DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES, az önkormányzati bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az önkormányzati bizottság ellenzéki képviselői a többségtől eltérő és az elosztási rendszer évről évre változatlan módszereit jogosan bíráló véleményüket tartózkodó szavazatukkal fejezték ki. 6 tartózkodó szavazat született a bizottság ülésén, hiszen távol áll a Fidesz képviselőitől az a törekvés, hogy ne jussanak címzett támogatáshoz azon kevés önkormányzatok, amelyeknek a kormányzat méltóztatik és hajlandó egyáltalán forrást biztosítani fejlesztéseikhez.
A bizottsági ülésen a kormány képviseletében megjelent a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal képviselője, aki köszönetét fejezte ki abból az alkalomból, hogy a Belügyminisztérium képviselőjével ketten ülhetnek az előterjesztők székébe, hiszen - most szó szerint idézem -: közismert, hogy a területfejlesztési hivatalhoz ebben az évben került át a cél- és a címzett támogatásokkal való foglalkozás, felelősségö.
(19.20)
A kisebbségi vélemény éppen hogy azt fogalmazta meg legélesebb kritikaként, miért volt szükség erre a hatáskör-átcsoportosításra, ha egyébként az elosztás rendszerében semmi nem változott.
Tisztelt Ház! Ugyanazt tárgyaltuk, ugyanazt a módszert, ugyanazt a mentalitást követtük, mint tavaly. A módszer azonos az előző években is bírált, diszkriminatív megoldásokkal, miszerint a támogatásra nem javasolt beruházási koncepciókat, szám szerint itt most 317 önkormányzati igényt már ősszel elutasítanak, azt egy közlönyben közzéteszik, és a bizottság, illetve a parlament elé kizárólag a támogatott javaslatok kerülnek. Tavaly 455 tétel volt elutasítva, idén 393. A több mint 10 százalékos igényvisszaesés az önkormányzatok elszegényedésének és helyzetük kilátástalanságának a bizonyítéka, be sem adják. Tavaly 75 volt a támogatott darabszám, idén 76, illetve Szigetváron a kórháztámogatással 78. Csökkenő igénylés mellett szinte ugyanannyi a támogatott kör, és ugyanannyi lenne az összeg is, ha elérné a 6 milliárd forintot. Tavaly 6 milliárd forintról vitatkoztunk, mert ne vezessük egymást félre - és ez a bizottsági ülésen elhangzott -, itt nem 100 milliárd forintot megközelítő összeget osztunk el. 2005-re kizárólagosan 4,5 milliárd forintról van szó, mint ahogy azt az expozéban is hallottuk.
Nemcsak a módszer, amely a parlamentet alapvetően megkerüli, de az elfogadás szempontrendszere és a kritériumok is szó szerint ugyanazok. Még abban a részében is ugyanaz a feltételrendszer, hogy lehetőleg egy-két támogatás megyénként mindenképpen lehessen. A Belügyminisztérium azt állítja, hogy tavaly nagyjából egy helyen volt a rálátás az önkormányzati fejlesztésekre, de a hatáskör átadását az indokolja, hogy sokrétűbb lett a kép, hiszen például megjelentek az európai uniós források. Az, hogy ez az állítólagos forrás hová fordítódott, az előterjesztésből nem derül ki.
Tisztelt Ház! Az viszont változatlan, hogy az elosztás részrehajló, diszkriminatív. Szám szerint 60 független vezetésű, 1 MDF-MSZP-s, 3 fideszes, 6 SZDSZ-es és 38 MSZP vezette település kap új címzett támogatást. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Szégyen!) Az ellenzéki képviselők és így a kisebbségben maradtak véleményét azzal tolmácsolom, hogy örömmel gratulálunk a nyertes önkormányzatok mindegyikének, sok sikert a beruházás megvalósításához. A támogatás rendszerének hatékonnyá és igazságossá tételéhez viszont kormányváltásra van szükség. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Meglesz!)
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés