KAPÁS ZSOLT (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Május 5-e a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségének a világnapja. Ez az a nap, amikor a fogyatékossággal élő embereket valamilyen módon szolgáló szervezetek, önkéntesek és maguk az érintettek rendezvények szervezésével felhívják a figyelmet problémáikra, céljaikra és elért eredményeikre. Ez a fogyatékosságtudatosság napja, ahol előtérbe kerül az esélyegyenlőségért való harc, küzdelem a diszkrimináció és a kirekesztés ellen.

Magyarországon 1990-ben a népszámláláskor 368 ezer, fogyatékossággal élő ember regisztráltak, a 2001-es népszámláláskor 577 ezer volt a számuk. Ez azt jelenti, hogy a fogyatékossággal élő emberek száma nő. Ez teljesen új megvilágításba is helyezi az ő problémájukat, hiszen általában a meglévő problémák orvoslására szoktunk hangsúlyt helyezni; a megelőzésre, a prevencióra, újratermelődésük ütemének csökkentésére ritkán. A fogyatékossággal élő emberek harca az egyenlő jogért olyan túl nagy történelemre nem tekinthet vissza. Az 1960-as években az Egyesült Államokban indult meg néhány kerekesszékes fiatalember vezetésével a küzdelem, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy joguk van emberhez méltó életet, joguk van a többi emberhez hasonló esélyeket kapni. Ez azt jelenti, hogy ami ebben a tárgykörben történt a világban, az néhány évtized eredménye.

Magyarországon 1998 márciusában fogta el az Országgyűlés a fogyatékosságról szóló törvényt, a XXVI. törvényt.

(14.50)

Ezt követően megfogalmazásra került az országos fogyatékosügyi program, létrejött a Fogyatékosügyi Tanács, és azóta is működik, és most van előkészítés alatt a 2006-os esztendőtől induló fogyatékosügyi program újabb tervezőmunkája.

Ezek az évek és az elvégzett munka azt bizonyította be, hogy bármennyire is sok minden történt ebben a tárgykörben Magyarországon, mégis kevés történt, ezeknek az embereknek az élethelyzetében, lehetőségeikben számottevő áttörés nem történt. Ha megnézzük, hogy a tapasztalatok alapján milyen problémákra derült fény, akkor láthatjuk, hogy a különböző jogszabályokban esetenként eltérő fogalommeghatározások vannak; látjuk, hogy a különböző jogszabályok nincsenek mindig egymással összhangban; látjuk, hogy az építési követelményeknek való maradéktalan megfelelés sem eredményez akadálymentes környezetet; látjuk, hogy a forrás folyamatosan kevésnek bizonyult; és látjuk, hogy a társadalomtudat nem minden esetben szolgálja a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségét.

Nem jelent túl nagy felelősséget kijelenteni, ha azt mondom, hogy ma a világon a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlősége sehol sem megoldott. Eredmények és araszolások vannak ezért a célért, azt lehet mondani, hogy a társadalmi fejlődés folyamatát éljük annak érdekében, hogy ezek az emberek előbb-utóbb elfoglalhassák helyüket a társadalom egyenrangú felei között. Úgy gondolom, hogy a második Európa-terv készítésének kapcsán lehetőség nyílik arra, hogy ezeknek az embereknek a problémáját komplexen megvizsgálva, a súlyosságát értékelve megfelelő prioritást kapjon a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlősége, az egyenlő joghoz, az egyenlő bánásmódhoz való joga.

Azt gondolom, hogy a parlamenten kívül el kell indítani a kistérségi, megyei, regionális párbeszédeket a helyi, kistérségi, regionális esélyegyenlőségi folyamatok elindításáért.

Nagyon szépen köszönöm, hogy ebben a fontos kérdésben figyelmükkel megtiszteltek. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu