DR. MÉZES ÉVA (SZDSZ): Köszönöm szépen a miniszter úr válaszát. Köszönöm, hogy ezekkel a statisztikai adatokkal a mi tudásunkat is gyarapította. Nem gondoltam, hogy az interpellációra egy konkrét választ kapok. Azt szerettem volna csak elérni, hogy beszéljünk erről a kérdésről, és ha már ez sikerült, akkor az interpellációra adott válaszát elfogadom.
Nem lehet abbahagyni, nem lehet azt mondani, hogy máshol ez így elfogadott, hiszen a magyar lakosság bizonyos szokásokat nem tud egyik évről a másikra vagy egy-egy javaslat alapján átalakítani. Tehát nekünk a mi magyar lakosaink igényeit kell mindenféleképpen kielégíteni. Szeretném kérni, hogy beszéljünk róla, hogy találjunk jó megoldásokat. Javasolnám mindenféleképpen, hogy vegyük figyelembe a Gazdasági Versenyhivatal pár évvel ezelőtti munkáját, dolgozatát és az abban megadott javaslatait.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés