DR. BOTKA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! 2005. május 1-jén egyszerre ünnepeltük hazánk uniós csatlakozásának első évfordulóját, ünnepeltük mindazokat, akik saját munkájukból teremtik meg a saját maguk, családjuk megélhetését, gyarapítják az országot, és köszöntöttük az édesanyákat is, hiszen az idén május 1-je május első vasárnapjára esett, amely 77 éve, 1928 óta anyák napja.

Amikor az édesanyákról gondoskodunk, akár férjként és apaként, akár törvényhozóként itt, az Országgyűlésben, akkor a megszületett és a születendő gyermekekről gondoskodunk. (Nagy zaj. - Az elnök csenget.) Így van ez akkor is, és erről szó volt már a mai napirend előtti vitában, amikor védjük az édesanyák jogait, azon édesanyákét, akik a gyermek megszületése utáni években úgy döntenek, hogy visszatérnek hivatásukhoz.

(14.10)

Sohasem felejthetjük el ugyanis, hogy az édesanyák mindamellett, hogy édesanyák, szakmájuk, hivatásuk nélkülözhetetlen hozzáértői is, akiket felelőtlenség és hiba lenne akaratuk ellenére belekényszeríteni a háziasszony szerepébe. (Szórványos taps az MSZP soraiból.) A kormány esélyegyenlőségi terve azt a célt szolgálja, hogy ne csak az anyáknak kelljen alkalmazkodniuk a munkaerőpiachoz, de a munkaadóik is alkalmazkodjanak, sőt ragaszkodjanak a dolgozókhoz. 2004-től a gyesen lévő anyák részidejű foglalkoztatása esetén a munkáltató kedvezményt élvez. 2005-től ennek a kezdeményezésnek a folytatásaként háromnegyed éven át a tb-járulék felének elengedésével honoráljuk, ha egy munkáltató gyesről, gyedről visszatérő anyát vagy korábban hozzátartozóját ápolót foglalkoztat.

Törekvéseink szerint hamarosan elérkezik az az időszak, amikor a kisgyermekével otthon levő édesanya nem csupán családjára, de önmagára és hivatására is több időt tud fordítani. Újszülött gyermeke mellett persze egy édesanyának vagy egy gyermekével otthon lévő édesapának alig van ideje másra figyelni. Ezt személyes tapasztalatból tudom és tudhatjuk sokan, és ilyenkor nincs és nem is lehet semmi ennél fontosabb. De éppen egy gyermek születése kell hogy lehetőséget adjon arra, hogy a család új célokat tűzzön ki maga elé, hogy a szülők éppen a felnövekvő gyermekek érdekében változtassanak életükön. Az Országgyűlés, a kormány nem dönthet a családok céljai felől, de a mi kötelességünk, hogy lehetőséget teremtsünk a szabad választáshoz, a szabad változtatáshoz, mert így szolgáljuk igazából a családokat.

Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy így anyák napja kapcsán azzal is tartozunk, hogy a sokat és hevesen vitatott családtámogatási rendszer, az eltérő fölfogások és politikák, hangzatos jelszavak után fontos lenne, hogy kimondjuk: a célokban és az alapvető értékekben egyetértünk, segítenünk kell a gyermekvállalást. Az eszközökben és a kinek mennyit kérdésében azonban vita van, és vita lesz a következő hetekben is. Mi, szocialisták ebben a vitában azt valljuk, hogy a közösből azoknak kell többet kapniuk, akiknek erre nagyobb szükségük van. Ezt tettük az elmúlt három évben a családi pótlék 2001-hez képest történt 43 százalékos emelésével; az anyasági támogatás 50 százalékkal történt emelése, a legnehezebben élőket segítő gyermekvédelmi támogatás és anyasági támogatás megteremtése mind-mind azt a célt szolgálták, hogy az édesanyáknak a legfontosabb gondjuk a gyermekük legyen. Amikor a társadalom az édesanyákat segíti, akkor a születendő gyermekek esélyeit javítja, esélyt pedig ott lehet és ott kell javítani, ahol kevesebb van belőle.

Tisztelt Ház! Így anyák napján arról is kötelességünk szólni, hogy sajnos vannak olyan családok, több ezer olyan család, ahol nem születnek gyermekek, pedig semmit sem szeretnének, semmit sem várnak jobban. Mi úgy gondoljuk, hogy amennyiben az orvostudomány reményt adott, akkor nekünk kötelességünk életben is tartani ezt a reményt. Már az Országgyűlés előtt fekszik az a javaslat, amely a lombikbébiprogramot úgy alakítaná át, hogy a munkajogi védelem már a terhesség érdekében végrehajtott kezelések megkezdésétől megillesse a leendő édesanyát. Mi azt szeretnénk, hogy minél több boldog gyermekes család legyen Magyarországon. Azt szeretnénk, ha minél többeket köszönthetnének és köszönthetnénk így anyák napján, hiszen az anyák napja elsősorban a szeretetről és a köszönetről szól minden családban és nem csak az év egyetlen napján.

Én most különleges helyzetben vagyok, mert hála Szeged és Szolnok város választói bölcsességének és az előrelátó parlamenti ülésrendnek, ezt a köszönetet könnyen megtehetem. Isten éltessen valamennyi édesanyát! (Az előtte lévő sorban ülő édesanyjának egy szál virágot nyújt át. - Derültség és taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu