánynak arra, hogy megoldja a problémákat.

Három dolgot szeretnék még Vastagh képviselő úrnak elmondani. 1998 márciusában a Magyar Szocialista Párt akadályozta meg azt, hogy legyen egy országgyűlési határozat arról, hogy milyen jogosítványai vannak az Országgyűlésnek a csatlakozási tárgyalások folyamatában. Ez azért azt bizonyítja, hogy önök sem voltak mindig ilyen EU-konformok ezen a téren, mint ahogy azt most hirdetik. A tárgyalási sorozatok ideje alatt Martonyi János havonta részt vett az európai integrációs bizottságok ülésén. Hol tapasztaljuk mi ezt most, az európai ügyek bizottságában, hogy havonta kapunk korrekt tájékoztatást az ügyek menetéről? Ön is tudja, hogy ez nem így van. És a 2004. évi LIV. törvény végrehajtása pedig egyszerűen vicc a bizottság munkájában, hiszen az az egyeztetési eljárás, amit most mi művelünk, sokszor a kérdések eljelentéktelenítését, illetve elbagatellizálását jelenti, de semmiféleképpen sem ad arra okot, módot, lehetőséget és fórumot, hogy valóban befolyásolni tudjuk a kormány véleményét.

Nos, tisztelt képviselőtársaim, én első ciklusos képviselő vagyok, nem túl sok vitanapon vettem eddig részt, de ilyenen még nem, ahol tulajdonképpen nem volt vita. Nem volt vita, mert úgy tűnik, hogy önöknek vagy nincsenek érveik, vagy nincsenek elképzeléseik, vagy nincsenek eszközeik a fölvetett problémák megoldására, vagy egyszerűen nem hajlandók tudomásul venni, hogy milyen problémák vannak ma a magyar gazdaságban, a magyar társadalomban, a mindennapi emberi életben, a mindennapi családi életben, a mindennapi egzisztenciában, a munkahelyteremtésben, a településfejlesztésben, a vidékfejlesztésben, és sorolhatnám tovább.

(14.20)

Beszéltünk ugyanakkor álmokról, hosszú távú koncepciókról, programozási lehetőségekről, ködös, hagymázas gondolatokról 2008-ig, 2010-ig és 2014-ig, de nem tudtuk megállapítani azt, hogy mi a mai teendőnk annak érdekében, hogy a ma élők mai problémáira megoldást tudjunk adni.

Ugyanakkor bőséggel kaptunk ukázt, kaptunk minősítést, most is, mint ellenzék, kaptunk szép kis leckét kommunikációból, ismét hangzatos és látványos kommunikációs elemekből. Úgy foglalhatnám össze, hogy a siker a mienk kormányoldalról, a felelősség és a probléma meg a tiétek, illetve az Orbán-kormányé természetesen, mert ez sem maradt ki a szokásos politikai vitából. A siker nekünk jár; amikor felelősségről van szó, az természetesen közös; ha problémák vannak, akkor nézzünk vissza az Orbán-kormány idejére, fittyet hányva arra, hogy három éve tulajdonképpen már más ül a kormányzati hatalomban.

Azt is megkaptuk bélyegként, hogy mi elanyagiasítjuk ezt az egész vitát. Egyetlenegy képet hadd mutassak: Baráth Etele mosolyog, nagyon szép kép, nekem nagyon tetszik (Felmutatja.), és a történet a jövő pénzeiről szól. Tehát amikor önök beszélnek pénzekről, pénzosztogatásokról, ígérgetésekről, akkor nem anyagiasodik el az Európai Unió; amikor mi beszélünk róla, számon kérve, hogy hol vannak a pénzek, hol vannak azok a pénzek, amelyek az embereket illetik, akkor mi anyagiasak vagyunk, mi olyan stílust fogalmazunk meg, ami elviselhetetlen, és nem egyeztethető össze az európai eszmékkel.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Én úgy gondolom, hogy ez a vitanap kudarca, azzal együtt, hogy aki ezt hallgatta, vette ezt a fáradságot - minden tisztelet neki -, nem parlamenti képviselőként, hanem kívülállóként, az nem tapasztalhatta meg azt, hogy az ő véleménye, a mindennapi problémák bármikor is megjelentek volna ebben a vitában. Nem tapasztalhatta meg, hogy választ kap arra, hogyan tudna eligazodni a szerencsétlen jövőbeli pályázó egy olyan intézményrendszerben, amelyik átláthatóvá tudja tenni a folyamatokat - nem kaptunk rá választ.

Nem kaptunk arra sem választ, hogyan gyorsítja fel a kormányzat a bent ragadt pénzek eljuttatását, a források eljuttatását a kedvezményezettekhez, akik napról napra veszítenek a versenyképességükből, napról napra mennek csődbe, veszítik el a piacaikat, és napról napra szükségük lenne azokra a forrásokra, amelyek európai versenytársaikkal szemben teszik őket életképessé. Napról napra foglalják el a terepet más országok gazdálkodói és szereplői, amiről mi nem veszünk tudomást, és közben legyintünk, hogy majd valamikor ez a forrás el fog jutni oda - munkahelyteremtés címszó alatt hallottam, hogy 2008-ig majd valamikor lesz munkahelyteremtés is, miközben a források 2004-ben megérkeztek az országba.

Nem hallottuk, hogyan kell a pályázati rendszert átalakítani. Nem hallottunk a PEA igazságtalanságainak megszüntetéséről. Nem hallottunk arról, mivel fogjuk elérni azt, hogy ebben az évben az európai uniós szaldó a 210 milliárd forintos befizetési összeggel szemben olyan képet fog alkotni, amely megnyugtató az ország számára. És nem innen, Magyarországról, a magyar adófizetők pénzéből támogatjuk a lengyel gazdát, a szlovák gazdát vagy adott esetben valamelyik más európai uniós kis- és középvállalkozást, mert még ez is előfordulhat extrém esetben, tisztelt képviselőtársaim.

Nem hallottunk arról, hogy mit kezdjünk a vidékfejlesztéssel, a mezőgazdaságból élők problémáival. Mi lesz a jövő az elmúlt egy év tapasztalatai alapján? Hogyan fognak kikecmeregni a kátyúból a kis önkormányzatok? Hogyan kaphatnak garanciákat arra a kis- és középvállalkozások, hogy hozzájutnak a fejlesztési forrásokhoz, miközben lassan már több ezren, közel tízezren adtak be pályázatot, de még mindig nincs elegendő elbírálás?

Hogyan fogja érvényesíteni az ország az Európai Unióban az érdekeit? Hogyan fogjuk elérni azt, hogy ide stratégiai intézmények érkezzenek? Hogyan tudjuk elérni, hogy az újonnan csatlakozó országok Közép-Kelet-Európában egységes fellépéssel elérjék azokat a kedvezményeket, amelyek járnának nekünk? Hogyan tudjuk elérni azt, hogy olyan partnereket szerezzünk, hogy a költségvetés 2007-13-as időszakára vonatkozóan minél kedvezőbb pozíciót tudjunk elérni?

De arról sem hallottunk, hogy mit fog kezdeni a magyar kormány akkor, hogyha bekövetkezik esetleg egy olyan probléma a Tisza völgyében Verespatak kapcsán, amitől mentsen meg az Isten valamennyiünket.

Arra sem kaptunk választ, hogy mi lesz a nemzeti fejlesztési terv új változatának előállításával. Önöknek januárban már egyeztetniük kellett volna. Nagy projekteket kellett volna elénk tárniuk. Önöknek már márciusban - a saját kormányhatározatuk szerint is - be kellett volna nyújtaniuk az Országgyűlésnek ennek a tervnek az önök által elkészített variációját. Az önök kormányhatározata értelmében ennek a folyamatnak már régen széles körű társadalmi konszenzussal kellett volna elfogadásra kerülnie, politikai egyeztetések kapcsán - semmit nem tudunk róla. Ez a felelősség, a hosszú távú kormányzati felelősség, a jövő érdekében politikai konszenzus, egyetértés, megállapodás, nemzeti minimum, amikor titkolóznak, és nem adják ki az információkat, és azt sem tudjuk, hogy melyik miniszterhez forduljunk információért?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem túlértékelve ennek a vitanapnak a jelentőségét, de azt, hogy az elmúlt egy évben sereghajtók lettünk európai uniós viszonylatban, és megmosolyognak bennünket az ötleteinkkel, ügyeinkkel együtt, annak többek között az is az oka, hogy ilyen módon és ilyen stílusban tudunk beszélni és vitatkozni az Európai Unióról. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu