DR. BOZÓKI ANDRÁS, a nemzeti kulturális örökség minisztere, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az Európa Tanács 2001. november 8-án nyitotta meg a tagállamok számára az audiovizuális örökség védelméről szóló európai egyezményhez való csatlakozás lehetőségét. Az egyezmény az Európa Tanács mindeddig legmagasabb szintű olyan dokumentuma, amely a mozgóképet a közös európai kulturális örökség részeként ismeri el; nemcsak épségben megőrzését, hanem kutathatóvá és a művelődni vágyó közönség számára elérhetővé tételét is előírja.
Az abban foglalt célok megvalósítása érdekében szükségesnek látja a mozgóképalkotások köteles példányainak letétbe helyezését a célnak megfelelően kijelölt archívumokban, az önkéntes letétbe helyezés előmozdítását és a nyilvános hozzáférést, valamint a megőrzés technikai feltételeinek kialakítását. A tagállamok a megadott keretek között saját hatáskörben alakíthatják ki intézményrendszerüket.
Az Európa Tanács állandó bizottságot hoz létre, amely felügyeli az egyezmény végrehajtását a tagállamokban, javaslatokat dolgoz ki kiegészítésére vagy módosítására. Végrehajtásának ellenőrzését minden tagállam az általa választott időpontban kérheti. Így tehát minden csatlakozó tagállamnak módjában áll, hogy az egyezményben foglaltak megvalósítását a saját belső lehetőségeinek megfelelő ütemezésben tervezze meg és finanszírozza, illetve döntsön a megvalósítással kapcsolatos feladatok ellátásáról a saját intézményi struktúrájának megfelelően.
A dokumentumot eddig 12 tagállam írta alá, ezek közül 2 tagállamban megtörtént a ratifikáció is. Az egyezmény nemzetközi jogi értelemben való hatálybalépéséhez az Európa Tanács jogrendje értelmében az szükséges, hogy legalább 5 állam ratifikálja az egyezményt. A ratifikációról szóló okmányokat letétbe kell helyezni az Európa Tanács főtitkári hivatalában. A magyar részről való aláírásról már egy kormányhatározat intézkedett, a 2074/2003. számú kormányhatározatról van szó. Az aláírás 2003. október 29-én Strasbourgban megtörtént.
Tisztelt Országgyűlés! Az Európai Unió 2002. januári állásfoglalásában arra ösztönzi a tagállamokat, hogy mielőbb csatlakozzanak az Európa Tanács által kidolgozott egyezményhez.
(18.50)
Habár az Európai Unió az egyezményre tekintettel közösségi jogszabály megalkotását egyelőre nem tervezi, az Európai Bizottság nemrégiben ajánlást dolgozott ki az európai mozgóképörökség megőrzésére és az abban rejlő filmipari potenciál jobb kihasználásának elősegítésére. Az erről szóló bizottsági javaslat hamarosan az Európa Tanács, illetve az Európai Parlament elé kerül.
Itt jegyzem meg, hogy hazánk filmkultúra iránti elkötelezettségét jelzi, hogy az ajánlás európai parlamenti előadója magyar képviselő volt, Hegyi Gyula személyében.
Az egyezmény tartalma és a magyar belső jogi szabályok közötti összhang kialakítása folyamatban van. Ezen a téren már most is jelentős eredményeket mondhatunk magunkénak. A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény kimondja a magyar filmes örökség megóvásának, gyarapításának jelentőségét, megjelölve ennek legfőbb letéteményesét, a Magyar Nemzeti Filmarchívumot. A Nemzeti Audiovizuális Archívumról szóló 2004. évi törvény a rádiós és televíziós műsorszámok archívumának alapjait fekteti le.
Mindezek alapján kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy erősítse meg, miszerint a Magyar Köztársaság is az egyezmény részes államává kíván válni.
Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés