LÁZÁR MÓZES (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Elég nehezen tudtam követni a szakaszolást, de most már nagyjából tudom. Jó lett volna, ha írásban előre megkapjuk, mert elég bonyolult ez a törvény. De már rögzítettem, hogy most az egyes hivatalok feladat- és hatáskörére vonatkozó módosító javaslatokkal kapcsolatban lehet szólni.
Benyújtottunk egy módosító javaslatot ebben a tekintetben, amely arról szól, hogy a Magyar Energia Hivatal pályázatot ír ki lakossági közüzemi szolgáltatás nyújtására. Ezt a módosító javaslatot azért nyújtottuk be, tisztelt Ház, mert úgy gondoljuk, ha 2007. július 1-jétől teljes piacnyitás lesz, akkor már itt célszerű a lakossági szolgáltatásnál megversenyeztetni a szolgáltatókat, hogy kiderüljön, egyáltalán ki alkalmas arra, hogy a lakosság számára szolgáltatást nyújtson, és melyek azok a cégek, amelyek közül majd a lakossági fogyasztó választhat, hogy melyik cég szolgáltatását veszi igénybe.
A hivatalban rendelkezésre álló adatok és információk alapján úgy gondoljuk, hogy ez leszűkíti a kört, mert ma még talán nem tudjuk és nem feltételezzük, hogy lesznek olyan kontár szolgáltatók, amelyek lakossági szolgáltatást kínálnak valami nagyon olcsó módon, és természetesen a lakosság erre rámozdul, ha szabad ilyen gyakorlatias kifejezéssel élnem, majd később kiderül, hogy sok probléma lesz ezzel a szolgáltatóval, nem tudja nyújtani a szolgáltatást, és valakinek helyt kell állni helyette, mert nem maradhat szolgáltatás nélkül a lakossági fogyasztó. Ezt célozza a javaslatunk.
Egy - talán az általános vitára tartozó - kérdést is érdemes itt is megemlíteni. A különféle szereplők között nyilvánvalóan a Magyar Energia Hivatal szerepe a legfontosabb, és a részletes vita ezen szakaszában erről váltunk szót elsősorban. De mindenképpen fenntartjuk azt a javaslatunkat, hogy a Magyar Energia Hivatal működésével kapcsolatban jó lenne végre egy egységes szerkezetű törvényt alkotni, mert a jelenlegi részletes szabályozások és a több törvényben megtalálható feladat- és hatáskörök már kissé átláthatatlanná teszik a rendszert.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés