BALSAY ISTVÁN, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság megtárgyalta a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény módosítására beérkezett javaslatot. Azt 22 tartózkodással általános vitára alkalmatlannak találták elsősorban azért, mert a kormány képviselője arról adott számot, hogy a kormány előtt ez az előterjesztés ilyen módon nem szerepelt, lehetséges, hogy később vagy még később egy módosított javaslat majd érkezik. Továbbá - ahogy azt Keller képviselő úr is elismerte, illetve bejelentette - sem a jegyzői kamara, sem a nagy tekintélyű köztisztviselői kamara nem foglakozott ezzel a kérdéssel. Mindenki arra gondolna, hogy ilyen nagy horderejű, az ország közigazgatását érintő kérdésben kiérlelt, előzetesen megvitatott és általában évente összefogott, a költségvetéssel, az önkormányzatok költségvetésével paralel előterjesztés születik. Nem így történt.
Való igaz, hogy vannak benne olyan elemek, amelyeket érdemes megfontolni, és a köztisztviselői teljesítmény vagy a kistérségek teljesítménye mérése során érdemes arra visszatérni. Ilyen lehet, hogy mire vonatkozzon a kétéves közigazgatási gyakorlat, melyek azok a területek, amelyek alkalmassá tehetik a szakirányú, kétéves közigazgatási gyakorlat figyelembevételét. Másrészt: való igaz az is, és ez a bizottság ülésén elhangzott, hogy a jegyzők - akik többletfeladatot vállalnak - anyagi megbecsülését el kell ismerni. Ezt azonban - mint ahogy a polgári kormány ezt parlamenti határozatában és kormányprogramjában is jegyezte - a teljesítmény mérésével kell megalapozni és elismerni.
Elhangzott a vita során az is, hogy nem célszerű és nem szükséges a polgármester hatáskörébe áthelyezni a testület hatásköréből a jegyző alapilletményének megemelését vagy csökkentését, hiszen ez újabb, igen kellemetlen, elhúzódó és érdemtelen vitákat eredményezne.
(14.40)
Nem ezért született az elmúlt 15 évben különböző gyakorlat, majd megállapodás, hogy most ezt egy egyszerű módosító javaslattal, szinte a rendszerbe beletekerve kiemeljük onnan.
Elhangzott az is, hogy addig, amíg az önkormányzatok többsége jelentős problémával küszködik a költségvetésüket tekintve - ilyenek a köztisztviselői és közalkalmazotti bérek kifizetése, illetve ki nem fizetése, a 13. havi illetmény elvonása és más céllal a majdani kifizetésére szóló ígéret megemlítése -, addig 40 százalékkal ne egy embert, ne csak a jegyzőt, hiszen nem ő egyedül végzi ezeket a feladatokat, hanem azt a hivatali apparátust is mérjük, elemezzük és becsüljük meg, aki e tevékenységet végzi.
Mindent összevetve, tisztelt Ház, tisztelt elnök úr, tisztelt előterjesztők, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság 22 tartózkodással azt javasolta, hogy a parlament ne tárgyalja meg, és újabb, kiérlelt, a költségvetés időszakában, esetleg a köztisztviselők, közalkalmazottak általános jogállásáról szóló törvény felülvizsgálatának időszakában e kérdésekre vagy annak egy részére térjen vissza, és ebbe a rendszerbe, amely jól-rosszul kialakult, ilyen egyszerű javaslatokkal most ne tekerjen be.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés