LÁZÁR MÓZES (Fidesz): Tisztelt Ház! Elnök Úr! Csak annyit szeretnék mondani, valóban az a tendencia, hogy az olaj világpiaci árát valamelyest követi a gáz ára, de a gáznak nincsen világpiaci ára, mint olyan, ezt tudjuk, ez a beszerzéstől függ, hogy milyen helyről szerezzük be. Csak arra akartam utalni, hogy az árak tekintetében a liberalizációban eddig meglépett lépések nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ugyanis folyamatosan nőtt a gáz ára, én erre próbáltam utalni. Arra is próbáltam utalni, hogy nem vonhatjuk ki magunkat nyilván abból a körből, ahol létezünk és vagyunk, de ha Szlovákiában, Lengyelországban, Csehországban is hatnak a világpiaci árak, és összehasonlítjuk, hogy mondjuk, egy magyar fogyasztónak egy köbméter mennyibe kerül, jelentős különbséget találunk.
Amit még nem tisztáztunk, itt a törvénynek egy nagy hiátusa, hogy Magyarországon a gázfelhasználás aránya túlzott mértékű, tehát túlzottan eltolódott a gázfelhasználás irányában a magyar energiarendszer. Az elsődleges felhasználástól tekintve a másodlagosig mindenhol a gáz túlnyomó többségben van, és ebben a tekintetben nagyon ki vagyunk szolgáltatva, mint tudjuk, mert Magyarország gázkészletei gyakorlatilag már nagyon minimálisak, tehát ebben a tekintetben semmilyen előrelépést nem látunk, ugyanis egyrészt van a megújulók tekintetében egy kötelezettségünk, hogy annak a felhasználását növeljük, másrészt pedig stratégiai érdekünk, hogy ne legyen ennyire magas a gáz felhasználásának az aránya. Hogy ez miért alakult ki, nyilvánvalóan az adott gazdasági környezet és a belső viszonyok miatt, de ez egy torz rendszer, és az lenne jó, ha egy kicsit jobban diverzifikálnánk az energiafelhasználásunkat, és e tekintetben a törvényben jelentős hiátus van a mi véleményünk szerint.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés