VARGA LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Államtitkár úr szavai után még inkább módom van a költségvetési bizottság tárgyalásának a tapasztalatait nagyon röviden összefoglalni, hiszen a mi alapvető feladatunkat a kezdeményezés költségvetési kihatásainak a mérlegelése és a forrás megjelölése képezte.

Mégis szóba került az, hogy a költségvetés teherbíró képességétől függően, arra tekintettel kötelességünk méltányosságból olyanfajta aránytalanságokat, igazságtalanságokat, változásra érett kérdéseket mérlegelni és azok megoldását támogatni, mint amire a jelen kezdeményezés is vonatkozik. A rövid kalkuláció a költségvetési bizottság ülésén arról szólt, hogy 200 millió forintot bizonyosan nem halad meg az összegszerűség, és ahogy államtitkár úr is jelezte, ennek a forrását a központi költségvetés tartalékában jelöltük meg. Ez egy jó kezdeményezés, amit az is kifejez, hogy a költségvetési bizottság ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el és ajánlja a parlamentnek is elfogadásra.

Köszönöm, elnök úr. (Taps.)

Forrás: parlament.hu