ECSŐDI LÁSZLÓ, az önkormányzati bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzati bizottság megtárgyalta a 2005. évben induló új címzett támogatásokról szóló törvénytervezetet. A bizottságban nem alakult ki markáns vita, inkább pontosító kérdések történtek, illetve információcsere.
2004. április 25-éig 393 önkormányzat nyújtotta be a megvalósíthatósági tanulmányt. Ebből a kormány 76-ot minősített olyannak, amit támogatásra javasol. A benyújtott javaslat ezzel szemben mégis 78 beruházás támogatását javasolja, ennek oka, hogy a szigetvári kórház- és a pellérdi iskolaberuházás nem szenvedhet halasztást, amelynek fedezetét a korábbi támogatások lemondásából tudta fedezni a kormány.
A tervezetből látszik, hogy 2005-ben 4,5 milliárd forint áll rendelkezésre, így a beruházásokból 33 oktatási, 20 vízgazdálkodási, 14 kulturális, 8 egészségügyi és 3 szociális valósulhat meg. Mivel a beruházások térségi igényeket elégítenek ki, ezért a megvalósulás esetén több százezer ember közszolgáltatáshoz való jutása fog javulni.
A bizottság a T/15887. számon benyújtott 2005. évi új címzett támogatásokról szóló törvénytervezetet 14 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés