MÓRING JÓZSEF ATTILA, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság 2005. április 5-én tárgyalta a törvényjavaslatot.
Az előterjesztők szándéka, hogy a párizsi békeszerződés végrehajtásáról rendelkező törvényt módosítsák. Érvelésük lényege, hogy létezik egy törvény, amely az állami vezetők jogállásról rendelkezik, és amelyik tiltja, hogy állami vezető részt vegyen egy kuratórium munkájában.
Bár arra van törvényi felhatalmazás, hogy a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány tevékenységében kivételesen kuratóriumi tagként állami vezető is részt vehessen, Steiner Pál és Fónagy János képviselőtársak indítványa arra irányul, hogy ne csak a kuratóriumban, hanem a felügyelőbizottságban is meg tudjon jelenni az állam képviselője. Tehát az indítvány lényege, hogy a felügyelőbizottságban is legyen meg a felmentés lehetősége, mint ahogy az 2001 óta a kuratóriumban megvan; legyen ez a felügyelőbizottságban is biztosított. Ezt a bizottság egyhangúlag támogatta.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés