MOLNÁR LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az államtitkár úrral nem beszéltünk össze, bár hozzá kell tennem, a gondolkodásmód - legalábbis a mi oldalunkon - azonos, így a költségvetési bizottságban is hasonló gondolatokat fogalmaztunk meg 11-én, amikor is a törvénytervezetet többségi szavazással általános vitára alkalmasnak találta a költségvetési és pénzügyi bizottság.

Itt két apró módosításról van szó, bár nagy horderejű, pénzügyileg nagy horderejű módosításról. Az egyik, amikor is az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal feladatairól szóló törvényt módosítjuk, ennek is a 2. § (8) bekezdését, ahol azt mondjuk ki, hogy az eddigi, pályáztatás útján történő követeléseket ezt követően a magyar követeléskezelő központnak kell adni, ha úgy tetszik, engedményezni, és ez a szervezet az engedményezést tovább is adhatja.

Tulajdonképpen itt elhangzott már, a mi időszakunk alatt volt ez a rendszer, amely nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, azzal együtt, hogy a verseny az elvileg mindig egy nagyobb bevételt hoz, itt, úgy tűnik, hogy a hozzá fűzött reményeket nem hozta. Ennek megfelelően, miután egy üvegzsebtörvény már 2003-ban megszületett, így az ellenőrzés lehetősége is tágabb lett, indokolt a képviselői önálló indítvány támogatása. Azt gondoljuk, hogy ezzel lényegesen magasabb hatékonysággal működhet a behajtás, illetve a követelés érvényesítése.

(14.50)

A másik lényeges törvényhely-módosítás az adózás rendjéről szóló, amely azt teszi lehetővé - szintén elhangzott -, hogy a mögöttes felelősök is megfoghatók legyenek valamilyen formában; polgári peres úton - szól az előterjesztés. Azt gondolom, hogy az az elvi ellentét, ami egy korábbi legfelsőbb bírósági álláspontot jelentett, hogy közigazgatási határozat nélkül nem lehet engedményezést és nem lehet követelést érvényesíteni, ezzel a módosítással, az adózás rendjéről szóló törvény 35. § (3) bekezdésének módosításával ez az akadály elhárul, és kérjük az Országgyűlést, hogy támogassa az önálló indítványt.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu